amikor támad a pályázó

2008.10.09. 12:38

Felmegy a pumpa néha, ha elutasítanak egy állás kapcsán? Íme néhány példa, hogyan tudtok visszavágni, és persze elérni azt, hogy a közvetítő cég a jövőben (értsd: soha a büdös életben) ne vegyen számításba az álláskeresés során. Innen szép nyerni! :)

A sértett menedzser:
"Nem kívánok túl sok időt pazarolni erre, a pótlólagos feltételeknek is messze megfeleltem. Nekem pedig nem ilyen tartalmú értesítés jött. Esetleg, ha drága ideje engedi, olvassa el. Azért hasonló pozíció esetén 40-ből a 10-be még be szoktam kerülni. Jelöltként nem fogok önöknél többet felbukkanni- igaz, megbízóként sem."

A sértett értelmiségi:
"Nagy örömömre szolgálna, ha a kifogásokat is tudatnák velem, nehogy fölöslegesen szerezzek még néhány tucat diplomát."

Én kérek elnézést:
"Kérem ne tárolja az adataimat.- Magyarorszagon 400 ezer netto fizetes alatti ajanlatot nem veszek fontolora sajnos ezt csak nehany ceg tudja kifizetni ez azonban nem lesz az on megbizoja."

Kitünni a sok közül:
"IDIÓTÁK! (ez egy pályázat) Kérem vegyék figyelembe kreativitásom,érdekelne meghírdetett állásuk (kérésükre csatolom szakmai önéletrajzom)"

Na igen, mi már csak ilyen szemetek vagyunk:
"Rögtön gondoltam, hogy ismét nem akarnak alkalmazni.Kérem töröljenek a rendszerükből, mert felesleges a nyilvántartás!MEG VAN A VÉLEMÉNYEM MAGUKRÓL!!"

A vicces fiú:
"MENNYI az a "versenyképes jövedelem" ??? 100ezer? 110? 50? És kivel kell versenyezni? A takarító nénivel vagy a portással??"

Mr. Következetes:
"Ez volt az utolsó anyag amit Önöknek beküldtem, töröljenek a nyilvántartásukból elegem volt, a hitványkodásaikból." - 2 hét múlva persze pályázott megint

Aki már menedzsernek született:
Marketing asszisztens pozíció (amit ő pályázott meg) lemondólevélre reakciója: "Asszisztens nem is lennék. Nem süllyednék odáig."

Végül, aki porig rombol:
"Szóval ez csak egy volt a sok kamu hirdetésből. Ezt nevezik munkaerőpiacnak? Nevetséges."

A bejegyzés trackback címe:

https://headhunter.blog.hu/api/trackback/id/tr12704930

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

kannapanna 2008.10.09. 12:52:24

Hm, és még ezek a pályázók "sikeresnek" érezhetik magukat, mert kialakult egy párbeszéd, igaz milyen, de akkor is van valami visszajelzés. Csak a saját tapasztalataimról beszélhetek, de én személy szerint nagyon ritkán, -ritkábban mint a fehér holló- kapok bármilyen visszajelzést akár a pályázatommal kapcsolatban, nemhogy az interjú után.
erről jut eszembe, hogy vajon miért alakult ez így? melyik fél sumákságai miatt lett inkorrekt a másik fél?
mert alapvetően az álláskeresés egy bizalmi dolog (lenne), pláne ha fejvadász vagy munkaerőközvetítő cégről van szó, de a bizalom szinte az utolsó ami egy ilyen kapcsolatban benne van.
Néha én is megmondanám a magamét, de még lehetőséget sem kaptam rá:))))

kannapanna 2008.10.09. 12:54:50

még valami. bár lehet senkit nem érdekel ez sem, de én a "vicces fiú"val messzemenőkig egyet értek...

Avraham NetJézus (törölt) · http://tinyurl.com/a-zsido-valosag 2008.10.09. 14:17:57

Pár dolgot hiányolok az írásból:

-a HR-esek (azaz személyzetisek) megkövetelt képzettsége
-és átlagfizuja ma M.o.-on

Mert az nagyon érdekes, hogy mindenféle átpuskázott kacorkirály diplomával, nagy nettóért üldögélő személyzetis mondjuk megítéli, hogy egy RENDES felsőoktatási intézményt RENDES szakon elvégzett pályázó alkalmas-e a munkára ;-)

Nehogy ismét bebizonyosodjon, hogy ma M.o.-on, nulla tudással, nagypofával, kacorkirály főiskolával lehet érvényesülni.

báró Csekonics 2008.10.09. 14:25:15

"kacorkirály diploma" - ez nagyon ott van!
bölcsészekre gondoltál-e? :-D

Leslieke 2008.10.09. 14:26:14

Azt lenne még érdekes megtudni, hogy amikor egy hr-es pályázik hr-es állásra, az hogy is zajlik?

hhunter · http://headhunter.blog.hu 2008.10.09. 14:33:52

niicky:
"vajon miért alakult ez így?" hogy mi volt előbb, nem tudom, de ez egy ördögi kör: a cégek nem jeleznek vissza, mert rengeteg a pályázó, akinek többsége el sem olvassa a hirdetést -> mivel a cégek csesznek visszajelezni, a pályázók megpályáznak minden szart, ergo sok lesz a pályázó, amiért nincs idő visszajelzni ... stb.
Persze van megoldás, erről szól ez a post: headhunter.blog.hu/2008/09/23/visszajelzes_ill_azok_hianya

"vicces fiúval" egyet lehet érteni, de nem ez a helyes mód ennek kifejezésére. fel kell venni a telefont és kérdezni

hhunter · http://headhunter.blog.hu 2008.10.09. 14:37:23

Avraham NetJézus
"-a HR-esek (azaz személyzetisek) megkövetelt képzettsége
-és átlagfizuja ma M.o.-on"

nincs megkövetelt végzettség, és elárulhatom, hogy nem is azon múlik a végzett munka minősége. az emberismeretet, empátiát, logikus gondolkodást, precizitást, piacismeretet nem tanítják sehol.

fizu: attól függ, vállalati HR vagy szolgáltatói HR. de ez miért is érdekes? szted túl vannak fizetve? lehet, csak kérdezem?

Daily Shark · http://dailyshark.blog.hu/ 2008.10.09. 14:41:31

Az a cég, ahol pszichológiai teszttel, grafológiai vizsgálattal, stb. értékelnék a jelölttel, az eleve felejtős. Illetve mehet kölcsönösségi alapon, ha én is megnézhetem a HR-es munkatárs és a leendő főnököm tesztjeit. :)

◄ViZion 2008.10.09. 14:48:48

A versenyképes jövedelemnél nagyobb dumák is vannak, de azért ide rakom az én "szótáramat":
versenyképes jövedelem - annyit kapsz, mint a többi melós
előmeneteli lehetőség - folyamatosan adjuk az újabb és újabb feledatokat, ugyanannyi fizuért
szakképzés/céges képzés - hetente a főnök "oktat"
fiatalos, lendületes csapat - rajtad kívül még legalább egy ember 30 alatti
kreatívitás - ha ötleded van leugatunk...
jó kommunikációs... - nyalni 1000-el
Felh. szintű számtech ismeret - PC-hez itt senki nem ért, ezért minden sz¤rral zaklatni fognak...

Persze, ez nem mindenhol igaz, de... ehhhh
amikor az ember szól, hogy:
kezdetben vala x munka y pénzért, eltelt egy év, most van X+Z munka y pénzért és ez hogyisvanezmá'? Akkor Te egy szemét vagy, pedig a cég, a családok, és az etióp GDP múlik ezen, és az a "kis" plusz munka mi, amikor itt klíma, meg fűtés, és új a monitorod is... fak.
Bocsánat a hosszú sírásért.

hhunter · http://headhunter.blog.hu 2008.10.09. 14:51:16

na ja, a tesztek szerintem sem érnek sokat. nemrég volt egy kollégánál az eset, hogy a jelölt átment az összes interjúkon, volt róla csillogó referencia, átment a teszten, aztán 2 hét múlva a teljes csapat könyörgött, hogy rakják ki, egy agybeteg állat volt.
ugyanakkor neves multiknál ragaszkodnak hozzá, és ettől még nem szar cégek, csak ez a poliszi, anyacégnél és minden országban van tesztelés, nekik is kell, kitöltöd, oszt jónapot.
volt egy jelöltem, elvből nem töltött tesztet (ez lett volna az utolsó kör), pedig egymásnak voltak teremtve a céggel. eredmény: nem vették fel, azóta is keresi álmai állását. megérte?

