Az alábbi cikkben (hvg.hu) munkaerő-közvetítő cégek és HR-esek számolnak be hasonlóan a blog-ban is szerepelt baklövésekről, amit elkövetnek az álláskeresők. Sajnos ez örök téma, nem látni egyelőre komoly fejlődést, mindig akadnak olyanok, akik simán hülyét csinálnak magukból. A felkészületlenség pedig érthetetlen, akár a beadott CV-t, akár az interjún való megjelenést és szereplést, viselkedést vizsgáljuk. Vagy ennyire nem fontos jó állást találni? Olvassátok el, tanuljatok mások hibájából!

A cikk: http://hvg.hu/karrier/20081228_allaskeresok_interju_leboges_hr.aspx

Néhány komment:

"A nem létező, vagy éppen felülértékelt nyelvtudás is kínos pillanatokat szerezhet az álláskeresőknek. „Előfordult, hogy valaki azt akarta feltüntetni önéletrajzában, hogy folyékonyan beszél angolul, és azt írta: ’liquid english’ (ami ugyan folyékonyt jelent, csak éppen nem nyelvtudásra, hanem valaminek a halmazállapotára utal – a szerk.) Olyan is akadt, aki azt akarta tudatni, hogy rugalmas, alkalmazkodó, ám erre az ’elastic’ szót használta (az elasztikus ruha jól jön sportoláskor, de állásinterjúra nem ajánlott – a szerk.)” – vázolja a kirívóbb eseteket Kovács András, hozzátéve, hogy azért a szóbeli beszélgetésen is érhetik meglepetések a felvételiztetőt."

Erről nekem egy családi állapotra vonatkozó megjegyzés jut eszembe: "long term girlfriend"

"„Reggel kilencre vártunk egy pályázót, 11.40-kor érkezett. A kérdésre, miért nem vette fel a telefonját, azt felelte, hogy nincs nála, ám ekkor megcsörrent zsebében a készülék. Nem jött zavarba, elővette, kinyomta, és csak annyit mondott: ez is mindig a legrosszabbkor csörög” – meséli Jónás Anikó. Az interjú ennek ellenére folytatódott..."

Na, ezek után tudod ki folytatná az interjút....hát én nem, az biztos. Rögtön látszik, hogy egy megbízhatatlan, hazug, és ráadásul buta jelöltről van szó.

Konkluzió: 

CV-ben, interjún pedig kerüld a szigorúan magánéletedhez kapcsolódó információt, szakmai kompetenciáid alapján ítéljenek meg, ne az alapján, hogy péntekenként kecskét áldozol.

Fénykép: már ezerszer leírtam, ha van fotó, akkor legyen igényes. Csak te legyél rajta (nem egész alakos!), és normális élethelyzetben készüljön, és a CV-ben legyen, ne külön csatolva.

A felkészültség, a korrekt partneri hozzáállás és a kommunikáció mindent megold, nem kell idióta sztorikat kitalálni. Nem kell persze beavatni az interjúztatót, hogy reggel peremig fostam a wc kagylót, vagy hajnalban még a ZP-ben fetrengtem. Időben telefonálj, és kérjél egy új időpontot, és elnézést, hivatkozva a nem megfelelő egészségi állapotodra. Elég annyi, hogy gyomorrontás, mindenkivel előfordult már. Ahol ezt nem értik meg, ott nem is dolgoznál szívesen, ugye. Ha késel, akkor pedig telefonálj oda, ennyi. Ja, igen, ehhez persze az kell, hogy készülj fel előtte, és vidd magaddal a cég elérhetőségét.

A bejegyzés trackback címe:

https://headhunter.blog.hu/api/trackback/id/tr64848261

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Dike 2009.01.02. 15:08:30

Ááááá :-) Épp az előbb léptem be az idióta pályázók körébe :-) Rossz motivációs levelet küldtem el egy cégnek :-( Egy másik cég nevével, kapcsolattartójával, pozíciójával. Ez nagyon ciki?

vilnius 2009.01.02. 21:18:23

Kellemetlen, de a lónak is négy lába van, mégis megbotlik ;) Ez szerintem sima figyelmetlenség, előfordul
És az milyen már amikor a multi HR-ese egy -- cégen belül mindenki számára elérhető -- hálózati mappába tett egy Excel-táblát, amiben szerepelt több száz alkalmazott fizetése? Szintén ennél a multinál harmadjára is be akartak hívni interjúra, mert nem tudta a HR-es csaj, hogy kétszer már voltam náluk. Utánanézett, aztán lazán visszahívott: jó, akkor fel vagyok véve :D

vilnius 2009.01.02. 21:23:57

Jah, meg ismerősömet amikor állásinterjún saját magáról kérdezték, akkor segítségképpen elkérte az interjúztatótól a saját önéletrajzát :))

Dike 2009.01.02. 21:36:10

Köszi a megnyugtatást :-)
Mondjuk ennél a közvetítőnél 2 pozícióra is beadtam a jelentkezésem, szóval a "csak ezt akarom csinálni, életem álma" duma már úgyse nagyon válik be :-) Mondjuk néha tényleg jó lenne látni magam előtt az önéletrajzot, hogy épp mire helyeztem a hangsúlyt :-) Bár, az aktuális nagyon kompakt, nagyon kimért, semmi fölös sallang, amit nem tudok megjegyezni. Majd meglátjuk beválik-e.

