leépítések
2008.11.28. 22:49
Újabb leépítésekről hallhatunk, mely a gyártó cégeket érinti megint. Suzuki, Foxconn, VT Autóelektronika, Dunaferr. A Suzuki, amely pár hete még csak aggódott a termelés bővítésének elmaradása miatt, de egyátalán nem tervezett termeléscsökkentést - legalábbis ez volt a hivatalos kommunikáció. Most 1200 embert küldenek el.
A Foxconn, amelyik a hazánkban is jelen lévő Sanmina, Jabil, Flextronics bérgyártó cégekhez hasonló vállalat, szintén több, mint 1000 embertől válik meg komáromi és debreceni gyárából. Kevesen tudják, hogy a Foxconn-nak nem csak az a két gyára van Magyarországon, a harmadik PCE Paragon Solutions néven fut, Székesfehérváron. Itt kb. 1200 fővel PC-ket és laptopokat szerelnek össze, ill. csomagolnak, címkéznek, tesztelnek. Ez korábban a Sanmina gyára volt, de idén nyáron a Foxconn-nak eladták világszinten a PC/laptop összeszerelést, mint üzletágat.
Mint tudjuk, a Sanmina decemberben megválik 400 embertől, így látható, hogy az autóipar után az elektronikát is masszívan elérte - a mostmár inkább fogyasztóinak nevezhető - válság.
A legnagyobb szívás, hogy a leépített dolgozókra nincsen most igény, szinte sehol sincsen most felvétel. Ez komoly hatással van a munkaerő-közvetítő cégekre, ennek első komolyabb jele, hogy a Profipower 10 főt elbocsájtott 55 fős létszámából.
A minap, morbid viccként új munkakört alkottam: "recessziós" (gy.k.: recepciós nyomán)
önci, tapi és társai
2008.11.26. 09:30
A "mi világunk" is használ rövidítéseket, főleg a vállalati HR, némelyik különösen "vicces", és már látjuk is mögötte a buta HR-es libát:
önci = önéletrajz
pozi = pozíció
inti = interjú
moti = motivációs levél
tapi = tapasztalat
admin tapi = adminisztratív munkatapasztalat
recis = recepciós
titki = titkárnő
bérfeszkó = bérfeszültség
reqi = request form
ajcsi = ajánlat (alapbérről és egyéb juttatásokról)
"- Beküldtem az öncimet a pozira, és már hívtak is intire!
- De hát nincs is admin tapid...
- Oké, de a motim meggyőző volt."
olvasói levél - a külföldi tapasztalat előny/hátrány?
2008.11.25. 09:19
"Szio,
Elso korben en is szeretnek gratulalni a blog tartalmahoz, jo az udito valtozatossag a gyakran haszontalan iromanyok kozt :)
Ha erdemesnek talalod a kerdesemet akkor lehet masok is esetleg szivesen olvasnak; es ezzel a lenyegre is ternek. Mint kulfoldon dolgozo kivancsiskodom, hogy relevans kulfoldi tapasztalattal a hatterben milyenek a kilatasaink otthon, ha egyszer hazamennenk? Tudom ez tag kerdes, de mondjuk sajat esetemben Londonban vagyok, egy ideje, dolgozom, tervezek is maradni mondjuk 3-4-5 evet, marketing teruleten vagyok jelenleg es a placementem is ez volt anno, angollal nincs gond.
Azt termeszetesen belatom hogy otthon nem fogok kapni £30-35k/ev fizut, de a kulfoldi tapasztalat inkabb jo pont vagy sem? Hiszen felmerul bennunk h mivel jobb ralatasunk van nehany dologra ami otthon esetleg nem, vagy nem ugy letezik mint masutt, igy akar jobb fizut is kerhetnenk.Ez lehet versenyhatrany is. Termeszetesen ugyan ez a tudat elonynek is hathat, hiszen tagabb ismereteink vannak, elvileg dinamikusabban allunk dolgokhoz, satobbi; ez pedig versenyelony.