OftF 2008.10.09. 15:04:51

Nahát azért a vicces fiún besértődni, az igazán komoly jellemre vall. :-/

OftF 2008.10.09. 15:07:17

sértett értelmiségi???
szerintem itt nem az értelmiségi sértett, hanem aki beválogatja egy ilyen összeállításba :-)

OftF 2008.10.09. 15:08:15

"volt egy jelöltem, elvből nem töltött tesztet (ez lett volna az utolsó kör), pedig egymásnak voltak teremtve a céggel. eredmény: nem vették fel, azóta is keresi álmai állását. megérte?"

valószínűleg igen, mert nem csak a pénz számít.

hhunter · http://headhunter.blog.hu 2008.10.09. 15:09:58

félreértetted a post-ot....
besértődés? szó sincs róla, jót nevettünk, csak hogy nem a suliban vagy a kocsmában vagyunk.
aki nem képes normálisan kommunikálni felénk a kérdését, problémáját, azzal nem fogjuk magunkat beégetni a megbízónál...

hhunter · http://headhunter.blog.hu 2008.10.09. 15:11:56

OftF: a pénz egyátalán nem volt döntési szempont, a jelölt feladatba és a cégbe szeretett bele, a cég pedig a jelöltbe és a tapasztalatába. ennyi.. :)

tehát nem csilliárdos fizut vesztett, hanem álmai állását

devadel 2008.10.09. 15:34:20

Avraham NetJézus:

nagyon tetszik a felvetésed, bizonyára azt akarod mondani, hogy bezzeg a műszakisok és egyebek nem végigpuskázva kettesekkel szerzik meg a diplomájukat. hah.

a hr vezető - ma már egyre inkább tudják a vállalatok - az egyik legfontosabb szereplő a szervezetben, mert ugye a legfontosabb erőforrás az ember, azon lehet legjobban keresni. de ne feledjük el, a hr vezető az erőforrás megtérüléséért felelős, nem a jólétéért.

szóval egy jó hr-es kincset ér, ennek megfelelően menedzser szinten igen jó a fizetése, természetesen ügyintéző szinten jóval visszafogottabb.

gillian 2008.10.09. 15:35:58

Inkább a teszteléshez kötődő sztori:
Pasimmal azonos fejvadász céghez adtunk be cuccokat (vidékről felköltözvén mindketten állást kerestünk), ők pszicho teszteket is nyomtak, és a fickó döbbenten tájékoztatott róla, hogy a teszteim szerint uralkodó, domináns személyiség vagyok, amit ő nem vett észre a személyes kommunikációnk alapján, kérdése: megoszthatja-e ezt az információt a pasimmal? :-)))))
Mondtam, hogy nyugodtan... Az egész teszt vészhelyzetekre volt kihegyezve, és én Malacka típus vagyok, amúgy észrevehetetlen, de ha helyzet van, akkor eldöntöm, elintézem, kisírom, stb. stb. Hát ezt hozta a teszt domináns típusnak.

devadel 2008.10.09. 15:36:45

Leslieke:

láttál már kung-fu filmet, amikor két nagyon jó mester félórát csépeli egymást anélkül hogy komolyabban ártanának egymásnak. na valami ilyesmi egy hr-igazgató interjú :-)

mindketten tudják az összes kérdést és az összes megfelelő választ.

nudlee 2008.10.09. 15:37:02

Hm, :)

Már én is gondolkodtam, amikor megkaptam bizonyos hr cégek valószínű egyenlevelét, amiben leírják hogy hát nem önt választottuk.

Választani? Engem? Én azért küldöm el az önéletrajzom, mert kíváncsi vagyok arra a hirdetésre bővebben, nem azért, mert már tudom, hogy jelentkezni szeretnék-e vagy ott dolgozni 20 évig.

Ilyenkor azonban csak megköszönöm, hogy értesítettek.

A

hhunter · http://headhunter.blog.hu 2008.10.09. 15:39:41

tisztázni szeretném, hogy a post nem a pályázók fikázása miatt született, hanem azért, hogy nem érdemes ilyen módon a cég tudtára adni egyet nem értésünket, kérdésünket.

minden egyes jelölt fontos a számunkra. ezért minden egyes jelöltnek küldünk visszajelzést. arról nem tehetünk, ha éppen nem felel meg a jelölt az elvárásoknak. sajnos nincs arra kapacitás, hogy a naponta befutó 2-300 pályázónak egyenként, személyre szóló visszajelzést adjunk. ugyanakkor az elutasítás sohasem ok nélkül, saját magunk szórakoztatására történik. az elutasítás okáról telefonon vagy e-mailben adunk részletes tájékoztatást, amennyiben az ok közölhető (nem ütközik törvénybe, valamint nem ellentétes a megbízóink felé vállalt szerződésekkel (pl. üzleti titok).

együttérzek a pályázókkal, mert nincs őszinte visszajelzés, sablonosak az álláshirdetések, és kiszolgáltatottnak érzik magukat. ezért is született ez a blog, hogy beszéljünk nyíltan ebben a témakörben. uff :)

Hunter Milo · http://fejvadasz.blog.hu 2008.10.09. 15:57:03

Wow, ez a post azért váltott ki néhány reakciót :) Szép kis összeállítás, ilyenekbe én is belefutok néha. Általában nekem sincs energiám felvilágosítani a jelölteket a kulturált kommunikáció kapcsán, de szívem szerint ezt mondanám:
Értékelem az őszinteséget, de ha nem ismered a játékszabályokat, akkor nem is nyerhetsz.
A fenti példák nem veszik figyelembe a játékszabályokat :)

Iron1 2008.10.09. 15:58:08

@hhunter (és némi off): Ahhoz mit szólsz, ha egy fejvadász cég téged keres meg, interjú után bekérik a magyar nyelvű önéletrajzod is, és utána másfél hétig nem hívnak vissza? Elvben neves, nemzetközi cég. Ilyenkor lenne kedve az embernek egy töröljenek a nyilvántartásból emilt küldeni. :)

(A fejvadászokról úgy általában nincs rossz véleményem, volt szerencsém a közelmúltban hihetetlenül profihoz is.)

Hunter Milo · http://fejvadasz.blog.hu 2008.10.09. 15:58:39

Ja, és ha valaki veszi a fáradságot, felemeli a telefont, és megkérdezi telefonon, hogy mi volt a gond, el szoktam mondani - amennyire lehet, annyira őszintén. Elmondanám, eddig kb. 3-4-szer volt rá példa, jópár év alatt.

Hunter Milo · http://fejvadasz.blog.hu 2008.10.09. 16:01:26

Iron1, szerinted a nagy neves, nemzetközi ügyfelek mire képesek másfél hét alatt? Esetleg elolvassák a riportot amit küldesz nekik. Volt olyan ügyfelem, nagynevű multi, akiknél konkrétan 3 hónapig tartott egy-egy kiválasztási folyamat. Sosem volt rövidebb, és emiatt rengeteget szívtunk. Én, mint tanácsadó, nem engedhetem meg magamnak, hogy ne hívjalak azonnal, amint van valami új szituáció.

Hunter Milo · http://fejvadasz.blog.hu 2008.10.09. 16:07:19

Egyébként grat az index főoldalhoz :)

paroma 2008.10.09. 16:08:12

Elosszor is nincs ekezet a gepemen, ne farasszon senki emiatt.
Masodszor: ez a tevekenyseg nem headhuting, hanem szimpla ugynokoskodes ennyi.
Egyszeruen sales, mint hasznaltauto, nagy szamok torvenye, ha 20 eletrajzot elkuldok, akkor egyig jeloltem befut, megkapom a jutalekot. Ugyanez mintha 20 autot bemutatok, egyet eladok, kesz.
A jelentkezok is azt kapjak amiert fizetnek :)
A jo ugynok karban tartja az istallojat - jelentkezoket - , de persze csak az erdemesekre fecserel idot, azoknak kuld visszajelzest es nyomja oket.
Emberek: ha egy heten belul nem szolnak vissza igen kicsi, ha 2 heten belul nem szolnak vissza az NEM.
Kar erre ennyi energiat pazarolni.

hhunter · http://headhunter.blog.hu 2008.10.09. 16:11:13

Iron1, így van, nem ülünk az infon, nekünk is az az érdekünk, hogy pörögjön a kiválasztás. Pl. simán összejön az 1 hónap, amikor a HR-es és a szakmai vezető felváltva van szabin, vagy amikor a külföldi szakmai vezető havonta 2 napot van Mo-n.

de teljesen jogos a kérdés, pont az ilyen kulisszák mögött zajló homályos dolgok miatt nem látnak a pályázók tisztán, innen meg manapság rövid az út az anyázásig :)

jaaaaa 2008.10.09. 16:13:52

Azta..... mekkora kamu dumát nyom ez a Hhunter.
Biztos kitanulta már ezt a szakmát elég "rendesen".
Ja, meg hogy a pályázatokra válaszolni is illene...
Ember, ha választottál egy munkát, szakmát magadnak csináld azt jól, különben mérhetetlen kár okozol másoknak egy ilyen pozícióban.
Egyébként nálam a HR-s emberkék a csótány és a giliszta között helyetkednek el.
U. i.: VIZion irása nekem bejött...