A Tyne folyó déli partja 2009.01.04. 22:29:16

@vilnius: őszinte lehetett....:)
amúgy ezekről a behazudott nyelvtudás sztorikról jut eszembe valami, ami kicsit más mondjuk, de azért vicces. Egyik saját példa, másik volt évfolyamtársammal esett meg. Hozzáteszem, angol szakon végeztünk...:) szóval, hogy az interjún kellett volna egy olyan résznek lenni, amelyik angolul folyik, a nyelvtudást felmérendő, viszont az angol szak miatt az interjúvoló bepánikolt, h. mi van, ha valami hülyeséget mond:))

Vaszilisza · http://maganorultekhaza.freeblog.hu 2009.01.05. 11:35:15

Na jó, azért a helyzet is válogatja... Én például nagyon lámpalázas típus vagyok, érettségin - pedig akkor már megvolt a középfokúm (igen, felmentettek volna, ha kérem, de én direkt ezt választottam) a filmes témakörben simán előadtam a Csillagok Háborúját idegességemben mint War of the Stars... :-(

tökcsősz 2009.01.06. 16:51:21

Aha:

- a liquid englishhez volt szerencsém nekem is. Viszont szóltam a srácnak, hogy az úgy nem annyira gyerebe. :)

- a szigetes csávó speciel nálam járt. Mattrészeg volt. Hazaküldtem.

- én viszont nem vagyok Kovács András

- ki érti ezt?

hhunter · http://headhunter.blog.hu 2009.01.06. 16:58:57

@tökcsősz: lehet, hogy nálad másik szigetes csávó járt, vagy ugyanaz, csak másik nap :)

tökcsősz 2009.01.06. 17:09:41

hhunter: azért Kovács Andrást történetesen ismerem :)

váj mí 2009.01.06. 17:50:58

Nem értem, miért kell hazudni a nyelvtudással? Bakker, az derül ki a leghamarabb.
Főiskolai/egyetemi diplomát még lehet venni az Ecserin, node nyelvtudást? (Nem, nem nyelvvizsga bizit, hanem konkrét, tesztelhető nyelvtudást)

tökcsősz 2009.01.06. 18:19:10

Váj mí: ezt bizony sokan nem értjük. Főleg, amikor telefonon előre jelezzük, hogy a kiválasztási folyamat során angol nyelvű interjúkra is számítani kell a külföldi vezetők miatt..

Szóval passz. Sokan még mindig az hiszik, hogy a papír számít, nem a tényleges tudás.. :(