Amire kivancsibb volnek az lenyegeben az, hogy hogyan erdemes otthon mozogni, ha egyszer hazaallunk? Fejvadaszok ilyenkor mekkora pluszt jelentenek egy 'sima' allashirdetsre jelentkezgetes/ismerosokkel szemben? Mikre erdemes kulon figyelni? Anyagi lehetosegek? :)
Koszi elore is."
mindennapi idiótánkat add meg nekünk ma
2008.11.24. 09:15
ez rövid lesz, de ütős:
"angol – tárgyalgási szint"
olvasnivaló hétvégére
2008.11.22. 10:42
Munkaerő-kölcsönzés - a válság miatt egyre többet találkozhatunk ezzel az atipikus foglalkoztatási formával. Attól, hogy atipikus, még nem rossz, ne féljünk tőle.
http://www.hrportal.hu:80/index.phtml?page=article&id=73926
Válság, munkaerőpiac, update
http://hvg.hu:80/karrier/20081113_munka_valsag_karrier_elbocsatas.aspx?s=20081119nl
Felszámolás, csődeljárás alá vont cégnél dolgozva megkapjuk a fizetésünket? (Forrás hvg.hu)
"A cégemet, ahol már lassan egy éve dolgozom, látható módon elkezdték felszámolni. Erről minket, dolgozókat még nem tájékoztattak, de különbőző céges berkekből kiszivárgott, hogy pár napon belül megszűnik a cég. A munkahelyünkre még bejárunk, de munkánk már nincs. Az alapbérünk mellé jutalékokat kaptunk, amit érezhetően készülnek megvonni, de erről sem kaptunk pontos információt. Sőt, kilátásba helyezték, hogy mivel csődbe viszik a céget, lehet, hogy még az alapbért sem kapjuk meg.
Amennyiben a munkáltató csődvédelmet kért maga ellen, az a munkabér megfizetése ellen nem nyújt védelmet. (1991. évi XLIX. tv., (Csődtv.) 12.§(1) pont). A csődvédelemről egyébként a munkavállalókat kötelességük tájékoztatni (Csődtv. 8.§ (1)). A felszámolás során a béreket a felszámoló a bérgarancia-alapból (1994. évi LXVI. tv. (Bat.)) köteles igényelni és kifizetni, tehát a munkavállaló mindenféleképpen megkapja a bérét; hangsúlyozom: a munkavállaló, tehát nem az alvállalkozó. A felszámolás elrendeléséről a munkaadónak kötelező a munkavállalókat értesítenie. (Csődtv.31.§ (1) e pont)."
olvasói levél - pénztáros tesztet töltetnek ki mindenkivel?!
2008.11.20. 09:05
W tapasztalata az egyik hipermarket balkáni kiválasztási módszerével:
Köszi, hogy megosztottad ezt az "élményt". Elég "érdekes" és egyben jellemző, hogy mennyire balkáni technikákat alkalmaznak egyes cégek. A "toborzás marketingnek" sokkal fontosabbnak kéne lennie, főleg azoknál a cégeknél, ahol rengeteg pályázó megfordul.
- megfelelő infrastruktúra és erőforrás a pályázói adatok kezelésére
húznak az állami cégvezetők nadrágszíján?
2008.11.19. 09:00
Egymásra licitál a kormány és az ellenzék, az állami cégvezetők, felügyelőbizottsági, igazgatótanácsi tagok meg csak kapkodhatják a fejüket. Fizu felezés, prémium megvonás az ötletek, ill. az FB, IT létszámának csökkentése:
http://www.fn.hu/allas/20081118/munkahelyekre_forditjak_allami_vezetok/?hirlevelkatt=2008-11-18
http://www.fn.hu/makro/20081118/fidesz_felezne_allami/?hirlevelkatt=2008-11-18
Mindez rendben is lenne, az utca emberének jól jön egy kis "na azért" feeling.
