Hasznos lenne, ha mindenki feljegyezné kis napló formájában, hogy melyik cégnél volt interjún, mit tapasztalt, mit ígértek, ebből mi teljesült stb. A. megtette, és rendelkezésünkre bocsátotta:

"Az alábbiak úgy 3-4 hónap termései. Többé-kevésbé időrendi sorrendben, a 3. persze időben elnyújtva, a további öttel párhuzamosan.

1.      Nem túl nagy és ismert munkaerő közvetítő, az egyik portálon találta az önéletrajzomat, behívott. Konkrét pozíció, picit eltér az eddigi pályámtól, de belefér. Kellemes hangnem, korrekt beszélgetés, pár mondatos angol szakmai beszélgetés. Kicsit nehézkesen (értsd 3 hét alatt), de eljutottunk a cég Hr-esével az interjúig. Kicsit meglepetésként ért, hogy a közvetítő által elmondott infók a fizetési konstrukcióról nem egészen „pontosak”. A HR-es mellesleg kedves, bár az irodaház folyosója nem tűnt teljesen profi interjú helyszínnek. További kb. 3 hét után jött a visszajelzés, létszámstop van.
2.      Szintén nem túl neves közvetítő cég munkatársa szintén az egyik portálon találta az önéletrajzomat, behívott. Mire odaértem, az általa nekem kinézett pozíciót betöltötték, de azért beszélgessünk. Beszélgettünk. Azóta se kép, se hang. (október eleje).
3.      Közvetlenül a munkaerőt kereső cég (magyar tulajdonú, közepes méretű) hirdet az egyik nagy portálon. A jelentkezés elküldésének másnapján jön az e-mail, hogy a következő héten várható visszajelzés. A mail jön a hét első napján, meghívó képességtesztre. Dátum, időpont, helyszín (megközelíthetőség autóval és tömegközlekedéssel), a teszt menetének, tartalmának pontos leírása. Másnap megköszönik, hogy visszajeleztem és megyek. A teszt profi, a HR-es pláne (mind megjelenésében, mind szakmailag „kifogástalan”). A teszten ígért időpontban telefon az eredményről és a következő kör (interjú a HR-essel) időpontjáról. Az időpont megerősítése mailben. Az interjún továbbra is értelmes kérdések, kellemes légkör, korrekt munkafeltételeket ajánlanak (messze a magyar átlag fölött). Ígért időpontban mail, hogy január 2. hetében várható csak visszajelzés. Január első hetében email, meghívó vezetői interjúra. A szakmai interjú másnapján meghívó bértárgyalásra J
4.      Ismerős kapcsolata révén behívás egy nagy közvetítő céghez. Konkrét pozíció van, az angol nagyon-nagyon fontos, kérdezi, mennyire tudok. Elmondom. Angol nyelvű interjú nuku. Hm? A további kérdések kicsit sablonosak és tankönyv ízűek. A cég elérhetőségét ígérete szerint mailben elküldi, további visszajelzés 2 hét után, nem kerültem be a következő fordulóba. Viszont kaptam papíros levelet, hogy a közvetítő felvett az adatbázisába J
5.      Jelentkezés további 9 pozícióra, konkrét (magyar és multi egyaránt) cégekhez és közvetítőkhöz vegyesen, illetve egy anonim céghez, ahonnan rögtön jön az automatikus válaszlevél, konkrét cégnévvel J
6.      A fenti 9-ből behívás 3 helyre (visszajelzés még egy cégtől, hogy lezárult a kiválasztási folyamat, nem én vagyok a szerencsés). Első élmény, kisméretű magyar cég. Az interjú csúszik fél órát, majd kanapékon ülve zajlik. Tud valaki profin kinézni egy alacsony kanapén ülve? A 2 interjúztató kérdez, személyeseket, tipikus tiltott kérdést is. Mikor akarok szülni? Ráncolom a homlokom, ő magyarázkodik. Akármit mondok, úgyse hiszi el, akkor minek kérdezi? Utána lazán az álláshoz és a szakmához tartozó kérdések sorozata. Visszajelzés 2 hét alatt még semmi.
7.      Szintén magyar cég, kis-közepes (a titkolózó). Az interjú kérdései jók, akkor akad fönn a szemem, mikor a fizetés „egyéb” (és nagyobb) részét 3 havonta akarják ideadni. Mivaaaan? Persze, visszajelzés onnan se, 1,5 hét alatt.