A Tyne folyó déli partja 2009.01.06. 20:58:31

azért a nyelvtudással kapcsolatban nekem eszembe jutott valami. életem második rendes (tehát nem diákmunka) munkahelyén úgy hirdették meg az állást, h. asszisztens az igazgató (meg a többi szakmunkatárs, állatorvosi hivatal volt) mellett, tudjon gépelni (tudok), legalább egy, de inkább két nyelv középfokú ismerete (egyetemi szintű, angolszakos diploma, és németül se tudnak eladni, bár az jóval az angoltudásom szintje alatt van), értsél a számítógéphez, stb. stb. ja, és hogy be kell majd segíteni X. kollégának, aki az idevonatkozó eu-s jogszabályokat fordítja. (ez 2001-ben volt, még nem voltunk EU.)
Fel is vettek. Aztán a munka jórészt abból állt, h. rendezgessem a papírokat (iktatókönyvbe, számítógépes rendszer, ugyan már, olyan gépek voltak, amin nem futott el egy iktatóprogram), postát bontsak, kávét főzzek, fénymásoljak, felkapdossam a telefont. Ha tényleg besegítettem a kollégának a fordításban, akkor jött a főnöktől a letolás, h. mit képzelek, nem az ő alkalmazottja vagyok. Holott akkor csináltam, mikor semmi más dolgom nem volt, ha szóltak, h. írjak meg egy levelet, fénymásoljak, stb. akkor félbehagytam. (egyébként nagyon lehet koncentrálni a fordításra, mikor folyton csöng a telefon,és meg kell szakítani, mert valami mást kell csinálni. De a főnök egy barom volt, 70 éves akkor, nem beszélt semmilyen nyelven, azt hitte, az magától megy. (a munkahelyi terroros blogba illene az, ami ott ment.)
angol nyelvű levél egyszer jött, vendég egyszer se, német mégannyi se. Ennyit a "nyelvtudás szükséges a munkakörhöz"-ről.
és a számítógép: persze, igazgató bácsi ahhoz sem értett, azt se tudta, hol kell bekapcsolni, de azért az ő szobájában volt a legjobb teljesítményű, amit nem használt senki, ő az igazgató, neki kell a legjobb, felkiáltással. a mi gépeink valami ezeréves, iszonyat lassú gépek voltak, annyit nem bírtak el, hogy emailt küldjünk rajtuk, a Word valami már akkor elavult változata volt rajtuk, és igazgató közölte, h. hát arra jó, amire az assisztenseknek használni. (hogy nála ott a vadonatúj, nagyteljesítményű, és be sincs kapcsolva, odáig nem jutott el...).
pár hónap múlva szerencsére kicserélték őket, addig kínlódtunk...mondjuk, ezek miatt még maradtam volna (meglehetősen sokat fizettek, köztisztviselői állás volt, plusz nekem a nyelvszak miatt felsőfokú nyelvvizsgapótlék is járt,és igazán nem kellett megszakadni - bár persze igazgató úgy gondolta.)
Viszont szerencsétlenségemre a közvetlen kolléganőm szintén egy tahó volt, 30 éve ott dolgozott, nyolc általánost végzett, (vagy lehet, h. gyors- és gépíró sulit, lényeg, h. érettségije nem volt) és azzal fogadott az első nap, h. hát ezt te hogy fogod megtanulni? ja, az egyetemet képes voltam elvégezni, de azt, amit ő megtanult a 8 általánosával, valószínűleg nem fogom tudni...aztán mindent meg is tett, hogy tényleg ne tudjam, fontos információkat elhallgatott, direkt nem mondta el a szokásokat, és a főnökhöz se mehettem, mert az egyrészt ugyanakkora bunkó volt, (pl. folyatamosan káromkodott, ami egy diplomás, igazgató státuszban álló embertől kissé fura....)másrészt nagyon jóban voltak a főnökkel. és a főnök a megyei szintű vezető volt, szóval nem volt kihez panaszra mennem.
na de az összefoglalt lényeg: állás meghirdetve úgy, hogy nyelvtudás legyen, használod nap, mint nap, aztán nemhogy nem használod, de még le is csesznek, ha véletlenül mégis...

vilnius 2009.01.06. 21:39:51

@Animacs: tipikus, belterjes magyar munkahelynek tűnik, ahol tehetségtelen emberek képzelik magukat istennek. Bár nem tudom, létezik-e egyáltalán ideális munkahely és itt nem arra gondolok, hogy "nem, mert mindenhol dolgozni kell", hiszen a biztonsági őrt se írigyli senki, amiért 12-24 órán keresztül unatkozik. Mindenesetre a pesti multis irodai is egy gusztustalan világ, de a főnöknek is van főnöke, akinél be lehetne panaszolni az illetőt, tőle is elvárják a teljesítményt és hogy ne meneküljenek tőle az emberek, mert az nem kevés pluszmunkát és költséget jelent

Igaz, hogy ott az ember sokszor csak apró "agyatlan" fogaskerék a gépezetben, de elképzelhetetlen, hogy az általad tapasztalthoz hasonlóan egy főnök vagy rosszakaró munkatárs látványosan hátráltassa egy új dolgozó betanulását, munkáját mert ha egy fogaskerék miatt megakad a gépezet, akkor az a végén nem kevés kiesést jelent számokban, pénzben és ez visszaüt a főnökre is. Szóval ha az ember többé-kevésbé csinál(gat)ja a dolgát és betartja a szabályokat, akkor általában nagy baja nem eshet

Nyelvtudás dettó; egyik amerikai hátterű volt munkahelyemen még a "dohányzásra kijelölt hely"-szerű táblák is angolul voltak, mert a sok külföldi miatt többen beszéltek angolul, mint magyarul és a közvetítő/munkanyelv is a magyar helyett az angol volt. Így a folyékony nyelvtudás is valós követelmény volt, mert anélkül semmire se ment volna az ember (persze nem csak a dohányzásra kijelölt hely megtalálásában jelentett volna akadályt :). Lehet szidni a multikat is, de szerintem a "tipikus" magyar munkahelyi kultúrával szemben többségük sokkal inkább a valós munkára, teljesítményre összpontosít és nem a sallangra vagy a hatalom-gyakorlásra. Idő kell, hogy fejlődjön a magyar munkaadói hozzáállás, a közalkalmazotti szféra meg egyenesen itt felejtett cocializmusnak tűnik