De felvet egy pár kérdést a dolog:
- ha jól teljesítenek ezek a vezetők, költségcsökkentés, hatékonyságnövelés, minőségi szolgáltatás megteremtése, sikeres fejlesztések, stb. köthetők a nevükhez, akkor megérdemlik a magas fizetést és a prémiumot, válság ide, vagy oda. nem ezen az 1-2 milliárdon múlik a dolog, ellenben ha az átlagon felüli teljesítményt nem honorálják, sőt, "büntetik", akkor joggal szarhat majd bele a jövőben, hogy bármit is (jól) csináljon
- ha nem teljesített jól, akkor ezt válságtól függetlenül meg kellett volna lépni - mint pl. a MÁV esetében akár minden évben
Mindebből tehát számomra az derül ki, hogy az állami cégvezetők javadalmazása nem teljesítményfüggő. Klassz!
segély helyett munka
2008.11.18. 09:00
szerkesztett szöveg saját véleménnyel, forrás: HR Portal, HVG
Jelenleg 80 százalék megy szociális segélyre és csak 20 százalék a közhasznú, közcélú munka támogatására. Az összeg, 97 milliárd forint, változatlan marad, de megváltozik az arány: eddig 80-20 százalék volt a segély javára, jövőre ez az arány 50-50 százalék lesz. A program alapelvei szerint a rászorulók számára nemcsak pénzben, hanem munka formájában is felajánlhatóvá (he?) válik a segély. Ez azért szükséges, mert a jelenlegi rendszer lehetővé teszi olyan életstratégia kialakítását, amely kizárólag a segélyek felhasználására épül. ("Épp időben"...Közben újratermelődött a szegénység min. 1 generáció formájában). Ugyanakkor mindehhez kapcsolódnia kell a felajánlható munkalehetőségek bővülésének is. Ezt szolgálja, hogy a jövőben a 47 leghátrányosabb helyzetű kistérségben, illetve további 200 elmaradott településen teljes járulékmentességet biztosítanak a tartós munkanélkülieket foglalkoztató munkáltatóknak. (Sajnos, ezekben a kistérségekben alig van működő vállalkozás, másrészt a képzetlen munkaerő 90%-a roma, akiket tetszik-nem tetszik, nem várnak tárt karokkal, még akkor sem, ha átesett egy átképzésen).
Ugyanakkor az ország egész területén egy év járulékmentesség jár majd azoknak a munkáltatóknak, amelyek regisztrált álláskeresőt vesznek fel és vállalják a kedvezményezett időszakon túl a foglalkoztatásukat plusz egy évre. Mintegy 440 ezer munkanélküli, illetve rendszeres szociális segélyben részesülő ember van Magyarországon, közülük minden második egészségügyi okok miatt nem képes dolgozni. (Ezeket az egészségügyi okokat azért felülvizsgálnám). De a többieket be lehet, és be is kell vonni a közfoglalkoztatásba, és az önkormányzatok segítségével munkalehetőséget kell teremteni a számukra. Az „Út a munkához” program keretében 63 ezer ember egész évi, hat órás foglalkoztatását akarja biztosítani a kormány. Jórészt azokét, akik a leghátrányosabb kistelepüléseken élnek, és akik így a munkájuk révén tisztes jövedelemhez jutnak, és a munkaügyi és szociális társa reményei szerint idővel visszatalálnak majd a nyílt munkapiacra. (Ez sajnos nem igaz. Jó lenne, de erre nekik már nincs esélyük, kivéve ha egy rakás betanított munkást felszívó cég jönne az infrastruktúrálisan elmaradott térségekbe, de ugye majdnem bilibe lóg a kezünk. Viszont legalább a gyerekeik látják elmenni a szüleiket dolgozni - és jó esetben onnan - nem a kocsmából - hazajönni).
Egyben a rendszer hozzájárulhat a gazdaság kifehérítéséhez is. (Ez igaz lenne, de csak a vállalkozások által foglalkoztatott munkaerőnél, ami nem lesz sajnos számottevő, sőt, a járulékkedvezmény miatt bevételként nem, csupán statisztikailag lesz ennek jelentősége. Közmunkásnál pedig a járulékbevétel a kiadási oldalon szertefoszlik, illetve "csak" 63.000 főt érint a min. 220 ezerből).