hhunter · http://headhunter.blog.hu 2008.10.09. 16:15:23

persze, hogy nem headhunting, de mit csináljak, ha Mo-n fejvadász cégnek hívják a toborzót is? így legalább mindenki érti, miről van szó.

egyébként jól látod :)

OFF: vazze, Milo, kösz, hogy szóltál, most látom az index főoldalt, ezért van ennyi komment :))

kannapanna 2008.10.09. 16:15:45

én abban értettem egyet a vicces fiuval, hogy csomó helyen sablonosan alkalmazzák ezt a versenyképes fizu dumát, miközben senki sem gondolhatja komolyan, h nettó 100körüli fizetés versenyképes. nem akarok nyafogni, de legutóbbi állásinterjúm során is szinte félve ejtettem ki a számon -mikor megkérdezték, mennyit kell hazavinnem- a nettó90ezret, miközben ez majdhogynem az éhenhaláshoz is kevés lenne. szerencsém, hogy van egy biztos hátterem, ami mellett megengedhetek magamnak egy ilyen esetleges kezdő fizut.

igen, ez egy ördögi kör, az álláshirdetők is -már bocsánat és tisztelet a kivételnek- igénytelen hirdetésekkel próbálnak occsó munkaerőt találni, cserébe az álláskeresők ezt azzal honorálják, hogy orrba szájba elentkeznek mindenhova, ezzel csomó pluszmunkát adva.
bár ha eniyre nem birják a cégek azt a 2-300 feleslegesen jelentkezőt adminisztrálni meg visszaéresíteni, miért nem vesznek fel erre egy külön embert? ezzel új munkalehetőséget teremtenének, és a munkavállalók is megfelelő visszajelzést kaphatnának miért nem sikerült a dolog, így talán ez az ördögi kör valahogy kinyilna, és nem lenne ez a "szembenállás" a két oldal között.
a hreseknek sem kéne felesleges dolgokkal foglalkozni, több idejük jutna a megfelelő személyek kiválasztására, így mindenki jól járna.
vagy csak az álmamimban megy ez iylen egyszerűen?!?!?!?

paroma 2008.10.09. 16:18:45

Kulonben a legtobben (jeloltek) vissza vehetnenek egy kicsit, rajohetnenek mar hogy milyen a vilag amibe beleszulettek. Mindenki szemelyes sertesnek veszi ha nem valaszolnak neki. Nevetseges, szokjatok hozza emberek.
Nem szolnak == NEM.

hhunter · http://headhunter.blog.hu 2008.10.09. 16:19:00

jaaaa ...

pont azt írtam, hogy mi válaszolunk, visszajlezünk, most akkor miről beszélsz? én találtam ki a folyamatokat és az informatikai rendszert, ami lehetővé teszi ezt.

Nem kell aggódnod, elég jól csinálom. Ügyes csótány vagyok :)

kannapanna 2008.10.09. 16:19:06

wáó, index címlap!!!mecccsoda karrier!!!:))) grat!!!
különben tényleg nagyon jó a blog, hozza mindig a színvonalat. mi már családilag rajongunk!!!:)))

Koori 2008.10.09. 16:24:25

szerintem az itt elhangzo negativ velemenyek majd mindegyiket tremeszetesen 1-1 negativ tapasztalat szuli. Szal ha vki nem kap meg 1 ahitott munkat, poziciot, stb akkor azonnal arra lesz merges and/or vezeti le a frusztraciojat aki a kepet adja hozza (aka. HRes, fejvadasz, barki aki kommunikalt veled a ceg reszerol). vagy rosszul latom?

nudlee 2008.10.09. 16:31:57

Koori 2008.10.09. 16:24:25

Koori rosszul látod :)

Én imádom a HR-eseket, nagyon jókat dumálunk mindig.

A cégnél szokott kiderülni, hogy szar van a palacsintában :) Tegnap pl. a pasi direkte előnyként tálalta, hogy a felére lennék hivatalosan bejelentve, mert lesz "mozgásterem". Arról nem beszélve, hogy a jelenlegi béremnél kb. 30.000-rel szeretett volna olcsóbban munkaerőt, ezt is mint pozitívum hozta fel :)

Mondtam neki, hogy ne röhögtesse ki magát, ha hazamegyek kivágnak, ha megmondom, elmegyek félig feketén kevesebbet keresni :D:D

Hát nem nagyon tudtunk megegyezni na :)

kannapanna 2008.10.09. 16:33:30

Koori,jól látod, de szerintem ez személyiségfüggő is. nekem pl elég sok negativ tapasztalatom van álláskeresés ügyben, sőt majdnem csak az:))))de még egyetlen egyszer sem vetemedtem arra, hogy minősíthetetlen hangnemben írjak vissza bárkinek is, még ha igazam is lett volna. mert mi értelme lenne? akinek írnám ugyis nagy valószínűséggel telibe sz...ja, és legvégső esetben meg egy ilyen oldalon kötne ki a véleményem, hogy mások jó röhögjenek rajta:))

Koori 2008.10.09. 16:42:38

nudlee 2008.10.09. 16:31:57
Koori 2008.10.09. 16:24:25

Koori rosszul látod :)

Én imádom a HR-eseket, nagyon jókat dumálunk mindig

En is imadom oket...egyet felesgul is vettem:) Bar o mar nem hres kb7 eve szal akkor nem is er...

niicky 2008.10.09. 16:33:30

pont ez a lenyeg h tudod h leszarjak, DE ha Te ettol JOBBAN ERZED magad talan megeri. Viszont a minosithetlen hangnemrol egyetertek.

asszem fogok egy ceget alapitani ahol visszautasitas reagalo valaszokat fogok krealni, nem is inkabb egy komplett eluatsito valasz feszkolevezeto szolgaltatast fogok kifjleszteni...

kis pittyegő barátságos zöld mütyürke 2008.10.09. 16:52:07

egy nagy gyógyszercéghez jelentkeztem még pár éve (asszem az egis volt), szerintem minden tekinetben megfeleltem a követelményeknek, és persze nekem sem válaszoltak.

egy kis idő után "naivan" elkezdtem a jelentkezésemet naponta egyszer elküldeni a megadott címre, amivel az volt az érdekes, hogy egy bizonyos hölgy neve volt megadva, mint címzett, az e-mail címben már egy másik női név volt belefoglalva, majd erről a címről nagy nehezen válaszolt valaki egy harmadik hölgy nevének az aláírásával.

a háromnevű kisasszony aztat bírta írni, hogy sajnos nem feleltem meg az álláshirdetésben megadott feltételeknek, ami nyilván nem volt igaz, mivel nem az elküldött anyagom alapján megfeleltem, azaz nem tudhatta, hogy mi az, amiért mégsem.

aztám kaptam két "belső infót", ami alapján kiderült, hogy miért nem feleltem meg:

1. a háromnevű kisasszony egyszerűen nem ismerte a szakmám megnevezését, így nem tudta, hogy amelyik műszeres analitikai állásra alkalmas egy vegyész, vegyészmérnök, gyógyszerész, oda bizony alkalmas a biomérnök is, mivel egy és ugyanaz a szakma.
de ezt még nem hallotta a háromnevő kisasszony, nem tanulta, így a főnökei elől kapásból a jeletkezők (függetlenül attól, hogy alkalmas-e vagy nem) kb. 20-30 %-át lepattintotta.

2. nem volt felvétel, nem vettek fel semmit.
na erre varjatok gombot, kedves "hr"-esek! (HR - MUHHAHAA)
nem volt üres állás.

most megnéztem, igen, az egis volt, és jééé, pontosan ugyanazok az állásajánlatok most is olvashatóak, pl.:

www.egis.hu/Content/Career/analitikus_fejl.aspx

valószínűleg folyamatosan veszik fel a szakembereket (nem így van), vagy azóta sem találtak megfelelőt (nem tudhatják, mivel nem jut el a jelentkező az illetékeshez, hr).
hehe.

szóval teljes kamu az egész.

egyetlen feltételt kell teljesítened: ismerned a megfelelő főnököt a cégnél, aki felvesz.

hr-est (HR - MUHHAHHA) azért alkalmaznak, mert kötelező.

sélli_ 2008.10.09. 16:54:05

A válasz esetenként talán azért késik heteket, mert van olyan pozíció amire cirka 600-an jelenkeznek. Na már most számoljunk, jó?
Kimegy a hirdetés, 1 hetes jelentkezési határidővel, elkezdenek ömleni az önéletrajzok, HR-es elkezdi átolvasni a fél oldalas kézzel írott kockásfüzetes változattól kezdve, az ükanyja önéletrajzával IS kiegészített saját kurrikulum vitéjét bőrkötéses verzió persze. 1 hét.
Ezután a 'legjobb', szóbajöhető 30-40-50 emberrel elindul a telefoninterjúzás + 1 hét.
Aki jól muzsikált a telefonon interjún, és megvan a közös keresztmetszet bejön betsztet írni cirka 25 főnél tartunk ( jó esetben egy darab, átlag minimum 2 vagy 3 darab) + 1 hét
Most tartunk jóesetben kb 10-15 embernél. Ekkor megkezdődnek az első körös interjúk a HR-sel + 1 hét
Legjobb 5 pályázó: Második körös interjú a szakmai vezetővel + HR-sel +1 hét
A legjobb kettővel +1 kör a HR vezetővel.
Akkor hol is járunk 1000-ért? Ez nem Vágó István műsora...

bagolybagoly 2008.10.09. 16:55:08

Tényleg komolyan gondoljátok, hogy azok megátalkopdott pályázok feleslegesen küldözget önéletrajzokat, hogy égessék magukat? Az álláshirdetések nagy része így néz ki:
Piacvezető nagyvállalat keres felsőfokú végzettségű, kommunikatív, dinamikus alkalmazatott társalgási angol nylevtudással.......
és akkor most mi van? vagy mindenki jelentkezik, vagy senki.

