mér' tökölnek hetekig?

2008.10.22. 09:30

Mármint a HR-es, meg a fejvadász. Jogos kérdés, ha nem tudjuk, mi van a háttérben. Játszunk el a gondolattal, hogy mivel telnek el hetek. Egyrészt a HR-eseknek van más dolguk is, meg mert sokszor a szakmai vezetőre kell várni, akinek szintén van más dolga. Vagy épp külföldön van 1 hétig. Vagy épp szabadságon van 1-2 hétig. Hopp, minnyá összejön a 2-3 hét, főleg, ha a HR-est is belevesszük, mondjuk szabadságostul, vagy bejön gyorsba egy hányós-fosós vírus. Tudjuk gyorsítani tehát a folyamatot, mi, pályázók, kívülről? Neeeem. Sajnos. Nem mondom, biztos vannak olyan cégek, ahol ok nélkül tökölnek, de oda nem is kell annyira az ember, ilyen helyre ugyebár nem is mennénk, csak ha "muszáj".

 

Nagyon ritka az a cég, aki jó előre felkészül, és időben elkezdi keresni az új kollégát. A többség akkor kap észbe, amikor már csak 1 hónap van hátra, de persze a specialisták, asszisztensek elviszik a hátukon a kieső ember melóját, így rossz esetben HR és/vagy a menedzser nem kapkodja annyira össze magát. Hirdetés felmegy/megbízzák a fejvadászt, 1 hét alatt bejön 100-200 pályázat. Ennek 80%-a nem felel meg az elvárásoknak, amit a sablonosnak ítélt álláshirdetés tartalmazott. Mer' ugye minden hirdetés ugyanolyan, biztos kamu, az angolnyelv-tudást is csak viccből írták bele. Hát nem. A CV-k átnyálazása után indul a telefonos és személyes interjúk sorozata. "Nagy titkot" lebbentek fel: több jelöltet hallgatnak meg egy pozícióra, bár mindegyik jelölt úgy gondolja, hogy a vele történt interjú után már igazán döntést lehetne hozni. Simán elmegy 1-2 hét azzal, hogy a behívott 3-5-7 jelölttel időpontot egyeztetnek, mire eljönnek, a harmada átrakja újabb időpontra, őt is bevárják, stb. Utána a megszűrt jelöltekből választ a szakmai vezető, újabb kör 3-4 jelölttel. Esetleg egy pszicho tesztelés is jöhet, ami újabb 1 hét szervezéssel, teszteléssel, kiértékeléssel együtt.

 

Ha megvan az ember, akkor jön az ajánlatadás engedélyzetetése, ha megjön az engedély, kimegy az ajánlat, és ha elfogadják mondjuk 2-3 nap gondolkodási idő után, akkor kapja meg a visszajelzést a 2. helyezett jelölt, hogy sajnos nem. Ő persze ilyenkor arra gondol, hogy de miért nem mondták meg ezt korábban? A fentiek miatt, hiszen ha 1. helyezett nem fogadja el az ajánlatot, akkor megkaphatja a 2. helyezett. De a lényeg, hogy a fenti két bekezdés alapján simán elmehet 1-1,5 hónap, ha tökölnek, ha nem.

 

Aki biztosan nem szarakodik (alapesetben), az a fejvadász. Mert neki is az a fontos, hogy szaladjon a szekér, jussanak előre a jelöltek soron kívül, mint Mari néni a zöldségesnél, vagy az orvosi rendelőben (saját élmény, eh). Fejvadásznál a minőségi kiválasztás mellett a gyorsaság a másik legfontosabb dolog. Ezért ha a fejvadász nem jelentkezik, az nem azért van, mert cseszik rá, hanem mert nem kapott visszajelzést még. Természetesen lehet jelzést adni a fejvadásznak, hogy „várok egy ajánlatot”, vagy „második körre megyek egy másik céghez”, így a fejvadász, ha ügyes, és ha van rá lehetőség, megpróbálja felgyorsítani a folyamatot a cégnél. Persze behazudni egy kamu ajánlatot nem érdemes, mert ha nincs olyan lehetőség, akkor ez rosszul is elsülhet.