Mindez azért szükséges, mert az egyik legfontosabb nemzeti közügy a foglalkoztatás bővítése, ami közös társadalmi feladat és felelősség is egyben. Ugyanakkor a jelenlegi viszonyok megváltoztatása csak a köz és a versenyszféra, illetve a társadalom valamennyi szereplőjének összefogásával érhető el.
Ez az utolsó mondat a lényeg, és így leírva sokan bológatunk, de nyilván ettől még nem lesz semmi. Persze - mint sokunknak - van ötletem, hogy mit lehetett volna tenni, illetve mit lehetne még tenni ezen kívül (pl. oktatás-nevelés terén, ill. minimális jövedelemhez kötött gyerekvállalás). Ezt az egészet elbaszták a rendszerváltás után, és azóta folyamatosan. Isszuk a levét évtizedekig, mivel ez a réteg majd nyugdíjas lesz, ekkor már növekvő egészségügyi fogyasztással, családi pótlék, nevelési támogatás nélkül (gyerekek addigra felnőnek), és mivel munkaviszonyuk nem volt, lehet megint pénztárhoz fáradni nekünk, járulékfizetőknek. Most ez a döntés egy kicsit jóleső simogatás az igazságérzetünknek, hogy ne legyen már ingyen leves. Ugyanakkor ne ámítsuk magunkat, ezek az emberek képzettség és tapasztalat híjján nem kellenek senkinek. Ezzel már elkéstünk, az alapokhoz kell visszamenni, és a kis gyerekektől kezdve kialakítani egy életút programot, hogy legalább a folyamatot állítsuk meg, ne legyen megint csupán tüneti kezelés.
A jelenleg tartósan munkanélküliek visszakerülése a munkaerőpiacra, főleg az elkövetkezendő recesszió alatt és után, tehát szinte lehetetlen. A program egyedüli hozadéka az, hogy szüleit dolgozni látva talán a gyerekek egy részének világossá válik, hogy le lehet, le kell szakadni az állam emlőiről, és a pénz munkabér formájában áll a házhoz, nem az önkormányzat pénztárából. Talán megértik, hogy a munka emel ki az állati sorból.
olvasói levél - sznobtartály az IBS?
2008.11.17. 09:45
Q az IBS-re való jelentkezést fontolgatja:
olvasnivaló hétvégére
2008.11.14. 14:56
A blog témájával kapcsolatos - szerintem olvasásra érdemes - cikkek a hétvégére:
Körkép a válság sújtotta szektorokról, átszervezés, kényszerszabadság mint ideiglenes, leépítés mint végleges megoldás. Vagy az egész csak hiszti? Hogyan avatkozik be a kormány?
http://hvg.hu/karrier/20081113_munka_valsag_karrier_elbocsatas.aspx
Ha a nő nem a háztartást vezeti
http://www.hrportal.hu/hr/eljott-a-noi-vezetok-kora-20081113.html
Rugalmas munkaidő - bizalom kérdése
http://www.hrportal.hu/hr/lesz-e-nalunk-rugalmas-munkaido-20081111.html
Lőttek a puncis-pöcsös képeknek a munkahelyen?
http://hvg.hu/Tudomany/20081112_porno_munkahely_letoltes_szoftver_paraben.aspx
Szellemi passzivitás ebéd után - legjobb ötletek a zuhany alatt? Sztem zuhany/wc fifti-fifti.
http://www.privatbankar.hu/html/kkv/index.php?kommentar=26358
mindennapi idiótánkat add meg nekünk ma
2008.11.14. 10:30
A nap munkahelye: "Düh Ügyvédi Iroda"
bíztató :)
És egy önéletrajzhoz csatolt fotó, hangulatkép a Combino-ról :)
IQ teszt - kiválasztási lépcső az APEH-nál?