Interjú egy közvetítő cégnél (ahová mellesleg rossz motivációs levelet küldtem), konkrét pozíció, bár valószínűleg nem felelek meg (szeniort keresnek). A kérdező kedves, közvetlen, 2-3 mondatnyi angol kérdés is elhangzik. A CV-t továbbküldi a megbízónak, másnap visszajelzés, hogy köszönik, de mindenképp szeniort keresnek."

A bejegyzés trackback címe:

https://headhunter.blog.hu/api/trackback/id/tr53903715

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Cryptocurrency news south Korea 2018.04.03. 05:46:40

Bulvár Orbán ! Valaki meg úgy gondolja Orbán Viktor új világrendjében a prostitúció az egy munka, egy karrier, egy foglalkozás, a homoszexualitás az egy bűn, és a homokos papucs nyalja a büdös kurva talpát. - smx magaZin blog

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mr.editor 2009.02.04. 18:34:33

Én fél év alatt 75 pozíciót pályáztam meg, rengeteg interjún voltam. Szerintem úgy lenne érdekes a naplózás közzététele ha névvel jelenne meg minden cég és közvetítő, akár pozitív akár negatív a vélemény. Mi a véleményetek?

vilnius 2009.02.04. 19:50:14

Egyetértek, csak nálunk valamiért túlságosan is tiszteletben tartják mások személyiségi jogait, céges hírnevét. Régebben találtam egy -- egyébként fizetős -- amerikai oldalt, ahol cégekről ment a fórumozás, hogy milyenek a munkakörülmények, fizetések, állásinterjúk. Nálunk szerintem ha komolyabban beindulna egy ilyen oldal, másnap már a Népszabadság címlapján lenne az ügy, hogy milyen fasiszta jogellenes nyilvántartás műkődik itten

De szerintem szólásszabadság címszóval abszolút helye lenne a nevesítésnek, legfeljebb az adott cég véleményét is közzé kellene tenni. A jogi hétteret viszont nem ismerem

zaragozaB410 2009.02.04. 20:40:44

Részemről január óta kb. 10 interjún voltam. 3 helyen egyeztünk meg a bérbe és a kezdés napjában. 2 helyről másnap jött a telefon, hogy még sem, 1 helyről, hogy mégis átgondolnák újra és majd értesítenek (azóta egyfolytában). A többi hely vegyes, a legjobb kifogás az volt a 3.körön túl jutva, hogy nem tudnak a gyakorlatomnak és képzettségemnek megfelelő állást biztosítani:)) Az álláskereső portálok visszajelzése egyenlő a nullával.

Dike 2009.02.04. 22:12:25

Zaragoza, ez nagyon gáz :( Lehet tudni, hogy ezek milyen cégek? Kicsi/nagy, magyar/multi?

hhunter · http://headhunter.blog.hu 2009.02.04. 22:48:07

@mr.editor: jó lenne, én támogatom, és csak névvel van értelme. véleményt lehet írni, hiszen azt is leírják ilyen-olyan fórumokban, hogy a kispál utolsó két lemeze szar, vagy, hogy a brókernetes ügynökök átvernek mindenkit.

viszont a hozadéka óriási lehetne: idővel, megtennénk az első lépést ahhoz, hogy változzon a cégek hozzáállása a pályázókhoz, a kommunikáció, a visszajelzés, stb.

hátpedigezígynem 2009.02.04. 22:57:48

Az álláskereső portáloknak nem feladatuk visszajelezni, azt a konkrét cégnek, vagy a munkaközvetítőknek kell.

