cigizés a munkahelyen

2008.12.01. 09:17

Gondolatébresztő: http://www.fn.hu/belfold/20081111/prolongalt_cigiszunet/

"A Tárki és az Eurobarometer közelmúltbeli felmérései egybehangzóan azt mutatják, hogy – a dohányzók magas aránya ellenére, az európai tagállamokhoz hasonlóan – a magyarok többsége támogatná a fokozottabb tilalmat, a munkahelyek és az éttermek esetében több mint 80 százalékuk egyetértene a szigorítással. A nemdohányzók védelmére kilenc éve hozott törvény ugyanis jelenleg nem szolgálja megfelelően a címében szereplő célt. Kizárólag az ételt felszolgáló vendéglátóhelyet kötelezi dohányzó és nemdohányzó asztalok elkülönítésére, s ennek módját sem definiálja pontosan. Szintén kiskapukat tartalmaz a munkahelyi és az iskolai dohányzás tilalmát illetően."

Én nem cigizek. Áldom nagyanyámat, aki piros szimfóniáját elővigyázatlanul elérhető helyen tartotta, és a füstszűrő mentes parázsló rudacskából tüdőmbe tóduló büdös füst okozta fél órás krákogás és fuldoklás folyományaként egy életre megutáltam a cigit. Persze azért kamaszként még igyekeztem rászokni, de nem ment. Pedig én akartam, de komolyan! :) De mivel semmilyen pozitív élményt nem adott, beértem az alkohollal.

Felnőttként már máshogy tekintek a cigizésre. Pl. kiszámolom, hogy évben, napi 4 db 7 perces cigiszünettel számolva, nagyjából 100-105 órával (12-13 munkanap) többet dolgozom, mint cigarettázó társaim. Ettől függetlenül nem küldök voodoo átkokat a cigiző munkatársakra, szerencsére egyre kevesebben vannak. A beosztottjaim nem cigiznek, bár nem volt kiválasztási szempont (nem is lehet megkülönböztetni senkit emiatt - hivatalosan, bár nem értem miért, hiszen ez nem veleszületett tulajdonság). Viszont jobban meggondolva nem is vennék fel dohányzó munkatársat, elveteműlt pillanataimban még a végén azon járna az eszem, hogy a cigizés egyenlő a lógással. A teljesítmény megfelelő mérése ugyanakkor világosan kimutatja, hogy a kollektív cigizésben való részvétel a munkavégzés rovására válik-e, közömbös, vagy éppen jó hatással van rá (pl. együttműködés, belső-külső információ áramlás terén).
 
Az irodában nem lehet cigizni nyilván, így még csak nem is érzem. Az utcán viszont úgy kell kikerülni, mert minden további nélkül a pofámba fújja az „utca embere” a füstöt. Az külön jó, amikor egy tömött közlekedési eszközre felszállva még az ajtóban szív 3-8 slukkot, amit aztán persze az ajtó bezáródása után kiprésel különböző testnyílásain - mindenki örömére. A csikk persze a járdán landol. Ha csak félig szívta, akkor jó eséllyel összeszedi egy homeless, és befejezi. Guszta, ezért is imádom Budapestet.

Szerintem a dohányzás egy rossz szokás, a cigarettázás konfortérzetének jelentős korlátozásával tömeges leszokás elérhető (extrém sarkított példa: cigizni csak hulladéklerakók és szemétégetők 50 m-es körzetében, fél lábon állva, bal kézzel, gyűszűkkel az ujjakon egy halszagú eszkimót felöltöztetve lehet). Ugyanakkor jelentős állami bevétel a jövedéki adó révén, illetve munkahelyek sokasága itthon és világszerte. Mint mindennek, ennek is megvan a pozitív oldala...
 
Cigizés pozitív/negatív hatása a teljesítményre/hatékonyságra? Vélemény?

 

A bejegyzés trackback címe:

https://headhunter.blog.hu/api/trackback/id/tr61774701

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

szomorutojas · http://tojas.blog.hu 2008.12.01. 10:40:10

Szerintem tulságosan demonizálják a dohányzást, ráadásul nagyon kevés olyan helyet láttam, ahol a dohányosok és nemdohányosok szeparálása egészséges megoldást eredményezett volna.
Én magam dohányzom, és mivel saját irodám van, ami egy csarnokba nyílik, az irodám egésze dohányzásra kijelölt hely, szerencsém van, boldog is vagyok tôle. Azonban a kereskedelmi irodában a dohányosok kiszorultak az ajtó elé, egész pontosan a bejárati ajtók közé a hôzsilipbe. Aki belép az irodába az elôször át kell hogy menjen ezen a zsilipen, a füstön, majd beléphet az irodába, ami már nemdohányzó.