Iron1 2008.10.09. 16:57:56

@Hunter Milo & HHunter: Persze, tudom, hogy lehet elhúzódás, de ha a folytatásra azt mondja vki (interjú után), hogy akár 2-3 napon belül jöhet, akkor küldjön már egy emilt, hogy majd jelentkezünk, ha lesz fejlemény, s akkor az embernek semmi baja a dologgal.

Iron1 2008.10.09. 17:00:17

Kiegészítés: Ha én küldenék be valahová önéletrajzot, akkor visszajelzés hiánya esetén semmi rossz nem jutna eszembe a cégről, VISZONT ha valaki küld egy akár forma elutasítást is, azért adok nekik egy nagy pirospontot, s később szívesebben fordulok hozzájuk/válaszolok megkereséseikre.

Balance Of Power 2008.10.09. 17:02:45

Na igen, dumalni jol ellehet az ertelmesebb fejvadaszokkal/tanacsadokkal. Tegnap felhivott egy a CV Online alapjan (HR allasra) es tok jol elbeszelgettunk. Mondta, hogy sajnos a HR-esek nem beszelnek olyan szinten angolul, mint azt a megbizoja szeretne. Ez meglepett.

Mutyurke: A HR-es gyakran orlodik a vezetes es a jelentkezok kozott. A vezetes neki se mondja meg, hogy mar megvan a csokos a pozira es a hirdetes kimegy. O hiaba agal ez ellen, csak a szivas jut neki, lemondani a leszervezett interjukat vagy megtartani azokat, tudvan, hogy ugyse lesz belole semmi. Vagy a sikeres jeloltet se tudjak felvenni, mert hirtelen bejon fentrol egy hiring freeze es 3 honapig tart. Kozben meg talald ki, mit kamuzol a jeloltnek, aki jo esetben turelmes, mert motivalt a ceg iranyaba, de konnyen lehet, hogy 2 masik ajanlata van. Ha elfogadja az egyiket, a HR-es hibaja, nem a vezetosege. Ez nem egy ritka jelenseg. Idealis esetben a fonokseg partnernek tekinti a HR-t es bevonja a dontesekbe, strategiaba.
A visszajelzeses problemara megoldas lehetne, ha mindenhol lenne egy PC-n megfogalmazott interview evaluation a jeloltrol, amit keresre el lehetne kuldeni. Maris kevesebb lenne a hozongo.

Iron1 2008.10.09. 17:04:26

@kis pittyegő...
Sokszor célszerű az ilyet a kísérőlevélbe beírni. Pl. egy kutatóintézetben sokszor elemző az, akinek nincs még meg a diplomája, mert úgy hivatalosan nem lehet pl. tudományos munkatárs. Ha ketten pályáztok egy állast, s te tudományos munkatárs vagy, akkor lehet, hogy az elemző kapja meg az állást, mert neki van elemzői múltja, neked meg nincs. Segítsd a HR-est szájbarágással. :)

kis pittyegő barátságos zöld mütyürke 2008.10.09. 17:10:19

na ez meg a csúcs, hogy le is írja egy HR-es, hogy

"láttál már kung-fu filmet, amikor két nagyon jó mester félórát csépeli egymást anélkül hogy komolyabban ártanának egymásnak. na valami ilyesmi egy hr-igazgató interjú :-)

mindketten tudják az összes kérdést és az összes megfelelő választ. "

:)
tehát vannak ugye az "ismerhető, jó válaszok", teljesen mindegy, hogy szakmailag milyen az illető.

ki van pipálva, hogy "a családját is feláldozná a DINAMIKUS csaparért", plusz egy pont neki.

hogy elrontja a vasgolyót is? ugyan már, kit érdekel az?

négy oldalas publikációs listája van? (angolul megjelent, petsze.)

hát olyan kipipálandó itten nincsen! különben is, HR-es vagyok, miért kéne értenem azokat a fura szavakat, mint kromatográfia.

itt áll a szívíben, hogy középfokúja van angolból!
mínusz egy pont!
:)

Koori 2008.10.09. 17:11:14

selli

ennel azert gyorsabban kell hogy menjen. kockasfuzet kuka, borkoteses kuka, ezekre meg valaszolni sem kell, a hrsnek van egy aszisztense aki szinten szur.
de tovabbra is fentartom a hres a boxzsak.

Hunter Milo · http://fejvadasz.blog.hu 2008.10.09. 17:11:21

Hát, Iron1, ott a pont. Nem merem azt kijelenteni, hogy minden hr-es "megcsinálja a házifeladatot", azaz legalább egy minimális szintre felkészül az adott területből.
@Balance of Power: PC-n megfogalmazott interview evaluation - valóban korrekt lenne. Az, hogy 0 idő lenne rá, egy dolog (és naiv azt gondolni, hogy a cég majd pont emiatt fogja bérköltségeket növelni, és felvenni plusz embereket), a másik az, hogy az emberek 80%-a habzó szájjal fogadja az építő és segítő szándékú kritikát is. Vagy vitatkozik, ami bocs, de megint csak plusz energia.

kis pittyegő barátságos zöld mütyürke 2008.10.09. 17:15:10

Iron1:
beleírtam, elmagyaráztam neki, egyértelmű, hogy nem olvasta el, tudod te.
;)

sélli_ 2008.10.09. 17:17:04

Koori, hát persze hogy kuka, de most tényleg gondolj bele, hogy 600-ból monnyuk 20-at 'kidobsz', mert kidobsz.
Ha önéletrajzonként csak 2 oldalt számolsz (márpedig általában inkább 3 az a 2) számold már ki, hogy mennyi idő, míg átolvasod... kísérőlevéllel együtt... Jó, persze egy idő után, már rutinból szórod a kupacokat, de tényleg igőigényes, na. Sokszor nem is a HR-en múlik, hogy csóri pályázó napokat/heteket vár, mert a szakmai vezető most nem ér rá, konferencián van, nyaral/telel, nincs kedve, majd még várjunk kicsit... hát na! :)
Persze mindenki a HR-est szidja (jó mondjuk a nagy átlagot tényleg csak szidni lehet) de azért nem egy darab emberen múlik, hogy valaki megkap-e egy állást vagy sem.... ugye? Ámbátor mivel a HR-es közli a rossz hírt, Ő a tuskó :))

jaaaaa 2008.10.09. 17:22:00

Aki tudja, válaszolja meg! Elmész egy interjúra. Mondjuk jól sikerül. A HR-s megesküszik a „nemistudomhogymire”, hogy telefonos választ vagy email-t fog küldeni 1 héten belül. (Az 1 Hét csak pl.) Persze az életben nem jelentkezik többen. Akkor miért ígéri meg?

Koori 2008.10.09. 17:23:01

pittyego

en mar kommenteletm vho korabban h egyszer 1 multihoz kurvara felkeszultem a lehetseges kerdesekbol, tesztekbol. Csoportos felveteli volt ahol 3 perc alatt kiderult h szakmailag NEM en voltam a legjobb palyazo, eztt meg is dumaltik 1mas kozott. Persze h negem vettek fel.
2(!) het utan elmenkultem mert nem szkamilag hanme emberileg nem hanytam a helytol.
Persze volt egy laza szemelyisegi teszt azt semtul bonyolult manipulalni.

Weiß Api 2008.10.09. 17:30:33

Üdv!

A fenti idézeteket fennakadást okozó "támadásként" értékelni meglehetősen meredek dolog (finoman fogalmaztam). Támadás az lenne, ha mondjuk ordítva nekirontana a jelölt az interjúztatónak, netán fizikailag is bántalmazná. A blogbejegyzés címét olvasva ilyen sztorikra számítottam, de ahogy elnézem, itt ennél alacsonyabb az ingerküszöb...

