Olvasói levél - tanulok valamit, de mást szeretnék majd dolgozni
2008.10.14. 08:30
Az első levél a blog-on, ami publikálható, és tanulságos lehet másoknak is. Lentebb olvashatjátok a válaszomat.
Szia!
Nemrég találtam rá a blogodra és azóta is sok mókás és tanulságos pillanatot okoztak a bejegyzések.
Azért fordulok most hozzád, hogy ha van egy kis időd, hátha tudnál segíteni:
jelenleg programtervező matematikusnak tanulok és kb 2 éven belül végzek. Azonban, mint sokan mások is, menet közben leesett, hogy igazándiból nem az az életem célja, hogy napi 8-10-x órában a gép előtt üljek és kódoljak. Mert ehhez se affinitásom, se kellő
elvakultságom nincs, így már rövid távon is csak szenvedés lenne egy ilyen munkakör. Viszont a sulit csak el kell végezni, ha már egyszer beleöltem ennyi időt. Lesz vmi papírom, de innentől kezdve kéne valamit kezdeni magammal a nagy ÉLET frontján.
A tipikus kockás inges, sztk szemüveges kocka elmélettel szemben nagyon beszédes vagyok, könnyen ismerkedem, nagyon szeretek emberek közt lenni. Szeretek szervezni és időszakos melóként is általában olyan nyári munkáim voltak, ahol emberek problémáját kellett orvosolni, vagy épp valamit megszervezni (pl. nagy fesztiválokon információs pult).
Szóval abban szeretném segítséged kérni, hogy egy (leendő) programtervező matematikus diplomával és a fentebb vázolt beállítottsággal szerinted milyen munkakört kellene egyáltalán keresnem? Mert voltak már olyan elgondolásaim, hogy tárgyaló,
szervező, személyzetis, vagy valami hasonló témában kellene gondolkodnom, csak nem tudom, ez mennyire passzol az én papíromhoz, vagy egyáltalán mennyire elvárás egy adott munkakörnél. A "teljesen nulláról új világot alkotni" kreativitás az nem teljesen az én asztalom, inkább ennek a konkrét megvalósítása és hatékonyságának növelése.
Előre is köszönöm, ha tudsz rám egy kis időt szánni,
Szép napot,
Tanulás közben rájönni, hogy nem is ezt akartam, de abbahagyni meg gáz lenne, nem a legjobb érzés. Te viszont szerencsés helyzetben vagy, mert a végzettséged, amit majd megszerzel, egy abszolút piacképes, keresett szakma. Még keresettebb ennél az olyan programozó, aki tud kommunikálni, emberek (ügyfelek) közé lehet engedni, önálló, talpraesett, és a szervezési készsége nem csak az aznapi Counter Strike LAN party összehozásában merül ki.
Persze te nem akarsz programozni, de ez nem is baj, mivel az ügyfelek közé engedett ITsok általában nem is programozók, hanem IT tanácsadók, fejlesztési projektvezetők, stb. Viszont a való életben a többségük nem ért a programozáshoz, így elcsúszhat a kommunikáció a tanácsadó és a programozó között. Aki viszont ért a programozók nyelvén, ismeri a technológiát, a módszertant, és emellett nem csak bitekben gondolkodik, hanem tud kommunikálni, tárgyalni, érvelni, megérti az ügyfél, a felhasználó problémáit, aranyat érhet a munkáltató számára.
További plusz, hogy te dolgoztál már nyaranta (mindegy, hogy mit), tudod mi az, hogy feladat, felelősség, számonkérés, határidő, és hogy milyen érzés megdolgozni a pénzért. Ezt nem győzőm hangsúlyozni, milyen sokat számít.
Visszatérve a levélre, és összefoglalva a fentieket, a számodra így az IT tanácsadásban / fejlesztési projektek vezetésben látok jövőt, egy szoftverfejlesztő cégnél - természetesen az elején koordinátor, asszisztens szintről indulva. Más területen keresgélni a végzés után nem érdemes, mert nem fognak felvenni pl. HR-re. Indulj el egy szoftverfejlesztő cégnél, és utána pár év tapasztalatszerzés után te is jobban fogod látni, hogyan tovább.
Hogy miként tudsz bekerülni egy ilyen céghez? Amikor már majdnem kezedben a papír, kell írni egy nagyon jó motivációs levelet, CVt, majd telefonon felvenni a kapcsolatot a szóba jöhető cégekkel. Előfordulhat persze ilyen hirdetés, pl. junior IT tanácsadó, vagy IT projekt asszisztens, érdemesebb lesz neked megtenni az első lépést, hogy ne programozónak könyveljenek el rögtön. Ha világosan kiderül, hogy mi a célod (CV-ből a betölteni kívánt munkakör megnevezése, a motivációs levélben részletezve, hogy miért nem a programozás, és miért más, telefonon/személyesen mindez elismételve), akkor nem fognak programozási tesztekkel fárasztani, egy-két szakmai kérdéssel kideríthetik, hogy mennyire vagy képben.
Szerző: hhunter
6 komment
Címkék: olvasói levél informatika állásinterjú cég cv motivációs levél programozó matematikus
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
kannapanna 2008.10.14. 15:17:57
azonban engem mostanában foglalkoztat az a dolog is miszerint akár egy asszisztensi akár egy recepciós/üfszolgálatos melóról lévén szó(de lassan idevehetem a takarító munaköröket is) minimum 3-5 év munkatapasztalat kell, meg iylen olyan diploma, meg fiszemfaszomtudja még mi a csoda, 2nyelv de ha több van az előny és sorolhatnám.
miközben mindnyájan tudjuk, hogy ezekhez a munkákhoz bőven elég a józan paraszti ész, a logikus gondolkodás és talpraesettség, nem kell ide olyan nagy szaktudás, kávét főzni meg mindenki tud, meg manapság gépelni is.
de mégis, úgy tesznek, mintha már takaritani is csak ugy mehetne el az ember hogy takarítós OKJ tanfolyamot végzett és van már 20 év szakmai tapasztalata.minimum.
kannapanna 2008.10.14. 15:19:42
éljenek a programozó matematikusok!!!!!!
és a jófej hresek.
váj mí 2008.10.14. 15:54:52
Egyébként, hogy az ügyfélszolit említed. Ugyebár, kérnek egy idegen nyelvet (most mindegy, hogy Nyugat- vagy Kelet-európait) per minimum folyékony, de ha lehet,inkább anyanyelvi szinten. No, ilyen szinten, szerintem, nem lehet suliban megtanulni egy nyelvet. Ahhoz kétnyelvű környezetben kell felnőni. Node aki ilyen kétnyelvű környezetben nő fel, az nagy valószínűséggel nem magyar állampolgár (persze akadhatnak kivételek) Erre viszont jönnek a szájhúzogatások, hogy bakker nincs ilyen-olyan kártya. Hát nincs wazze, mert pölö nálunk nem kártyás alapon működiuk az adó meg a tb, így rosszabb esetben, az ember gyermeke asse tudja, hogy a másik mit akar.
Erre, pláne idegen nyelvű ügyfélszoli esetén, nem lehetne-a valahogy-e felkészíteni a hr-seket, hogy ne húzzák már olyan látványosan a szájukat?
2008.10.14. 16:47:33
hhunter · http://headhunter.blog.hu 2008.10.15. 10:54:26
hamarosan lesz egy post erről, mert ez tényleg egy "jelenség"
Utolsó kommentek