2008.11.13. 18:11
"A vizsgálat célja annak megállapítása, hogy a jelölt alkalmas-e az adott munkakör betöltésére, ezt a személyében rejlő pszichés kockázatok feltárásával érik el. Vizsgálják - egyebek mellett - a tartós figyelem összpontosítást, az intellektuális színvonalat, a feszültség tűrését és a stressz kezelést. A rendelet felsorolja az alkalmasságot kizáró pszichés okokat. Első helyen áll az, hogy az IQ-ja nem lehet 90-nél alacsonyabb. Kizáró ok a szenvedélybetegség - alkoholizmus, szerencsejáték szenvedély - a súlyos személyiségzavar, a megvesztegetésre és korrupcióra hajlamosító tényezők."
Teljes cikk: http://www.fn.hu/belfold/20081112/iq_teszt_apeh_nel/
Mondjuk én a jelenlegi dolgozói állományra is megcsinálnám a tesztet, kidőlne pár haszontalan lébecoló kövület, egy pár alkoholista és jó pár korrupcióra hajlamos ellenőr. Persze nyilván meg fogják fúrni ezt az egészet, merthogy személyiségi jog, meg nehogymá vájkáljanak, nameg akkor hova lenne a jó kis korrupció.
Bár nem vagyok híve a pszicho teszteknek - a képesség teszteknek inkább - de ebben az esetben üdvözlendő, hogy van egy törekvés a minőségibb, megbízható munkaerő kiválasztására. A teszt kitöltésről pedig ebben az esetben annyit, hogy akinek nincs takargatni valója, és dolgozni akar, igényes a munkájára, korrekt az életben (nagyjából :), és bele tud nézni a tükörbe ("úgy igazán"), az töltse ki. Aki hőzöng, az valamit rejtegetni akar. Attól félni, hogy megtudnak rólad valamit? Könyörgöm, sok mindent már tudnak rólad, pláne az APEH. Ha akarják megnézik a bankszámlaforgalmadat, lehallgatják a mobilodat, kikérik a levelezésedet, vagy turkálnak a kukádban - mutasd a szemeted, megmondom ki vagy.
olvasói levél - elgondolkodtató szösszenetek a munka világából
2008.11.12. 09:10
"Üdvözlet!
Először is hadd gratuláljak a headhunter blogodhoz, óriási. Nagyon kevés blog tetszik igazán, de te tényleg meg tudtál nevetetni. Ellenszolgáltatásként cserébe engedd meg, hogy szolgáljak néhány (3) rövid sztorival.
Egyik lányismerősöm apukája munkavédelmi előadóként dolgozik. Egy nagyon híres magyarországi cégnél tartott előadást, azon belül is a felsővezetőknél. Az előadás végén mindenkinek alá kellett írnia, hogy az előadáson részt vett, és az iskolai végzettséget is le kellett írniuk (gondolom valamilyen statisztikai kimutatáshoz). Két fajta végzettség fordult elő. Nyolc általános, vagy érettségi. Tanulás kell a jó munkahelyhez? Tényleg?
Ugyanez a hölgy mesélte, hogy egy másik Magyarországon is jelen lévő multi elnök-vezérigazgatója (továbbiakban ev) (aki mellesleg francia) idelátogatott kishazánkba egy munkavacsorára. Az itthoni egyik vezető is részt vett, plusz a személyi asszisztense és még egy-két ember. A fent említett ev azt vette észre, hogy a magyarországi vezető egész este alatt csak bólogatott. Az ev azért nem volt olyan hülye, odafordult a vezetőhöz és nagyon enyhe, alig érezhető dialektussal megkérdezte magyarul: Ne haragudj, váltsunk magyarra? Én azt hiszem abban a pillanatban haltam volna meg.
Mellesleg elméletileg újságíró volnék, de igazából most már a normális határokon belül szívesen dolgoznék akármit. Nehéz bekerülni, ellenben nem érdekel senkit mennyire vagy tehetséges, az már sokkal inkább, hogy kinek vagy a gyereke.