A bejegyzés trackback címe:

https://headhunter.blog.hu/api/trackback/id/tr58724555

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

váj mí 2008.10.22. 11:43:27

Hehe. Erről eszembe jut egy tökölés, ami hónapokig tartott ... illetve tart a mai napig. :P
Márciusban, még otthonról, elküldtem a pályázati anyagomat egy céghez. Igen, direkt a céghez, nem fejvadászhoz vagy közvetítőhöz. Visszaküldtek e-mailen egy angol nyelvű, 3 részes tesztet meg a munkaköriv leírást. Kitöltötem, elolvastam, tesztet "megoldva" visszaküldtem.
Május közepén (akkor már Budapesten voltam) felhívtak, hogy ugyan menjek már interjúra. Interjú rendben lezajlott, minden oké volt (nyelvtudás, szakmai tapasztalat, szimpátia, mifene). Az interjúztató pedig előre jelezte, hogy mivel a country-manager épp az adott countryt járja, a vele való beszélgetésre 2-3 héten belül számítsak csak. Mondom, rendben. Teltek a hetek, június végén megeresztettem egy érdeklődő telefont. A válasz az volt, hogy a pályázatom az igazgatóság előtt, elbírálásra várva. Türelem.
No, azóta, immár emailban, érdeklődtem még egyszer, úgy 2 hónapja. Arra már nem érkezett válasz.
Komoooooooly cééééééég :P
(Pedig maga a meló maga tetszett volna :( )

Balance Of Power 2008.10.22. 12:05:59

Keves annal kinosabb dolog van, ha tudod, hogy megfelelt a jelolt, de nem mondhatod meg neki. Plane, ha erdeklodik is es akkor lokhetsz valami kamut, ami megnyugato is, de nem is mondasz semmi konkretumot. Van, amikor ezt elegeli meg egy HR-es es valt ceget, mondvan, ott majd nem ugy lesz. Pedig dehogynem. A legjobb az lenne, ha a szakmai vezetok mindig tudnak, mit akarnak: egy embert, tobbet, fiatalabbat, seniorabbat, ennyi keret van ra vagy annyi...

Hunter Milo · http://fejvadasz.blog.hu 2008.10.22. 23:22:57

Igaza van hhunternek, és akkor az általa vázolt eset még nem is gáz. Még nem beszéltünk ac-ról, dc-ről, hatféle emberről az ügyfélnél, mert senki sem mer dönteni.
A leghosszabb amit fel tudok idézni, 6 hónapig tartott, azzal együtt, hogy emberünk felmondott.

váj mí 2008.10.23. 10:06:18

Hunter Milo
Nekem az ac-dc betűpárokról valami egészen más jut eszembe, a zene világából ... Sejtem, te nem erre gondoltál :) Szóval, mit is jelentenek ezek hr-s szlengben? ;)

Hunter Milo · http://fejvadasz.blog.hu 2008.10.23. 22:19:19

LOL :) Milyen igaz!
Assesment Center / Development Center. Ez utóbbit belső jelöltek kiválasztására használják. Különböző szituációk szimulálásából áll, amiben a jelölt(ek)nek helyt kell állni, egyedül, és csoportban is. Attól függően kit keresnek (pl pályakezdőt vagy topmenedzsert), különböző feladatok léteznek. Ált. egy napos, és mivel elég drága dolog, inkább multiknál van ilyen kiválasztási módszer, bár vannak cégek, akik szolgáltatják.

váj mí 2008.10.24. 11:47:26

Ahham ... érteeem, szerencsétlen pályázók újabb "kínzóeszköze" ;). Köszi szépen :)