vilnius 2009.01.06. 21:54:33

Ja, hozáteszem, hogy a 4-es angol érettségimen kívül semmilyen papírom nincs az angol nyelvtudásomról, de soha nem is kérték sehol (tegyük hozzá, a fentiek miatt mindig is igyekeztem nevesebb közvetítőkhöz és multikhoz jelentkezni, tehát sejtettem, hogy nem a papírt fogják kérni). És valóban; már pár perc idegen nyelvű beszélgetésből is lehet tudni, hogy áll az illető akcentus, szókincs, nyelvtan, zavaró őő-zés terén. A fő idegen nyelvemnek tartott franciából meg aztán pláne; egy sima tőmondatot is millióféleképpen el lehet rontani (főnevek neme és rossz igemód-választással), úgyhogy ebben gyakran a magyar interjúztató szokott égni (oké, nála nem feltétlenül kell, hogy ez legyen az erőssége). Mindenesetre nyelvtudással kapcsolatban nem igazán lehet hazudni

hhunter · http://headhunter.blog.hu 2009.01.06. 22:01:20

@Animacs: nem semmi, csoda, hogy bírtad cérnával...

az a durva, hogy a közszférában csodákat tudna művelni pár tehetséges tenni akaró szakember, de a 20-30 éve ott ülő Gizikék, meg az irodában bagózó és likörrel kínáló osztályvezető és igazgató úrak ülnek a szemétdombjukon, és kerékbe törnek minden változást

még hogy nála van a legjobb gép... az ilyen öntelt faszokat sosem fogom megérteni

a nyelvtudás elvárás tényleg "érdekes". sajnos sok cég kitalálja, hogy az egy milyen jó "szűrő", nem pályázik így a "legalja" és emiatt sok pályázó azt gondolja, hogy tényleg nem komoly elvárás. de ugyanakkor a közvetítő cégek hirdetéseinél azért kéne komolyan venni, mert a közvetítő cégek szolgáltatásait döntően nemzetközi cégek veszik igénybe, ahol a munkanyelv általában nem magyar, vagy kéthetente betoppan valamelyik külföldi menedzser, aki hozzád szólhat, vagy felhívhatnak valamelyik külföldi irodából, vagy a vevő/beszállító, stb. sajnos vannak olyan pozíciók, ahol heti egy-két alkalommal, vagy havonta kell csak használni idegen nyelvet, de akkor tárgyalóképes szinten. azaz elvárás, hogy tudd, de használni csak keveset tudod.

A Tyne folyó déli partja 2009.01.07. 15:01:54

@hhunter: na igen, het honapig birtam.
amugy a tipikus Gizike helyzet volt, no 30 eve ott dolgozott, erettsegi nelkul, kertek tole,h. tegye le, dehat ilyet kerni tole 30 ev utan, 50 eves koraban??? asszem volt vmi torveny bevezetes, h. nem is lehet koztisztviselo, akinek nincs erettsegije, de nem tudom,h. ez eletbe lepett-e. amugy tuti, h. azert nem mondott el dolgokat, mert feltekeny volt, szerintem azt is tudta, mennit keresek, es elegge valoszinu, h. nem tetszett neki, h. odamentem 26 evesen es annyit kerestem, amennyit, merthogy az torvenyileg kotott volt, felsofoku vegzettsegre es felsofoku nyelvvizsgapotlekre fizetniuk kellett, neki meg ugye semmije se volt. nem tudom o mennyit keresett, de biztos, h. az volt benne, h. en egy eves munkaviszonnyal, fiatalon talan tobbet, vagy annyit keresek, mint 30 ev ottlet utan.
amugy, ahogy irtam, a fonok is egy taho volt, mikor panaszkodtam, le se szarta.
meg a "nem mond el dolgokat" reszhez: azt mondja a fonok, ha nem tudom, kerdezzem meg. ja, cak epp kozvetlen munkatars nem mondja el, masreszt olyan infora hogy kerdezzek ra, aminek a letezeserol nem is tudok? gondolok itt arra, h. szokas volt a cegnel az onnan nyugdzjba menteket karacsonyi bulira hivni, vagy vmi hasonlo. nos, en juniusban kezdtem ott, amugy is csak a masodik munkahelyem volt, es akkor letolnak, h. nem csinaltam meghivo listat. miert nem kerdeztem meg. mit gondoltak, jott az isteni szikra, es megkerdeztem a kollegat, hogy te, veletlenul nem szoktatok koszonteni a nyugdijasokat karacsonykor? O ott volt 30 eve, miert nem avatott be a szokasokba?
süti beállítások módosítása