A végére tartogattam még egy kis desszertet. Van egy ismerősöm, aki történésznek tanul, épp készíti a szakdolgozatát. Valami mellékes munka kell neki, hogy tudja állni az olyan költségeket, mint a barátnő, buli, ruha, élet stb. Mivel sehol nem akarták alkalmazni ezért a Vörövári úton lévő McDonaldsnál próbálkozott. Megkereste a főnököt és elmondta, hogy szeretne négy órában dolgozni, most csinálja a szakdogát stb. A főnök azt mondta rendben, hozza be az önéletrajzát…Lehet, hogy én nem értem a világot, de a krumplisütéshez minek önéletrajz? Vagy mire kíváncsi a főnök úr? Van-e a hamburgerkészítésben tapasztalata? Vagy hátha nincs meg neki a nyolc általános, de azért egyetemre jár?"
És egy rossz hír:
"A KOZÁK és Társai Outplacement Tanácsadó - dinamikusan növekedő ügyfélkörének magas színvonalú kiszolgálása érdekében - országosan kiépített hálózatába keres Outplacement tanácsadókat"
Az outplacement ugye rém egyszerűen a csoportos létszámleépítés kultúráltabb formája...
9 leghasznosabb mondat állásinterjún :)
2008.11.11. 11:26
1. Az első gyerekem ötven után szeretném vállalni, szingli vagyok és
utoljára ötéves koromban voltam beteg.
2. Haza is mehetek, ha végeztem a nap végén? Erre nem is számítottam.
3. Én sokallom a fizetést ezért a pozícióért, inkább osszák szét a
HR-osztály munkatársai között.
4. Nem iszom, de csapatépítő tréningen józanul is lehet velem mindent
csinálni.
5. Anyanyelvi szinten beszélek angolul, kivéve, ha nálam magasabb
szintű vezetőmmel tárgyalok együtt.
6. Az előző cégtől végkimerülés miatt rúgtak ki, de azóta aludtam négy
hónapot.
7. Nem kérek céges autót, sőt a saját kocsimat is felmatricázom, ha
kérik.
8. Minden számítógépes programhoz értek, és ami esetleg nincs, azt meg
hozok.
9. Hobbim a kávéautomata- és fénymásoló- szerelés, valamint a
vállalatirányítási rendszerek karbantartása és fejlesztése.
olvasói levél - avagy hogyan lehet elveszíteni egy jó jelöltet
2008.11.11. 09:25
Tanulságos sztori, hogy milyen fontos dolgok csúszhatnak el a kommunikáción, ill. annak hiányán:
"Hello hhunter!
Olvasgattam a blogodat, és gondoltam megosztok egy tanulságos történetet.
Történt 2006 év végén, hogy a cég, ahol termelésvezetôként dolgoztam, tulajdonost váltott. Négy év munkaviszony után, aminek egyik alappillére az volt, hogy a tulajdonos anyanyelvét én is anyanyelvi szinten beszéltem, gondoltam itt az idô, hogy kipróbáljam magam a munkaerôpiacon. A pozícióm nem látszott veszélyben forogni, de az alkalmat megragadtam, megindultam a szokásos körökön. CV elkészül, az ajánlatból kiválasztott cégekhez valódi motivációs levél megszületik (már ahol kiderült, mi a cég, ahol nem, oda sablonközeli). Természetesen az aktuális alkalmazómat tájékoztattam a szándékomról, meg is beszéltük, hogy január elején elkezdem betanítani az utódomat, február elején kezdhetek máshol.
Egyes számú fejvadász cég kiajánlott két helyre, egyik borzasztóbb, mint a másik, mindkét helyen még az interjú végén elmondtam, hogy miért nem szeretnék ott dolgozni, fejvadász mély szomorúsággal lemondott rólam. A direkte meghirdetett állásajánlatokból pedig nem jött válasz. Mindeközben az aktuális cégnél csak nem találtak senkit a helyemre.
Ez az egész folyamat november elejétôl indult, és most vagyunk december közepén. Egyszercsak jön hívás az egyik cégtôl, aki saját nevével hirdetett. Elsô kör HR-es néni, netrôl vadászott pszicho teszt, motiváció, bérigény (a kategórián belül magasra lôttem), egy kis szakma, majd meleg búcsú. Három nap múlva angolajkú telefonáló, második kör, legyek so dear. Megérkezem, 5 óra szakmázás, séta a feladatot képezô üzemben, mit látok, mit javítanék, mit tennék, hogyan kezelném, végig azzal az úriemberrel, aki a kiválasztott fônöke lesz. Interjú végetér, meleg búcsú. Az állás nagyon tetszene a leendô fônök emberileg is, szakmailag is, tényleg olyan állás, amire lecserélném az aktuálist. Ekkor eljön a Karácsony, aktuális cégemnél még mindig semmi hír az utódról, talán az egyik csoportvezetôt kellene, majd januárban kiderül, ne aggódjak.