A nagyobb és ismertebb álláskereső portálokat én már alapból kihagyom, mivel ezeket böngészik a legtöbben, néhány nap alatt több száz pályázat érkezik, az esélyem az állás elnyeréséhez akár 400:1 is lehet. Én áttértem a kisebbekre, ezek közt van sok gagyi meg kamu, de ki lehet fogni jókat is, amelyek nincsenek meghirdetve a nagyobb portálokon.

A visszajelzésekről annyit, hogy nekem pont a munkaközvetítők nem szoktak visszajelezni. Ja de egyszer visszajeleztek, 3 hónappal a pályázatom után.:) Nagyon meglepődtem, hogy elutasító választ kaptam.:)
De olyan is volt, hogy megpályáztam egy prágai állást munkaközvetítőn keresztül, majd 2 hónap múlva hívtak telefonon, hogy sikeresen megkapták a pályázatomat.:) Ennyi idő alatt annyi állást pályáztam már meg, hogy hirtelen azt se tudtam, hogy mi van.

hhunter · http://headhunter.blog.hu 2009.02.04. 23:13:04

@hátpedigezígynem, zaragoza: álláskereső portál így van, csak egy hirdetési felület, nem tisztük visszajelzést adni.

viszont szerintem ne hagyd ki a nagy portálokat, hiszen pl. mi is ott hirdetünk, és minden egyes pályázatot megnézünk, ha 100 jön be egy nap,akkor annyi. közülük kell kiválasztanunk azokat, akik szóba jöhetnek. másrészt a "speciálisabb" pozícióknál (könyvelő, mérnök, stb.) nem jönnek 100-ával a pályázatok. szóval magadtól dobod el az esélyt, ha pl. a profession.hu-n nem pályázól. a legtöbb kiközvetített jelöltünk onnan való

hátpedigezígynem 2009.02.05. 02:13:49

Én is benne vagyok a megnevezősdiben és az elménybeszámolósdiban, de az hosszú hozzászólás lenne. :)

Most eszembe jutott valami az álláshirdetésekkel kapcsolatban:
Bírom, amikor az elvárásokhoz beírják, hogy pontosság, precizitás.
Már nem azért, de melyik munkahely nem követel meg pontosságot, precizitást?

hátpedigezígynem 2009.02.05. 02:24:26

De ezt is szeretem
Fizetés: versenyképes

Dike 2009.02.05. 10:56:12

@hátpedigezígynem: Lehet félreérthetően van leírva, de véletlenül sem a portáltól várom a visszajelzést (én írtam össze a listát).
Headhunter! Én írhatok konkrét neveket, csak nehogy az legyen, mint a múltkor a F. közvetítő/fejvadász irodával :-))
Mellesleg update: A 3. cégnél megállapodtunk a bérben, holnap kezdek. A 6.-tól pedig jött mail, hogy nem engem választottak.

hátpedigezígynem 2009.02.05. 11:45:33

@Dike: én zaragoza kommentjére reagáltan

bocs, csak nem használtam a válasz gombot

Mi volt annál az irodánál?

Dike 2009.02.05. 12:38:59

@hátpedigezígynem: Jogos, én nem olvastam figyelmesen. Az F. meg ezek szerint beugrott :-)))

hátpedigezígynem 2009.02.05. 23:37:44

@hhunter: a hírekben azt hallom, hogy a cégek előszeretettel bocsájtják el a próbaidősöket és a kölcsönzött munkaerőt

próbaidő: ált. 3 hónap
kölcsönzött m.e.: ált. 6 hónap

Nem rizikósabb most munkaközvetítőkön keresztül (kölcsönzött m.e. esetén)jelentkezni? Tudom, hogy most semmi sem biztos, de ha a 3. hónap után bennmarad az illető, azért csak biztosabb, mint még várni 3 hónapot.
Vagy ez hülyeség?