A fenti idézetek - ha valósak, ha kitaláltak - bizony nem támadások, hanem véleménynyilvánítások. Nemcsak a HR-es jogosult erre, hanem a jelölt is. Pontosan ugyanazok az alapjogok, és abból levezethető személyhez fűződő jogok illetik meg, mint a HR-est. A véleménynyilvánításhoz fűződő jog az egyik legfontosabb alapjog. Inkább az gondolkozzon el, aki ezt nem tűri, és élből örökös tiltólistára helyezi az illetőt (ami egyébként további jogi és erkölcsi kérdéseket vet fel).

Persze a HR-es magas lóról szóló, "pórnépet" kioktató szövege a diplomás állások kínálati piacának szüleménye, a kínálati piac nehézségeit pedig csak fokozza az életszerűtlenül lassú ügymenet (miközben fizikai melósokat azonnal személyes találkozásra hívnak, és a kiválasztott akár a következő hétfőn kezdhet is). A HR-esek felett nincs igazi kontroll, pedig kéne, hogy legyen. Akár népítélet-szerű honlapot is lehetne HR-témában nyitni - nagyon ráférne a HR-közvetítő cégekre és a multicégek HR-eseire.

Koori 2008.10.09. 17:30:39

selli

tok 1et ertunk, kurva sok ido, de aki szenet cipel a hatan minden nap annak kurva nagy hata lesz, erted;)

kis pittyegő barátságos zöld mütyürke 2008.10.09. 17:33:06

nekem meg azt mondja már meg egy okos, hogy ha nincs felvétel egy állásra, akkor miért hirdetik folyamatosan?
:)
a gyógyszeres, vegyész, kutatói állásokra jelentkezőket én a tapasztalatom alapján arra bíztatom, hogy kerüljék ki a nemszakmai utakat, azaz az ún. HR "mit tennél zuhanó tengeralattjárón" "szakembereket", ha tudják, és valahogy próbáljanak kapcsolatot teremteni az illetékessel.

én biztos, hogy a közeljövőben leszek olyan pozícióban, hogy fel kell vennem munkatársat, és elképzelni sem tudom, hogy egy szakmán kívüli "tudod-e a jó választ" vágópityura bízzam az interjút, vagy a fejvadászatot.

Koori 2008.10.09. 17:33:14

jaaaaa 2008.10.09. 17:22:00

mert TE CSAK 1 jelolt vagy, majd ha felvesznek akkor talan, (csak talan) emberi szintre emelkedsz,

Koori 2008.10.09. 17:36:02

kis pittyego

Te nagyon a szivedre vetted ezt a dolgot...

hhunter · http://headhunter.blog.hu 2008.10.09. 17:38:06

bagolybagoly 2008.10.09. 16:55:08

az a gáz, hogy egy 2-3 éves gyakorlati hátterű, angolos pozícióra jelentkezik az asztalos is, meg a németes pályakezdő. kurvára nem olvassa el a pályázók 50%a a hirdetés követelményeit.

10 sec alatt állapítom meg, hogy egy jelölt CVjét érdemes-e tovább olvasni

A jó öreg Hope 2008.10.09. 17:42:08

kis pittyegő barátságos zöld mütyürke 2008.10.09. 17:33:06

azért hirdetik akkor is, ha nincs állás, mert adatbázis gyüjtenek, ha egyszer hirtelen kell egy ember az egyik állásra, akkor van egy szép lista akiknél lehet érdeklödni stb...

adat gyöjtés, úgyan olyan mint a különböző állásbörzék, ahova sokszor nem azért mennek a cégek, mert szükségük van emberre, hanem mert reklám a cégnek, illetve nagyon szép adatbázist lehet gyüjteni....

én amúgy birom a hr-t, egy ideig gondolkodtam is rajta, hogy hr-es legyek... kedvesemnek mondjuk "ellenségei"...(ö munkajogász:-))

kis pittyegő barátságos zöld mütyürke 2008.10.09. 17:44:32

Koori

igazad van, lehiggadok, bocs.
:)
mindig felbosszant, amikor a dilettantizmus döntéspizícióval, vagy csak az ostobaság bárminemű hatalommal párosul.
no hát nekem ilyen tapasztalatom volt a hr-esekkel, most jól elmondhattam, persze tudom, ne általánosítsunk, hiszen 50-ből 1 hr-es biztos ért valamihez, csak direkt nem azzal foglalkozik.

jaj megint de gonosz vagyok, pedig nem is függök már tőlük, na annak viszont nagyon rossz, aki igen, ezt tudom.

jaaaaa 2008.10.09. 17:48:31

kis pittyegő barátságos zöld mütyürke

ááááááááá..... az 50-ből 1 az kegyetlen túlzás

hhunter · http://headhunter.blog.hu 2008.10.09. 17:51:44

Weiß Api 2008.10.09. 17:30:33

a véleménynyilvánitás szabad persze, sőt, de a stílusról van most szó. ha a cég nem bunkó, akkor a jelölt miért érzi szükségét bunkóra váltani? boldog lesz tőle?

ElChe · http://bigblue.reblog.hu/ 2008.10.09. 17:55:15

Személyes véleményem az, hogy sose izgatott, ha valaki egymondatos emailben tájékoztatott egy pályázat számomra nem kedvező eredményéről. Az viszont igen, ha semmi visszajelzés nem érkezett.
Szóval aki ezt a sablon köremailt nem sajnálja, az már nálam a korrekt kategóriába kerül. Miért várná el mondjuk száz elutasított jelentkező, hogy egyenként, személyre szabottan kapjon magyarázatot? Én sem közlöm a boltossal, hogy az üdítőválasztékból miért nem vettem azt az épp nekem nem tetsző hatvanhétfélét, csak a hatvannyolcadikat. Oké, az ember nem kóla. Ezért nekik legalább egy email mehet, de ezen túlmenően... Aki ezt a fáradtságot nem veszi, az kólának nézi a jelentkezőket, ami viszont csúnya dolog.
A HR-esekbe meg nem érdemes belekötni, mert vannak területek, ahol éppen nem a képzettség számít, hanem a szoknya hossza, számtalan olyan jellemzően adminisztratív (hiába műszaki vagy gazdasági) meló van, ahol tulajdonképpen képtelenség nagyon rossz jelöltet kiválasztani pusztán a képzettsége alapján. Persze köcsög attól még lehet, nem mindenki az interjún mutatja ki a foga fehérjét.

Koori 2008.10.09. 17:57:32

pittyego

teljesen igazad van es ertheto is a "mergelodes".

en csak azert vagyok mara higgadt munkaugyi dolgokkal kapcsolatban mert 4 ev eltelt miota allast playaztam es az elkovetkezo par evben nemis nagyon szandekozom.
engem speciel a kozony bosszantott a leginkabb.
-itt ulunk egymassal szemben es csak legyunkmar tul az egeszen h mehessek blogot olvasni a neten vagy inni vmit a fonokkel csak ne itt kellene ulni ezzel a fasszal (palyazo)- abrazattal .az en tapasztalatom 10bol 8 ilyen.

Weiß Api 2008.10.09. 17:58:05

Hhunter, a fenti idézetek többsége - függetlenül attól, hogy valós vagy kitalált - bizony nem bunkó. Némelyikben van némi túlélhető bunkóság, de aki ilyeneken fennakad, az szerintem burokban nőtt fel. Vagy elszállt a HR-es pozíció viszonylagos hatalmától, és sérthetetlennek gondolja magát. Ha súlyos személyeskedésen akad fenn valaki, azt megértem. De ezek nem érték el azt a szintet - unalmasak, langymelegek ehhez. :-)

A "cég" nem bunkó? Erre mi a garancia? Elég sok a pökhendi ember állásinterjúkon, és kevés az igazi úriember, ill. úrinő.

Tényleg, mi is a pálya a tiltólistákkal?

Weiß Api 2008.10.09. 18:01:09

ElChe, itt azért személyes adatok kezeléséről van szó. Az üdítőnek nincsenek személyhez fűződő jogai, míg az embernek vannak. No és - kínálati piac ide vagy oda - ne feledjük az általános udvariassági szabályokat sem.

sziabence 2008.10.09. 18:02:22

A fenti idézetek - ha valósak, ha kitaláltak - bizony nem támadások, hanem véleménynyilvánítások. Nemcsak a HR-es jogosult erre, hanem a jelölt is.