Két ünnep között az üzemben karbantartunk, jön a telefonhívás az új cégtôl, HR-es hölgy, aki kerek perec elmondja, hogy ô nem ezt tanácsolta, de ketten maradtunk bent egy másik jelölttel, és még újév elôtt fel kell venni valakit, másnap menjek. Nagyon sajnáltam, de én legközelebb január elején tudok menni, mert karbantartunk, kezdeni pedig -mint azt korábban említettem- csak február elején. Neki ez nem tetszik (ezekkel a szavakkal), nodehát a fônök dönt, viszhall. Noha a belsô konfliktus nem tartozik rám, de némi kárörömmel tölt el, hogy a szakmai interjú talán nagyobb súllyal esik a latba. Másnap írtam egy emailt a fônöknek, elmagyarázva, hogy a karbantartás az szent, nincs még utódom, én így a céget nem hagyom itt, de február elején tudok kezdeni.
Emailra semmi válasz, munka újraindul januárban, eltelik két hét, én szorgosan tanítom be a legértelmesebb csoportvezetômet, új cégtôl semmi válasz, aktuális cégnél meeting. Az új tulajdonos pont az én pozícióm felett nyírja el a céget, a velem azonos szinten lévôk ajánlása alapján felajánlják a fônököm pozícióját, jobb bér, juttatás. Én mond, hogy lassan három hete nem jelentkezett az új cég, elfogadom, kezetfog, mindenszép.
Minden kommunikáció nélkúl eltelik még két hét, február elején hív a HR-es az új cégtôl, hogy hol vagyok. Én értetlen, hol lennék, elmondom hol vagyok. A nô felháborodik, hogy dehát nekem február elején kezdenem kellett volna, és ô megmondta, hogy milyen ember vagyok, és tessék, és lámlám. Még egy emailt írtam az angolajkú fônöknek, tisztázandó, hogy egyetlen sor email, vagy egyetlen hívás nélkül talán mégsem állítok be hozzájuk dolgozni. Emailre válasz nem érkezett. Azóta sem. Azóta is ugyanott dolgozom."
Egyrészt korrekt, hogy tájékoztattad az aktuális alkalmazódat, és persze korrekt, hogy ő ennek tudtával nem nehezítette meg a dolgodat. Korrekt, hogy nem hagyod szarban a céget. A HR-es pina meg egyrészt nem gondolkodott a jelölt fejével, másrészt olyan magatartást várt volna el a jelölttől, amiért saját alkalmazottat megkövezne. Teljesen skizo, ráadásul nem volt érdemleges kommunikáció, tartsuk a lelket a jelöltben, ill. konkrét tájékoztatás a végleges döntésről. A HR-es tehát több ponton hibázott, érzelmet vitt bele ráadásul ebbe az alapvetően üzleti jellegő hivatalos aktusba, amivel többet ártott mint használt. Aki ennyire nincs tisztában a kommunikáció jelentőségével, és nem képes a másik fél érdekeit felismerni, nincs benne empátia, az nem való HR-esnek. Egy jó fejvadász/közvetítő cég ezt a helyzetet tudta volna kezelni normálisan, úgy, hogy időben mindkét fél kölcsönösen megelégedve egymásba boruljon.
Egy dolog a pályázónak: dobhattál volna egy mailt, amikor elnyerted a főnököd poziját, hogy már nem aktuális.