Ahmet · http://www.tinylittlebigthing.blog.hu 2008.11.03. 17:51:49

Munkavallalokent a tapasztalataim:
Neha elorantanak az adatbazisbol, hogy az egy szem jeloltjuk melle meg fel tudjanak mutatni par toltelek embert. Legalabbis nem tudom masnak itelni azt, mikor 4 ev mely kuss utan elokerul egy jonevu kozvetitoceg, hogy az adatbazisukban vagyok...
Inkompetens interjuztato fruskak, fiukak a kozvetitocegnel. Milyen az, hogy o van zavarban? Teszteli az angol nyelvtudasomat, de latom rajta, hogy csak hellyel-kozzel tudja kovetni a mondandomat.
Tisztelet a kivetelnek leszarjak a jelentkezot, ha nem felelt meg, az akarhanyadik szinten. Konyorgom nem erzik, hogy ez egyreszt taplosag, masreszt sajat piacuk rombolasa?
Olyan hirdeteseket adnak fel, hogy visitok a rohogestol, aztan csodalkoznak, hogy a jelentkezok nem felelnek meg az elvarasoknak. Kedvenzem, amit meg is jegyeztem: keresnek palyakezdoket, majd 3 sorral lejebb a feltetelek kozt 3 ev gyakorlat szerepel.
Kurvara nem neznek utana az embernek. Legalabbis tolem soha nem kerdeztek meg, hogy ugyan ki volt a kozvetlen fonokom, van-e valami elerhetosege, es felhivhatjak-e.

Magyarorszagon meg mindig presztizsszakmak vannak. Nevetseges, hogy nem a szaktudasra neznek fel az emberek, hanem arra, hogy mi van a nevjegykartyara irva. Sajnos az allashirdetesek is ennek felelnek meg. Csak hasonlitsa ossze mindenki a kulfoldi es a hazai hirdeteseket. Kulfoldon csabitoak, itthon meg csak a feltetelek. Ott jo szakembert akarnak beszerezni, itt meg legy halas, hogy dolgozhatsz es meg zsebbe kapsz valamit.

Ja, kihivasok. Ooo, bazmeg a kihivasaidat, mert ezek soha nem szakmai kihivast jelentenek, hanem a munka elvegzesehez szukseges alapveto feltetelek megteremtesenek kiharcolasat.

Mindamellett csak gratulalni tudok a blog kedves szerzojenek, ha szerinte teljesen rendben van az, ha 1-1,5 honap alatt intezodik el az ilyesmi. Ki a faszt erdekel, hogy ki van szabadsagon? Az istenert, nincs helyettese? Szanalmas.

hhunter · http://headhunter.blog.hu 2008.11.04. 00:05:39

Ahmet 2008.11.03. 17:51:49

Van amiben igazad van, de ahogy az álláshirdetések minősége sem igazodik a külföldiekhez, úgy a HR fontossága sem. Van olyan cég, ahol 300 főre jut 1 HR-es. Így képzeld, vazzeg, nincs helyettese. Esetleg szóljon a portásnak addig?

Vagy mondjuk döntsön a szakmai vezető, az osztrák sípályáról? Ja, hogy helyette is más döntsön?

A recruitment IT támogatására nem szánnak pénzt. Nem a HR-es nem szán pénzt, hanem a vállalat. Van olyan cég, ahol 3 hónap a kiválasztás, mert idióta központosított folyamatok és kiválasztási lépcsők vannak. Erről ki is tehet? Ja, a külföldi anyacég, ahol persze csini hirdetéseket írnak viszont.

Adatbázisból meg pl. azért nem rögtön hívnak fel, mert első körben hirdetésből, az aktív álláskeresőkből próbálják beltölteni a pozíciót. Hatékonyság, meg ilyenek.

Szóval lehet fikázni, de mivel nem tudod mi van a háttérben, csak elképzeled, így nem minden állításod állja meg a helyét. Én sem a buta, felkészületlen, kommunikációra és kapcsolattartásra alkalmatlan "férgeket" védem, gondolhatod.

zaragozaB410 2009.02.01. 07:27:41

Muszáj bejegyeznem gondolataimat. Közel 3 hónap után pénteken kaptam egy levelet melyben tájékoztatnak, hogy a kiválasztást követően nem rám esett a választás. Na ezen azért nem lepődtem meg, de jelzem személyes találkozás nem volt, de ez sem baj. Ami röhögtem az az volt, hogy az e-mail oljan formában érkezett, mintha levélben szerették volna elküldeni, de sajna a lakcímem és még néhány dolog nem stimmelt.
süti beállítások módosítása