A munkatársak közül az erôs dohányosok óránként legalább egyszer ott vannak, improduktívak, szétesik a munkamenet, a gondolatok megszakadnak, elérni nem lehet ôket. Azt lehet mondani, hogy 5 perc cigizés 10-15 perc kiesés a munkából (elôtte a vágy már lassan megöli a munkafolyamatot, utána pedig össze kell szednie hol tartott).
Ennél sokkal hasznosabbnak tartanám, ha lennének dohányos és nemdohányos munkahelyek, munkaállomások, ahol a cég kötelessége lenne megoldani a szellôzést.

A másik alternatíva a nemdohányzó munkahely, ahova dohányost nem vesznek fel, már ha ezt bárki alternatívának tekinti.

Balance Of Power 2008.12.01. 16:39:49

Azt azonban ne felejtsuk el, hogy altalaban a dohanyzok a legjobban ertesultek :D

meita 2008.12.01. 17:47:21

"Azt azonban ne felejtsuk el, hogy altalaban a dohanyzok a legjobban ertesultek :D " Ez teljesen így van. Sajna, mert én nem cigizek.
Amúgy ezek a durva korlátozások, amerre mi is haladunk, szerintem már túlzás, és nagyon diszkriminatív a dohányosokkal szemben.

Egyébként "ujjakon" és nem "újjakon".

A képregényt továbbra is imádom.:)

vilnius 2008.12.01. 18:21:14

Hhunter, én ezt a gyerekkori cigis történetet egy állásinterjún például nem merném elmesélni, mert még a végén rám fogják, hogy nem vagyok elég kitartó :)

Lógás: ezt egyszer vágta a fejemhez egy munkatársam, aztán felvilágosítottam az illetőt, hogy mit ír a Munka Törvénykönyve a monitor előtti munkavégzésről és a kötelező szünetről. Mivel a munkám 100%-ban számítógéphez kötődött, ezért ha be akartam tartani a törvényt, akkor kénytelen voltam szünetre menni. Egyébként meg el se tudom lépzelni, hogy lehet droid módjára 8 órán keresztül egy gép előtt folyamatosan robotolni, akkor már inkább engedje le a gőzt időnként. Az egyik ügyfélszolgálatos helyen pl. minden órában van 10 perc kötelező szünet: hogy azalatt cigizik vagy maszturbál, az az ő dolga, de miután visszajön, kevesebb eséllyel ordítja le az ügyfél fejét és a munkatársak közt sincs vita, hogy "te folyton lógsz"

"Azt azonban ne felejtsuk el, hogy altalaban a dohanyzok a legjobban ertesultek :D " Teljesen igaz, ráadásul könnyebb beilleszkedni és ismerkedni is. Csapódsz a többi dohányoshoz, Te cigizel ugye, nincs kedved elszívni egyet most? Bocs, van egy öngyújtód? Hol is dolgozol pontosan, mert arcról annyira ismerős vagy :) És ez szerintem később a munka során is hasznosul

Érdekes a poszt, viszont tényleg visszataszító manapság ez a diszkriminatív hisztéria, mintha a dohányosok rosszabbak lennének a gyilkosoknál is

hhunter · http://headhunter.blog.hu 2008.12.01. 22:05:06

a dohányosok többsége nincs tekintettel a nem dohányosokra, emellett a dohányzás okozta betegségek nemzetgazdaságilag negatív hatásai miatt van drasztikus fellépés, szerintem.

az info csere, beilleszkedés kapcsán így van, hisz van egy közös pont, izzik a levegő, parázslik a hangulat, füstbe megy a gátlás :)
viszont érdekes, hogy mióta nálunk 3-4 kolléga letette a cigit, azóta is megy az info csere, csak nem a dohányzásra kijelölt helyen, hanem az ebédlőben, vagy a recepción. tehát szerintem a cigi nem egy fantasztikus találmány, ami lehetővé teszi az információ áramlást, hanem csak egy közös szenvedély, ami megkönnyítheti a szenvedély hódolói között a kommunikációt. de ennyi erővel Fradi sálakban is lemehetnénk levegőzni, ha mindannyian Fradi drukkerek lennénk, szintén lenne miről beszélni, vagy nem?

