milyen jelekből látni, hogy a munkavállaló hamarosan elhagyja a céget?
2009.06.04. 08:15
Egész könnyen beazonosítható az átlagos munkavállaló viselkedése, amikor állást keres. Az elhatározás meghozatala két részre osztható, ha feltételezzük, hogy nem kényszer szülte helyzetről van szó. Gyors és lassú, mint a táncban. Azaz pl. valakinél "betelik a pohár" vagy épp "kiborul a bili" és amennyiben ez nem egy szokásos hiszti, akkor gyorsan eldönti, hogy elmegy a cégtől. Aki megteheti, illetve aki kellően hirtelen, felmond és csá, szabadon kereshet állást. Aki nem teheti meg, ill. nem ég a segge alatt a szék, szépen csendben, munkaidőben elkezd állást keresni.
Vannak sokan, akik alapvetően bejárogatnak, dolgozgatnak, annyira nem kibírhatatlan a dolog, de azért jó lenne valami mást, valami érdekesebbet, valami jobban fizetőt, valamilyen más környezetben, esetleg közelebb a lakhelyhez, esetleg valami stabilabb cégnél, nagyobb szervezetben találni egy állást, és különben is, ha már csukott szemmel, tapintásra felismered a kolléganők hátsóját, akkor ideje lehet a váltásnak. Viszont nem annyira sürgős a dolog, megválogatja az ember, illetve dolgozik benne a lelkiismeret, hogy mégiscsak az átélt élmények, sok-sok együtt töltött év, meg a felmondás macerája, új helyen ki tudja milyen a főnök, itt már kiharcoltam magamnak, hogy ne kelljen szólni, ha kiszaladok elintézni valamit, stb. Szóval ennél az embertípusnál jelen van még erősen a vívódás.
A történetbe ott kapcsolódunk bele, hogy a vívódás még megvan, de már elindult az álláskeresés. Amellett, hogy a munkában való lelkesedése és bevonódása jelentősen lecsökken, első lépésként regisztrál a karrieroldalak hírleveleire, és elkezdi szigorúan munkaidőben böngészni a hirdetéseket, esetleg ki is nyomtatja. Óvatos azért, CV-t nem tölt fel, ki tudja, a HR-esnek lehet hozzáférése a karrieroldalak adatbázisához. Egy-két ismerősnek, üzleti partnernek elhinti, hogy "nézelődik", "nyitva tartja a szemét". Megírja utána az önéletrajzát, amihez már nem nyúlt évek óta. Megpályázza szigorúan csak azokat az állásokat, amelyek érdeklik, azaz válogat. Itt megfigyelhető az ellentét azzal, akinek úgymond nincs vesztenivalója, vagy úgy gondolja, hogy nincs - ő szétszórja mindenhová a CV-jét, ha megtudja a főnök, még nevet is a markába, hiszen mindenképpen el akar jönni, sőt, ha kiteszik, még végkielégítést is kaphat, ha már annyi ideje a cégnél van.
De visszakanyarodva a vívódó állásváltó egyénre, a pályázatok beadása után jönnek az első telefonok. Gyanús kiszaladás valamilyen elhagyott irodahelységbe, folyósóra, utcára, telefonban csend, csak az ajtónyitást/csukást és a cipőkopogást, a sietős léptek neszét lehet hallani. Utána gyors és lényegre törő interjú időpont egyeztetés, reggelre, vagy késő délutánra, esetleg az ebédidő jöhet szóba. Utána zavart mosollyal visszatérés az irodába, "csak anyám volt", "a vízszerelő volt" ha netán bárki kérdezné, ill. akkor is, ha nem. Gyanús még, ha indokolatlanul visszahívást kér/ígér, vagy ha nem úgy veszi fel a telefont, hogy bemondja a nevét. Ekkor az alábbi mondatok lehetnek gyanúsak:
Állással kapcsolatos telefonnál a hívó általában megkérdezi, hogy azzal beszél-e, akit keres, amennyiben nem mondja be a nevét a hívott fél a telefon felvételekor. Ekkor jön a válasz, hogy "Igen én vagyok.". Ugyebár ha pl. ügyfél hívja az adott embert, akkor nem kérdez rá, hogy tényleg azzal beszél-e, akit hívott. Ha főnöke, kollégája keresi, akkor szintén nem. Ha családtag, barát, akkor sem.
Állással kapcsolatos telefonnál a hívó általában megkérdezi, hogy alkalmas-e az időpont a beszélgetésre. Lehetséges válaszok:
- Igen, most tudunk beszélni. (itt a folytatásnál ha mormogás, rövid válaszok, főleg igen-nem, és naptárlapozgatás van, akkor gyanús)
- Most nem alkalmas, tudna később hívni / visszahívhatom? + pirulás :) (itt az indokoltság a kérdés: ha meetingen van, érthető, ha épp beszél a másikon, akkor érthető. De ha csak épp vannak a szobában, vagy beszél egy kollégával/főnökkel, akkor gyanús...
Interjú napjára szól a főnöknek, hogy "később érek be/hamarabb kell elmennem/kint ebédelek egy ismerőssel". Aki nem öltönyös rabszolga, annak az átöltözést is menedzselnie kell, vagy aznapra szervezni valami tárgyalást, hogy legyen indok. A beszaribb szabit kér, és akkor nincs erre gondja, továbbá lehetőleg 3-4 interjút igyekszik beszervezni egy napra. A pofátlanabbja beteget jelent, és úgy megy el az interjúkra.
Összegezve, ha az alábbiak nagy részét bárki tapasztalja kollégáján/beosztottján, akkor várhatóan az adott személy állást keres:
- 4-kor kiesik a toll, nincs lelkesedés, van nemtörődömség, csak a szükséges minimumot végzi el a munkából, csak minimális főnöki baszogatást kockáztat meg (szemben azzal, aki gyorsan és végérvényesen elhatározta, hogy lelép)
- gyanús odaszaladás a közös nyomtatóhoz, a papírok nem az asztalra, hanem a táskába kerülnek
- gyanús elvonulások telefonnal (ill. extremitások: egész nap lenémítva, mindig magával viszi, pedig korábban nem tette)
- telefonálás közben mormogás és a naptár/határidőnapló lapozgatása
- később jövés/korábban menés, gyanúsan hosszú ebédszünet
- korábbinál többször jelent beteget
- korábbinál elegánsabb öltözet egyes napokon
Természetesen vannak a szerencsések, akiknek külön irodája van, vagy az "irodájuk" a céges autó, netán munkaidejük jó részét irodán kívül töltik amúgy is, így a fentieket könnyen tudják palástolni. Továbbá vannak, jóval kevesebben, akik az álláskeresést diszkréten, munkaidőn kívül, otthonról, az interjúkat pedig a szabadság terhére oldják meg. Illetve vannak a pofátlan profik, akik tökéletesen tudják palástolni és menedzselni a munkaidőben történő álláskereséssel járó helyzeteket.
Utolsó kommentek