zaragozaB410 2009.02.06. 05:23:01

@Dike: Ahol a 3. kör után kiderült, hogy alkalmatlan vagyok, illetve nem tudnak a képzettségemnek és a gyakorlatomnak megfelelő állás az nagy cég. Jelzem ez az egyetlen eset amibe kis híján belebetegedtem, közlekedési-közgazdaságit végeztem anno, szállítás-számvitel szakon és nem mondom mennyi gyakorlatom van az autóközlekedési szakmában, de az irodista melón kívül 10 tonnától kezdődően valóságosan is gyakorlatban megy a meló. A többi kis vagy közepes cég. A társasházkezelő kisebb cégek )nagyobbról nem tudok nyilatkozni)azoktól mentsen meg az isten örökre. Kb. 5 perc alatt átláttam a pénzügyi malőrjeiket. Nem vagyok egy szent na de azé ne má. Aztán ahol azóta is gondolkodnak, hogy kellek van sem na az egy eset tanulmány volt még nekem is.

zaragozaB410 2009.02.06. 05:25:51

@hhunter: Én használom a nagy álláskereső portálokat, de azért az gáz mikor 3 hónap után visszajött az elektronikus üzenet, hogy a címzett nem olvasta a levelemet. Ez az elmúlt időszakban 2x fordul elő:))

zaragozaB410 2009.02.06. 05:30:21

@hátpedigezígynem: Annak idején a Rába motor összeszerelő részlege:))Oljan volt mint a zsiguli. Minden henger önálló életet élt, de működött.

hhunter · http://headhunter.blog.hu 2009.02.06. 23:29:36

@hátpedigezígynem: a kölcsönzés, mint egy rugalmas foglalkoztatási forma, most tény, hogy inkább a leépítések kapcsán került fókuszba. a munkavállalónak tény, hogy nagyobb biztonságot jelenthet a saját állományi lét. viszont jelen helyzetben, amikor még kevesebb álláslehetőség van, a kölcsönzöttként való foglalkoztatásra sem érdemes nemet mondani, hiszen addig is dolgozol. a kölcsönzés pedig nem mindig rossz: van olyan cég, ahol a PR Manager is kölcsönzött, vagy a HR-es, vagy sales-esek, akár éveken keresztül, és működik a dolog. utána kell nézni és kérdezni alaposan, hogy miért kölcsönzés, meddig, átvesznek-e idővel, milyen a cég, milyen a kölcsönbe adó cég, munkaszerződés, stb. Azaz, preferáld a saját állományban történő foglalkoztatást, de ne mondj nemet a kölcsönzésre.

Balance Of Power 2009.02.11. 11:57:03

De most akkor a 4-es pontnal mi volt a tortenet vege? Csak en nem ertem?

Dike 2009.02.11. 19:54:19

@Balance Of Power: "további visszajelzés 2 hét után, nem kerültem be a következő fordulóba."

Mellesleg egy kis update: elkezdtem dolgozni az új helyemen, eddig tündérmesébe illik, már várom melyik szekrényből ugrik elő a csontváz, egyelőre tökéletesnek tűnik a munka, a vezetés, a csapat.

2009.07.14. 10:26:55

Némiképp régi poszt, de mivel pont ebben a helyzetben vagyok hozzászólok, hátha valaki olvassa.

Ha egy sikertelen interjú után megjelölöd a cégnevet, esetleg az interjúztatót, akkor ő is szabadon publikálhatja a te CV-det vagy írhat egy rövid összefoglalást arról hogyan teljesítettél az interjún. Azzal ugye mindenki tisztában van, hogy egy cég sosincs jó véleménnyel arról, aki nem felelt meg, mitöbb sérelmét felteszi az internetre.
Egy csak sárdobálásra lenne jó. Nincs értelme.

hhunter · http://headhunter.blog.hu 2009.07.15. 16:03:31

@vágtázó halottkém: nem publikálhatja a CV-det, ez az adatkezelést szabályozó jogszabállyal ellentétes lenne. míg te név nélkül írhatsz róluk negatív véleményt, ők nem írhatnak rólad cégnévvel, max névtelenül. egymás fikázásának valóban nincs értelme, az objektív tapasztalatok megosztásának annál inkább.
süti beállítások módosítása