vilnius 2008.12.01. 22:48:19

"de ennyi erővel Fradi sálakban is lemehetnénk levegőzni" De igen, csak viccesebb lenne. Viszont igazad van; bármilyen közös téma, szenvedély összehozza az embereket, csak a cigi természetesebb egy munkahelyen, mert időközönként muszáj összezárva lenniük és ugyanazt csinálniuk (mármint nem dolgozniuk, hanem cigizniük)

"a dohányosok többsége nincs tekintettel a nem dohányosokra" -- Dohányzó helyiséget kell kijelölni, max. udvar-utca és meg van oldva. Vagy külön helyiséget kell kijelölni a nem-dohányzóknak

"a dohányzás okozta betegségek nemzetgazdaságilag negatív hatásai miatt van drasztikus fellépés" -- Ti bele sem gondoltok, hogy nemzetgazdaságilag milyen hasznos lenne, ha a Parlamentben Orbán és Gyurcsány a dohányzó-helyiségben összemelegednének és egyetértésre jutnának... Ennyit a dohányzás nemzetgazdaságra káros hatásairól :) De most komolyan, akkor mától kezdve jogom van ott piszkálni a kövéreket, ahol és amikor akarom, igaz? Legalábbis azokat, akik túl sokat esznek és ezért kövérek. A hülye pestinek meg minek orvosi ellátás, ha már egyszer tudatosan szennyezett levegőjű városban él ahelyett, hogy jó levegőjű vidékre költözne. A Combino-s gruppen helyett autót választó embert pedig kéretik helyben fejbe lőni :)

Balance Of Power 2008.12.02. 13:17:56

hhunter, latszik hogy sose dohanyoztal :))
Egyebkent egy dohanyos szemet ugyanugy csipi a fust egy telecigizett kocsmaban. Van kulturaja a dohanyzasnak, csak nem nalunk, illetve nalunk meg nem annyira honosodott meg.

Parmezanidész · http://bemorgo.blog.hu 2008.12.02. 20:00:18

Nem kéne ennyire kiakadni a dohányos kollégákon, pláne, ha monitor előtt dolgoznak, tehát minden óra után 10 perc szünet jár. Ráadásul milyen hely az, ahol a dolgozók nem pihenhetnek óránként 10 percet? Tönkremegy a cég?

Egy német főnök kísérletképpen kirúgta 3 nemdohányzó beosztottját, mondván, hogy a többség bagózik, ők megbontják az egységet. Iszonyatos balhé lett belőle, diszkrimi. A végén bevallotta, hogy csak meg akarta mutatni, milyen érzés, ha vkit azért tesznek lapátra/nem vesznek fel, mert dohányos.

Könnyű Karma (törölt) 2008.12.03. 11:27:17

Még a régi rendszerben volt egy főnököm, aki szerzett valahonnan egy asztali "Dohányzásra kijelölt terület" táblát, amit mindenhová vitt magával. Ha értekezlet volt, csak kitette maga elé, és nem volt vita, hogy lehet-e dohányozni ... :)

Balance Of Power 2008.12.04. 08:51:40

Egy cimboram meselte, hogy egy regebbi munkahelyen (a 90-es evek elejen, amikor meg sehol sem volt ez a dohanyzasfobia) a kantinban tobbszor nyomatekosan megkert egy holgyet, hogy oltsa el a cigarettajat. Sikertelenul. Erre fogta magat, elment a poroltoert es lefujta :D :D :D Affele "igazsag bajnoka" tipus a srac.

mr.editor 2008.12.09. 11:30:47

A monitor előtt ülők 10 perces szünetével kapcsolatban szerintem sokan tévedésben vannak, mert nem szünet jár nekik, hanem más tevékenység végzendő, pl iratrendezés a szekrényben.
Legalábbis nálunk egy német multinál így volt.
Persze azért dohányoztak is sokan, de előbb-utóbb visszatetsző volt, hogy az udvaron vette fel a wireless telefont a kolléganő és semmire nem tudott felelni amit az ügyfél kérdezett. ("bocsi, nem vagyok gép előtt")

Ketszeri 2008.12.09. 13:54:17

Volt szerencsém az olasz és az angol módszer testközelből megtapasztalni. Dohányosként is élveztem, hogy sehol nem érezni bagószagot. Pub, szálloda, irodaház, minden egészséges. Ez jó, és szívemből támogatom.