Koori 2008.10.09. 18:06:10

hhunter · headhunter.blog.hu 2008.10.09. 17:51:44
Weiß Api 2008.10.09. 17:30:33

a véleménynyilvánitás szabad persze, sőt, de a stílusról van most szó. ha a cég nem bunkó, akkor a jelölt miért érzi szükségét bunkóra váltani? boldog lesz tőle?

ha boldog nem is de azert az "onbecsulesnek" jot tesz. A kudarcelmeny altal okozott stressz levezetodik. teny hogy az emberek jelentos hanyada onertekelesi problemakkal kuzd. Rengeteg ember "bunkosagkent" eli meg az elutasitast, es "bunkosaggal' reagal, ami pont annyira szemelyhez kotott mint az egesz kivalasztasi procedura

Weiß Api 2008.10.09. 18:09:04

Úgy tűnik, itt élből az a koncepció, hogy ha a jelölt visszacsatol, akkor bunkó...

Ha a jelölt késik, akkor bunkó. De ha a HR-es várakoztatja egy szobába bezárva a jelöltet (ez rendszeres!), akkor "sok a munka".

Kettős mérce ez a javából.

Koori 2008.10.09. 18:13:03

mi az h kettos merce?

kis pittyegő barátságos zöld mütyürke 2008.10.09. 18:26:06

megkerestem a régi leveleim közt, a Richterhez is jelentkeztem anno egy konkrét állásra, ezt a választ kaptam:

"
...
Társaságunkhoz kutató-fejlesztői munkakörre benyújtott pályázatával kapcsolatban tájékoztatjuk, hogy minden lehetőséget és körülményt megvizsgálva, végzettségének megfelelő álláshelyet jelenleg nem tudunk biztosítani.
...
"

a végzettségemnek megfelelő álláshely nincs?

hát de volt, mert

1. pontosan arra jelentkeztem, az volt meghirdetve
2. pontosan olyan végzettséggel, ami meg volt adva.

hogy azon kívül van-e más megfelelő állás, azt meg nem kérdeztem.

ráadásul miért kell "minden körülményt" megvizsgálni ahhoz, hogy elolvassák az végzettségem?

és mi "minden körülmény"-t ismerhetnek, ha nem állnak szóba velem, és azt sem olvassák el, amit küldtem?

namost egy ilyen után én megértem, ha a pályázó két dolgok hihet:

1. a richternél ezek mind segghülyék.
2. lepattantam mancikáról, aki egy értelmes mondatot nem tud összerakni.

mert ennek a fenti mondatnak bizony nincs értelme.
és nyugodjon meg a pályázó, hogy egyetem, több év szakma után egy ilyen "BÍRÁLJA EL" őt.

ja, és ez nem a Béci Garázstuning Műhelye Rt., hanem a Nagy Richter "szűrője".

vicc. :D

hhunter · http://headhunter.blog.hu 2008.10.09. 18:27:37

Weiß Api 2008.10.09. 18:09:04
sziabence 2008.10.09. 18:02:22

OK, nem mindegyik bunkó, rendben, elfogadom. Le kell vezetni a feszkót, ez is OK. De szerintetek melyik az európaibb:

"Rögtön gondoltam, hogy ismét nem akarnak alkalmazni.Kérem töröljenek a rendszerükből, mert felesleges a nyilvántartás!MEG VAN A VÉLEMÉNYEM MAGUKRÓL!!"

VAGY

"Sajnálom, hogy ügyfelük úgy érezte, nem felelek meg az elvárásainak, főleg, mivel úgy hittem, hogy a hirdetés amire jelentkeztem, már eleve az elvárásait tartalmazta, és én azoknak megfelelnék. Visszajelzésük segítségemre lenne a további álláskeresésben, mivel így úgy érzem, hogy felesleges az adataim nyilvántartása."

Ez utóbbira választ is kap jobb helyen, ami hasznára is válhat -> banális, de pl. kiderül, hogy elfelejtette beleírni a nyelvtudását (volt ilyen). ennél persze értelmesebb tanácsokat is szoktunk adni :)

kis pittyegő barátságos zöld mütyürke 2008.10.09. 18:34:50

na én a fentiekre ezt válaszoltam:


"Tisztelt ....... ........né!

((((( eleve, mi az hogy ......né? nincs neve bazmeg? - bocs, a szerk. )))))

Köszönöm szépen a válaszát, de azt hiszem, ez alapján a végzettségemet illetően hibásan jutattam el Önhöz az adataimat, esetleg a csatolt önéletrajzomban volt hiba.

Az általam pályázott kutató-fejlesztői állás feltétele vegyészmérnöki végzettség.
Én vegyészmérnök vagyok, a Műegyetem Vegyészmérnöki Karán végeztem. (A "biomérnök" a "biotechnológiai vegyészmérnök" rövidítése.)

Mivel a kutató-fejlesztői állás (ref. szám: .....) újból (vagy még mindig) hirdetve van a Richer.hu oldalon, a fentiek fényében tisztelettel szeretnék újra pályázni rá.

Segítségét előre is nagyon szépen megköszönöm.

Tisztelettel:"

kis pittyegő pályázó
:D

jánosné nem válaszolt.

hhunter · http://headhunter.blog.hu 2008.10.09. 18:44:07

teljesen korrekt...

általában a HR területen dolgozó ...né-k, 50-55 éves nyannyerek, akik munkaügyi előadóból lettek átfestve HR specialist-tá, de a kompetencia halmazuk maradt ugyanaz, köze sincs HR-hez, kommunikációhoz. persze ez nem az ő hibájuk, a cégről mindenesetre elárul ezt-azt

kannapanna 2008.10.09. 19:00:00

Tisztelt ............!

Köszönjük jelentkezését az adminisztrátori munkakörre. Ezúton értesítem,
hogy a munkakör betöltésére nem Ön került kiválasztásra.

Remélem mihamarabb megtalálja az Ön számára megfelelő állást. Amennyiben
hozzájárul önéletrajzát adatbankunkba helyezem, esetleges későbbi
felhasználásra.

Sok sikert, és jó egészséget!

Na, lássatok csodát!!!én ma ezt kaptam!!!
és hiába a rossz hír, örültem neki, hogy legalább egy ilyet küldtek.
monnyuk az bosszant, hogy az alapján ítélték meg h "ALKALMATLAN" vagyok, hogy még csak pofavizitre sem hívtak be, (biztos a szar szívím miatt)de ennek az okait már fentebb tisztáztuk-sok jelentkező, csókos, satöbbi satöbbi.

visszamennyé 2008.10.09. 20:53:00

Kedves Hunter!

Itt sokan fanyalodnak rá a hres fikázára, azt nem tudom, hogy okkal, volt szerencsém kikerülni eddig ezt a világot, minthogy vállalkozóként tevékenykedem. Mivel mérnökszerű valami vagyok, IT-részen előfordulva, mesélhetnél arról, akár külön bejegyzésben is, hogy egy 20-25 éves frissen végzett tipizált hr-es kislány hogyan is képes olyan az övénél 100szor komolyabb tudású területeken, mint pl. biomérnök, villamosmérnök, vagy mondjuk biztonságtechnikai szakember "szakmailag" kiválasztani a jelöltet? Úgyértem az első körben, persze. Mert abban biztos vagyok, hogy ezekre a területekre egy kollega, a fenti végzettségek egyikével sokkal jobban ki tudja választani a megfelelő embert, mint egy hr-es a nemtudom milyen diplomával. Én inkább bíznám a villamosmérnökök felvételét egy villamosmérnökre, mint a szociologia szakosokra. Persze ez egy vélemény. Azt gondolom a hr elsősorban emberileg tudja csak értékelni a jelöltet, de ne felejtsük el, és én is dolgoztam már ilyennel, hogy a "zsenik", nagytudású kollégák bizony gyakran összeférhetetlenek a többiekkel, antiszociálisak vagy nem a mai yuppie ideál követői, de szakmailag ők mindannyian felettünk állnak. Tehát pl. lehet egy atomfizikus leszarná ezt az egészet, persze aki zseni, általában nem a hr-eseken keresztül fog állás után nézni, de mi garantálja, hogy pl. az atomfizikusunk átmegy a "mit lát a varázsgömbben 5 év mulva" típusu kérdéseken, mikor ő egyébként vállára vehetné a cég további sorsát? Egyébként írhatnál egy keveset arról is, hogy hogyan lesz valaki hr-es, és mik azok a kvalitások, ami miatt azt állítotod, hogy te jobban fel tudod dolgozni az emberanyagot, mint az átlag? Ugyértem mi az a specialitás, a szakmai szarságokon (ún. szakszavak, ismeretségek) kívül, ami miatt pl. józsi a pék, pl. angol-történelem szakos diplomával nem képes a te munkádat elvégezni?

üdvözlettel
VM

humornyomor 2008.10.09. 22:43:48

Kedves Hr-esek!

Aztmondjátok/mondják meg nekem, hogy, ha jelentkezem egy állásra, és a jelentkezéstől számított 1-2 éten belül elküldök még egy levelet (ritka eset, csak a tényleg nagyon vágyott cégek/pozik esetében), hogy:

Tisztelt...!

