Igen, van ilyen. Két, minden egyes objektív feltételnek megfelelő jelöltemet szórták ki a fotó alapján. A pozíció egy terület technikai specialistája, tehát nem egy modell iskola recepciósát keressük. Ja, és persze fiú legyen. Ezt teljesítik, de egyik sem egy Brad Pitt. Arról sincs szó, hogy csúnyák lennének. Az indok: az osztályon "kellemes külsejű" emberek dolgoznak, és az új kolléga felé is ez az igény. De hogy döntsem el én, ki kellemes külsejű és ki nem?

Ezért gondoltam, felállítok egy skálát, hogy egy nyelvet beszéljünk. Ez lesz a Gollam-Gere Skála (GGS, a Gere jelen esetben Richard Gere, Gollam ugye tudjuk, Gyűrűk Ura). Így a cég megmondhatja, hogy egy 6,5-8,5 GGS-ű jelöltet szeretne, és én meg tudom állapítani, hogy Gollam értékéhez közelít-e inkább, vagy Gere-hez tendál.

E fenti kirohanás is jó példa arra, hogy ügyeljetek a fotókra! A tag kicsit túlzásba vitte persze:

Mit látunk a képen? Beállított, szinte egészalakos kép az egész napi munkát egy műtermi fotó erejéig megszakító menedzserről (erre utal a nyakkendő, és az, hogy ilyen fotó készült).A kigombolt nyak, a meglazított nyakkendő, valamint a feltűrt ingujj azt mutatná, ha nem tudnánk, hogy az egész meg van rendezve, hogy menedzserünk nem csak delegál, kiveszi a részét a munkából, vállvetve az alkalmazottakkal irányítja a cég vitorlását a piacgazdaság viharos tengerén. Mobiltelefonját az ing zsebébe csúsztatva hordja - a káros sugarzástól védi a heréit talán. A kép nyáron készült, a ventillátor szele lazán meglibbenti a nyakkendőt, ami méginkább komolytalanná teszi a képet. Vagy csak Dilbert-re hajaz?

Nem fikázni akarom az ürgét, de hátha más tanul a hibájából. Az álláskeresés nem társkeresés, nincs szükség egészalakos képre. Az alábbi méretre van szükség:

 

Na, ennyit erről.

A bejegyzés trackback címe:

https://headhunter.blog.hu/api/trackback/id/tr55687454

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

váj mí 2008.09.29. 17:26:59

Jeszzzuuuus, jól látom, hogy még a szélgépet is beindították a fotó kedvéért? :)
Különben meg, nem mondod komolyan, hogy ezt a képet valaki egy álláshirdetésre küldte be?
Mert ha igen, akkor ez végtelenül lehangoló :(
Persze, azért lehet rajta röhögni ...

hhunter · http://headhunter.blog.hu 2008.09.29. 21:34:05

Ja, a ventillátor bekapcs.

Bizony-bizony, álláspályázathoz csatolta az úriember. Láttam már cifrábbat is, nem hinnétek el, hány jelölt van teljesen eltévedve, mit értenek fényképes CV alatt. A kedvencem: fürdőszoba, lány jelölt, hajszárítóval szárítja a haját. Hihetetlen...

váj mí 2008.09.29. 22:00:02

Hát, valóban az, de tudod mi lenne a még hihetetlenebb? Ha az ilyen paraméterekkel rendelkező pályázó eljutna az interjúig, sőt meg is kapná a melót. Tényleg, eljut? Megkapja?
(Már csak, hogy felmérhessem a normálitás szintet Magyaroszágon ;) )

hhunter · http://headhunter.blog.hu 2008.09.29. 22:28:35

Jó kérdés. Rövid válasz a kérdésedre: alapból kuka :)
De. Ez leginkább attól függ, hogy milyen állásról van szó, egyébként megfelelő-e, sok jelentkező van, vagy sem, ill. kinél veri ki már az elején a biztosítékot. Ha egy recepcióst keresünk, akkor ez még nem lenne kizáró nálam, de ilyenkor interjún rákérdeznék, hogy ezt most mégis hogy. De általában ilyen alacsonyabb szintű pozícióra bőven van jelölt, így alapból kuka. Persze kap udvarias elutasító levelet.
Ha viszont ő pl. egy nógrád megyei lakos lenne, németül jól beszélne, és logisztikai területen lenne némi tapasztalata, akkor kapna egy esélyt, mert nincs ilyen jelölt most a piacon. Ha idióta, az úgyis kiderül az interjún. A cégnek pedig természetesen nem küldjük át a fotót, vagy berakjuk azt, amit mi csinálunk róla. De tényleg csak extrém esetben képzelhető el, hogy egy hajszárítós fotóval eljusson interjúra, és általában aki ilyen fotót rak be, az nem normális.

TH 2008.10.09. 15:52:47

Mondjuk én azt gondolom, hogy nem szeretnék olyan munkahelyen dolgozni, ahol fotó alapján döntenek az alkalmasságról. Ez persze csak az én magánvéleményem, nyilván balgaság.

hhunter · http://headhunter.blog.hu 2008.10.09. 16:02:26

a fotó nem zár ki, csak elgondolkodtat...

2008.10.09. 20:47:23

„hogyan látod magad 5 év múlva ennél a cégnél?”

hhunter · http://headhunter.blog.hu 2008.10.10. 09:41:00

ha nekem szól a kérdés, 5 év múlva már nem itt fogok dolgozni, láttam, tapasztaltam, elértem mindent, amit lehetett ezen a területen, ill. ennél a cégnél

L. Veratius 2008.10.13. 09:37:00

Ez a blog megerősítette bennem, hogy az interjúztatók mind fasiszták. De éppen ettől tetszik:)

níla 2008.10.13. 13:06:22

Az én kedvencem: leányzó bárpult előtt háttal, kezek támaszkodnak a pulton (hja persze, hasvillantás, szexi beállás) körös-körül piás üvegek, meg energiaitalos dobozok... vonzó és megnyerő fotó :))) szerinte! :(

süti beállítások módosítása