Amitől igazán leesett az állam, hogy Londonban a szigorú tilalom miatt éppen nem ellenszenv, hanem abszolút megértés övezi az esőbe kifelé igyekvő szerencsétlen nikotinfüggőket.
Remélem nem csak a tilalmat, hanem ezt a mentalitást is sikerül majd importálnunk... még pár év.

monitormentes 10 perc: mr.editornak igaza van,50/1999. (XI. 3.) EüM rendelet 4. §

kgl · http://hobbiasztalos.blog.hu 2008.12.10. 09:40:57

A munkahelyemen már túlzásba viszik a dohányzás tiltását. Azt még maximálisan megértem és helyeslem is ha a műhelyben, irodában folyosón nem lehet dohányozni. A szabályok a következők :
-Csak a kijelölt helyen lehet dohányozni
-Csak a reggeli, ebéd, és uzsonna szünetekben lehet dohányozni
-Aki nem tartja be a fenti két szabályt azt azonnali hatállyal elbocsájtják.

Még ezekkel a szabályokkal sem lenne semmi gond. De egy olyan munkahelyen ahol cirka 500-an dolgoznak mindössze 1 helységet jelöltek ki a dohányzásra amely olyan kicsi, hogyha 10 ember bemegy oda akkor már a gyufaszál sem tud leesni a földre. Az udavaron is tilos a dohányzás. Az üzem méreti olyan nagyok, hogy a kijelölt 1 db dohányzó helyhez 2-5 perc alatt lehet csak eljutni, ott 2-3 perc füstölés majd újabb 2-5 perc séta vissza a munkahelyre. Azaz pld a 15 perces reggeli időbe éppen belefér egy cigi elszívása, kajálásra már nem is marad idő. A cégnél a munkarend 12 órás, így nehezen várható el, hogy 3 szál cigit tudjon csk elszívni egész nap egy erős dohányos. Ezért az emberek elbújnak a wc-be, lemennek a pincébe, a raktár eldugott sarkában rettegve szívnak el egy egy cigit.

vilnius 2008.12.10. 17:40:46

Mr. Editornak természetesen igaza van, de vannak munkakörök, ahol monitor és számítógép nélkül egyszerűen nem tud az ember dolgozni. Egy ügyfélszolgálatos általában nem tud aktákat rendezgetni, mert minden SAP-ban, Oracle-ben és hasonló programokon fut (legalábbis a jobb cégeknél)

KGL; gondolom más kérdésekben is ilyen a cég hozzáállása, nevetséges. Hogy 1-2 óránként ne legyen az embernek 10 perc szünete függetlenül attól, hogy monitor előtt dolgozik-e, illetve hogy dohányos vagy sem, ez már önmagában a céget minősíti. Szerintem a munkavállalók érzik, ha értékelik őket és lelkiismeretes munkával bőven be lehet pótolni azt a szünetet -- főleg egy kiábrándult környezethez képest, ahol percre pontosan ledolgozzák a munkaidőt, de összeredményben a cég sokkal rosszabbul jár

vilnius 2008.12.10. 17:43:33

"Aki nem tartja be a fenti két szabályt azt azonnali hatállyal elbocsájtják." Nem vagyok szakértő, de egy efféle elbocsátási indok szerintem nehezen lenne védhető Munkaügyi Bíróságon. Egy munkaviszony sokkal erősebb szerződésen alapul, minthogy ilyen baromságért azonnali hatállyal fel lehessen bontani

molnibalage 2008.12.23. 14:19:22

"A monitor előtt ülők 10 perces szünetével kapcsolatban szerintem sokan tévedésben vannak, mert nem szünet jár nekik, hanem más tevékenység végzendő, pl iratrendezés a szekrényben."

És, ha nincs ilyen meló? Ha egy iszonyat nagy folyamatábrát rajzolok 3 napig folyamatosan és nincs más dologm akkor mi van?

zaragozaB410 2008.12.25. 04:21:17

@vilnius: Egyetértek, de ez jelen pillanatban Mo. és az Mt.-ben foglaltakat meglehetősen sajátosan értelmezik a munkáltatók. Miután a jogkövető és jogértelmező képességeinkkel még óriási problémák vannak ezért simán lapátra tesznek.