Ekkor és ekkor jelentkeztem az állásra, mely engem így meg úgy érdekel, a cég ennyire meg annyira tetszik, hiszen az egész az én profilomba vág, és világos, hogy ezen a helyen ki tudnám hozni magamból a maximumot....
Így nagyon reménykedem benne, hogy az állás még betöltetlen, és van esélyem a bejutásra.

Köszönettel:
...

(na persze nem így, szebben megfogalmazva, cizelláltabban megírva)
Szóval, hogy még erre sem képesek válaszolni, az már gáz. Nem?

A macska rúgja meg, hogy sehonnan semmi infó, az embernek elmegy a kedve az élettől is, nemhogy a munkakereséstől.
Aztán, meg, mikor önmagában teljesen csalódva, hitvesztetten és reménytelenül a 100+-ik megpályázott poziból egyre végre behívják az embert, persze, hogy nem jól teljesít egy HR-es interjún, ahol ráadásul SEMMI szakmait nem kérdeznek, csak azt, hogy bepisilt-e gyerekkorában, meg, hogy akar-e gyereket...

váj mí 2008.10.09. 23:32:29

Húúú, micsoda tömeg lett itt hirtelen! Csak kapkodom a fejem. Címlapra került a blog? Ha igen gratula, hhunter! :)
Nálam most nyugi van, és várakozó álláspont: egy interjún túl, a válasz és a következő inetrjú jövő héten vár rám.
Különben, szerintem a közvetlen munkaadóval történő interjút úgy a legegyszerűbb elérni, ha az ember kikerüli a közvetítő cégeket. Persze, ha épp náluk van bizományban az áolmállás, akkor picit nehezebb ;)

hhunter · http://headhunter.blog.hu 2008.10.10. 10:46:03

humornyomor, teljesen jogos a felháborodásod, mivel teljesen korrekt stílusban érdeklődtél. az, hogy erre nem válaszoltak, az minősíti a céget

annak viszont meg van az oka, hogy 100 beadott pályázatból 1re hívnak csak be. ilyenkor nem összeesküvés elméletet kell gyártani, hanem meg kell nézni, hogy mi lehet ennek az oka. mint írtam korábban, átlagban egy állásajánlatra beadott pályázatok 50%-a köszönőviszonyban sincs az elvárásokkal. Az elvárásokat nem viccből írják a hirdetésekbe. Itt nem a "jó csapatjátékos, de önállóan is képes..., proaktív", stb. bullshit, hanem az objektív feltételek: végzettség, x év munkatapasztalat, y szintű nyelvtudás. Nyelvtudás, nem nyelvvizsga.

humornyomor 2008.10.10. 10:58:38

ühüm, igazad van abban amit írsz, de.

Legutóbb pl jelentkeztem egy állásra, ahol az "ideális jelölt" címszó alatt ottvolt az x év tapasztalat.
Nomármost, pályakezdőként nem sok tapasztalatom van, max a középiskola- és egyetem évei alatti szakmai gyakorlatok, terepi munkák.
Én ennek ellenére igenis beadtam, mert ki tudja? Hátha a többi jelentkező még ennyivel sem rendelkezik...
Nomeg, mások is javasolták, hisz a kritériumok az IDEÁLIS jelöltről szólnak, az meg lehet, hogy nincs is.

Továbbá, ezekre a helyekre annak reményében adom be, hogy, ha most talán nem is, de később talán keresnek ilyen embert, és, ha elraktározzák az adatbázisban, egyszercsak előbukkanhat a nevem.

Amúgy nagyon jó ez a blog, végre értelmesen tud beszélgetni minkét oldal. Abba ne hagyd! :)

hhunter · http://headhunter.blog.hu 2008.10.10. 11:16:51

ha "ideális jelöltet" írnak, az azt jelenti, hogy ha van kellő számú olyan jelölt, aki megfelel az ideális elvárásoknak, akkor csak azokkal foglalkoznak. tehát pozíció függő, hogy érdemes-e megpályázni. ha egy asszisztenssi pozíció, akkor nem, ha mondjuk nyelvtudással rendelkező "junior .....", akkor igen. ha munkatapasztalatnak fél év-1 év, 1-2 évet írnak, akkor szintén meg lehet próbálni HA a szakmai gyakorlatod releváns területen történt, és minden más egyéb feltételnek megfelelsz. sajnos bizonyos állásoknál hatalmas a túlkínálat már tapasztalt jelentkezőkből, így ott esélytelen a pályakezdő. esélytelen továbbá azoknál az állásoknál, ahol elvárják a 2-3-5 éves tapasztalatot. esélytelen akkor is, ha a szakmai gyakorlatát elbliccelte, és a nyarakat is önfeledt bulizással, és egy részét nem valamilyen diákmunkával töltötte. ez van sajnos, de ne csüggedj, és köszi a bíztatást :)
összességében azt javaslom, hogy nem pályakezdőknek kiírt munkakör esetén telefonon érdeklődj, érdemes-e pályáznod.
adatbázisba bekerülés: ez megér egy külön post-ot, hamarosan megírom :)

humornyomor 2008.10.10. 11:27:21

A legtöbb esetben (ha van telefonszám) természetesen előzetesen érdeklődöm, így a levélben legalább tudok rá hivatkozni, hogy telefonon már beszéltünk.

Igazából attól félek, hogy, ha 1-3 éven belül nem tudok elhelyezkedni a szakmámban, akkor a jövőben már nem is fogok tudni. Pedig ezt szeretném csinálni és nem mást. Szívem lelkem ezé, nagyon nagyon nem szeretnék más területre kerülni.
Na, de ez egyéni szocproblem, várjuk az adatbázisos írásod!

hhunter · http://headhunter.blog.hu 2008.10.10. 12:06:59

milyen szakma? ha tudom, megmondom van-e esélyed

Balance Of Power 2008.10.10. 12:32:10

visszamennye: Azert nem mindegy, hogy a tyuk volt-e elobb vagy a tojas. A HR-esek nem magukat talaltak ki es ferkoztek be donteskozeli helyekre. A cegek talaltak ki, hogy nekik kell ilyen.

CV alapjan, hogyha megvan adva X, Y, Z kriterium, ilyen vizsga, olyan nyelvtudas, amolyan kepesites, ennyi ev gyakorlat ezen es ezen a teruleten, barki ki tudja szurni, hogy ezek megvannak-e, nemi jozan paraszti esszel. Ehhez nem kell a HR, de mivel a kivalasztas resze, o csinalja. Tehat interjura mar csak akkor hivnak be, ha mindennek megfelelsz. Kulon interju a HR-essel azert eleg ritkan van, de o szakmailag teged semmilyen szinten nem fog letesztelni, ellenben a nyelvtudasodat, a motivaciodat, fizetesi elvarasaidat eleg hatekonyan meg tudja vizsgalni es ezt igy, egyutt, a SZAKMAI oneletrajzzal kuldi tovabb a fonoknek. O majd eldonti, hogy kivan-e veled talalkozni vagy nem, de ugye nem varjuk el egy szakmai vezetotol, hogy fizurol, juttatasokrol, cegfilozofiarol meseljen neked.
A legjobb persze az, ha ott van a szakmai vezeto/leendo fonok/kollega ES a HR-es. Tobb szem ugyanis tobbet lat, minden ertelemben...

Balance Of Power 2008.10.10. 12:37:26

humornyomor: Munkamennyisegtol fuggetlenul en ugy gondolom, hogy mar csak az udvariassag szabalyai miatt is KELL valaszolni minden jeloltnek, ha visszair, elvegre a HR-es a ceg arca kifele. Tulterheltseg ide vagy oda, egy email kb. 2 percet vesz el a draga idobol. Mondjuk a pioca nyomulos jeloltekkel egy ido utan valoban nem lehet mit kezdeni, plane ha agresszivak is. Szoval ketton all a vasar. Az idezetek midegyike tullepi azt a bizonyos hatart - szerintem.

hhunter · http://headhunter.blog.hu 2008.10.10. 13:49:18

visszemennyé: Balance Of Power tökéletesen leírta a választ a kérdésedre, a HR (azon belül is a kiválasztással foglalkozó személy) az első szűrő. Ahhoz több év tapasztalat és a vállalat, a piac és a pozíció(k) ismerete kell, hogy viszonylag gyorsan és jó hatékonysággal eldöntse egy CVről, hogy megfelelő-e vagy sem. A 22-25 éves HR cicák viszont erre még nem képesek - tisztelet a kivételnek: vagy a gyorsaság, vagy a jó hatékonyság hibádzik. Ez utóbbi természetesen egy komoly munkaerő-közvetítő cégnél nem fordulhat elő, max. vállalatnál.

Weiß Api 2008.10.10. 18:15:03

visszamennyé 2008.10.09. 20:53:00

Igen, huszonéves bölcsészek, meg mit tudom én, kicsodák döntik el, hogy komoly szakmai tapasztalatú közgazdászok, mérnökök, jogászok a szakmai vezető elé járulhatnak-e újabb interjúra. Először én is azt hittem, hogy ez nonszensz. Nem az. Ugyanis a multicégeknek nem igazi szakemberekre van szüksége (azok útban vannak a multik rugalmatlan bürokráciájának a szakmai tudatosságukkal), hanem trendi külsejű yuppie-kra és yuppinákra (ld. a "fényképes" bejegyzés: "kellemes külsejű alkalmazottat" keresnek), akik kritikátlanul beállnak a sorba, és azt a színjátékot játsszák, ami ma elvárt.

Na, hogy ennek megfelel-e a jelölt, azt előbb eldönti egy huszonéves bölcsész, mint egy, a jelöltnél komolyabb szakmai tapasztalatú, komoly emberismeretű szakember. Akiket említettél, azoknak az élete arról szól, hogy skatulyázzák az embereket, hogy ki az aki "közülük való", és ki az aki nem. Pont ezt kell eldönteni egy multicég kiválasztási procedúrájában, hogy ki az aki "közülük való", és ki nem. Erre a skatulyarendszerre van kihegyezve ezeknek a kiscsajoknak az egész élete, profik ebben már egész fiatalon is.

Weiß Api 2008.10.10. 18:34:22

hhunter · headhunter.blog.hu 2008.10.09. 18:44:07

Az általad említett, bérszámfejtőből HR-essé lett "ötvenes nyannyerek" viszont legalább a jogi környezettel tisztában vannak valamennyire, ami azért nem mellékes. Emellett köztük még akad talán olyan, akibe belenevelték az elemi udvariasságot, ami a saját korosztályomnál hiánycikk.

Ahogy elnézem a "nyannyerek" és a "huszonéves HR-cicák" leszólása kapcsán, te a 30 körüli generációt tartod a legprofibbnak (nyilván te is oda tartozol). Nos, szerintem a 30 körüli irodisták a több szempontból is a leggázzabb társaság ebben az országban - tisztelet persze az igencsak szűk kivételnek. Ezt tapasztaltam HR-esekkel találkozva is. Ami itt releváns: többnyire sem a jogi környezettel nincsenek tisztában, sem alapvető viselkedési normákkal. Emellett borzalmasan el vannak szállva maguktól (nincs igazi kontroll) azzal, hogy a huszonéveseknél már ezerszer többet tudnak (ami nem feltétlenül igaz), a "nyannyereknél" meg "dinamikusabbak" és "modernebbek" (ez sem feltétlenül igaz, sőt, a 30 körüli bürokratáknál merevebb emberfaj nem nagyon van - tiszt. kiv.).

Évekkel ezelőtti történet... Késő harmincas pszichológusnő teszteltetett egy márkás HR-cégnél Budán. A végén kérdeztem, hogy megkaphatom-e az eredményét a tesztnek. Nem kekeckedni akartam, hogy betartja-e a jogszabályokat, hanem valóban a kíváncsiság furdalt. Azt mondta, hogy a megbízó cég belső szabályzata tiltja, hogy a teszteredményeket megkapja a tesztalany. Szegény elég ideges lett ettől az egésztől (pedig tényleg nem kekeckedő hangnemben kérdeztem), úgyhogy jobbnak láttam, ha nem tőlem értesül, hogy mi történik, ha holmi belső szabályzatok kogens jogszabályba ütköznek... Azóta is értesítenek az egész procedúra eredményéről... :-)

Szóval én nem érzem azt a vérbeli profizmust akkor sem, amikor néhány reklámfilmbe illő yuppie és yuppina, meg egy aggszingli pszichológusgizike azon ügyködik egy trendi irodában, hogy emberek közt szelektáljon...

hhunter · http://headhunter.blog.hu 2008.10.11. 01:47:00

Weiß Api 2008.10.10. 18:34:22

bár sok igazság van abban, amit írtál, látszik, hogy a HR-esek egy bizonyos körével találkoztál csak, a tiszt. kivételnek nálad kb. mindössze az összsokaság 2%-a lehe. Sok az inkompetens HR pina/pöcs, nekem is van olyan megbízóm, aki helyett én írom meg a pozíció profilt, a leendő munkatárs feladatait. van olyan fejvadász cég, ahol érettségizettek végzik az előszelekciót. de azért nem ez a többség. (pszichológus nem való HR-resnek, ebben egyetértünk.)
más tészta a fejvadász. én sokkal több vállalatot ismerek meg, sokkal szélesebb a látóköröm, piacismeretem, mint egy átlag vállalati HR-esnek. a jelöltek partnernek tekintenek, mivel én tudok értelmes, szakmához is kötödő dolgot kérdezni egy mérnöktől, könyvelőtől, JAVA fejlesztőtől és egy gazdasági igazgatótól egyaránt. de arról meg nyilván nem foglak itt győzködni, hogy miért tartom magam profinak :)

váj mí 2008.10.11. 17:55:59

Hát én az 50-es HR-sek egy igen undorító példányát fogtam ki, amiről írtam is pár poszttal előrebb. A tipikus budapesti, fellengzős, kioktatós naccsád, aki valszeg valami állami mamutcég személyzetiseként szocializálódott a kommenyista időkben. Pfúúúúúúj!!!!
Remélem, fog az átkom, és 5 éven belül kereshet magának munkát :P

humornyomor 2008.10.11. 19:57:46

Környezetgazdálkodási agrármérnök

hhunter · http://headhunter.blog.hu 2008.10.11. 21:57:15

humornyomor 2008.10.11. 19:57:46
"Környezetgazdálkodási agrármérnök"

esély persze mindig van, de sajnos ez pont nem az a végzettség, ami nyerő a munkaerőpiacon, ill. Mo-n. A vállalatok a környezetvédelmet az éppen elégséges formában látják el, van olyan cég, ahol a HR osztályhoz tartozik :))
a jövőben ez persze változni fog, és nagyobb szükség lesz a szakemberekre, továbbá a mezőgazdaság, élelmiszer alapanyag termelés is életképesebb lehet Mo-n. de ez még pár év, valahol pedig el kell kezdened.
javaslom, hogy legyél proaktív, ha még nem tetted volna, keress meg olyan cégeket, ahol van ilyen, vagy részben ilyen munkakör. legyél mobilis, ha 200 km-rel arébb kapsz lehetőséget, vállald fel, ha a szakmádban akarsz dolgozni. legyen perfekt a nyelvtudásod, ha még nem az.
mi az elmúlt 3 évben 1szer kerestünk hasonló munkakörbe, és rengeteg jó jelentkező közül válogathattunk, sok a fóka, kevés a hal...

weendigo 2008.10.12. 11:44:16

"de sajnos ez pont nem az a végzettség, ami nyerő"

Ha a "világelit" kvázi HR-mentalitása istenigazából felpörgeti az általa gerjesztett válságot, 2010-re tényleg nem marad állásotok, ami ne bukna be.

A túlélők emlékezete pedig nem fog szelektálni, amikor a rendszer ilyetén látens fasisztáit, s egyéb ütésgátló kirakatbabáit jogosan kiáltja ki a degradáció, s saját nyomora egyik fő kiváltójának.


Weiss Api!

Ne hagyd magad lerázni!!!;)
Bár asszem a szubjektív igazságunknak most már minden mindegy, nincs foganatja, s lőttek neki a paradigmaváltás újabb vihara előtti 25. órában.

kannapanna 2008.10.13. 11:31:58

azt hiszem meghallották a hresek, hogy miket hordunk itt össze visszajelzésről, ma reggel ez várt a levelesládámban:
Tisztelt Pályázó!

Köszönettel vettük jelentkezését az ügyvivő szakértői álláshirdetésre.

A pályázatok elbírálása megtörtént. A felállított szempontokat
figyelembe véve és azokat rangsorolva, sajnálattal értesítjük, bár
szakmai anyagát nagyon értékesnek találtuk, hogy a pozíció betöltése
kapcsán nem Önre esett a választásunk.

A további lehetőségek reményében önéletrajzát adatbázisunkban tároljuk,
és megfelelő álláslehetőség esetén értesítjük.

További sikereket kívánunk szakmai pályafutásához.

kisebb szakmai remekeket sikerül kifognom, egyre választékosabban és körültekintőbben megfogalmazva az elutasítás, hogy ne fájjon annyira:))) de legalább van visszajelzés, és ez már valami. mellesleg már a pályázást követő harmadnap tudtam h fel sem fognak hívni, mert megtaláltam a hirdetésüket az iwiwen is, és ott azt is írták, h számlaképes emberkét keresnek, ezt valahogy a hivatalos oldalon elfelejtették közölni...
azt azért hozzáteszem, hogy a fentebb idézett és ez is mind állami intézménytől van, nemtudom ez számít e valamit, de az tény, hogy multitól még ilyet nem kaptam...
süti beállítások módosítása