Szerző: hhunter
· 1 trackback 10 komment
Címkék: olvasói levél álláskeresés hr es jelölt munkaerő közvetítő
lelkes pályázó, avagy kitűnni a sok közül... pozitívan persze :)
2008.11.10. 09:25
távmunka, mint olyan
2008.11.08. 09:45
olvasnivaló a témában hétvégére:
http://www.fn.hu/allas/20081030/nem_kell_mindig_kirugas/?hirlevelkatt=2008-11-04
+ egy másik, arról, hogyan készüljön fel az, akit leépítenek, vagy cégét az átlagosnál jobban csapja meg a recesszió szele:
http://www.fn.hu:80/allas/20081105/nyolc_tipp_hogyan_eljuk_tul/?hirlevelkatt=2008-11-06
és végül kis irodai móka, persze egyátalán nem a távmunkához kapcsolódva:
olvasói levél - XY volt már szinte minden, mégsem kapkodnak érte
2008.11.07. 09:25
"........-ben végeztem gépészmérnökként. A ......-hoz kerültem ösztöndíjszerződéssel, de otthagytam őket tényleg fájó szívvel. Az ellenem indított pert megnyertem.
4 hónapot dolgoztam kb. gépésztechnikusként egy halódó cégnél. Utána kis feketemunka, majd 3 évet dolgoztam gyorsétteremben, üvh-ként jöttem el. Karrieremet az angoltudásomnak köszönhettem, egyébként öregnek számítottam.
Egy kis szoftvercéghez mentem, de nem jött be az üzletük és 3 hónap után kirúgtak. Munkanélküliség, házépítés és pénzügyi/számviteli(?) végzettség megszerzése után 1996-ban kezdtem a .......nál.
2 és fél évig költségelemzéssel, az elszámolás szabályozásával foglalkoztam és kisebb projekteket vezettem, később beruházásokkal és szerződésekkel, amivel tele lett a hócipőm.
....-ben hagytam ott a céget, és majdenm egy évig saját házunk építésével foglalkoztam. ..-ben 3 hónapot dolgoztam egy bankban. Úgy kerülhettem oda, hogy a szintén velem együtt kezdő (kockázat!) osztályvezető mellé olyat akartak felvenni, aki nem egy másik munkahelyet hagy ott. Az utódomat már az új osztályvezetővel együtt választották ki.
Azután az építőiparban szürkéztem meg önállóskodtam, de egy betegség megijesztett, és az áruházba volt protekcióm, ahol most is dolgozom.
Szívesen jöttem ide, kívülről érdekesnek tűnt. Aztán rájöttem, hogy mennyi spanyolviaszt lehetne ide importálni korábbi munkahelyeimről, ami a cégnek lenne jó, de nem vevők rá.
Pályázataim nem sikerültek, és legutóbb olyan csúf módon maradtam alul, hogy most már csakazértis el akarok innen menni. Különben is, amivel én szívesen foglalkoznék - spanyolviaszimporttal - arra nincs is pozíció. Itt nincs tovább.
Sajnos visszahallok dolgokat, ha ismerősök révén jelentkezem. Amikor 92 táján jártam interjúkra - akkor még elég gyakran külföldiekkel beszéltem angolul - meg kellett volna (még jobban, máshogy?) magyaráznom, hogy miért akarom otthagyni a jó nevű étteremláncot.
Később gyanús volt, hogy miért hagytam ott (egy másik "jó nevű") cégett. Utálok korrupcióban részt venni, ez nem jó válasz. Jelenlegi munkahelyemen egy pályázatnál gyanús volt, hogy miért nem kaptam szerintük nekem megfelelő állást. Ha valahol elmondom, milyen próblémáim vannak jelenleg a munkahelyemen - spanyolviaszhiány - , akkor megkeseredett ember vagyok.
Ha elmondom, mégis miben lelek örömet - spanyolviasz-magánimport - akkor álmodozó vagyok. Gyanús, hogy sok kétkezi munkát végeztem, biztos nem menne egy irodai munka. (Lehet)
Gyanús, hogy sokat dolgoztam egyedül, hiába utáltam, biztos nem tudnék másokkal együtt dolgozni.
Gyanús, hogy sokat oktattam és adtam elő, biztos hiányozna a szereplés.
.......
Vettem már igénybe tanácsadást pénzért. Olyan tanácsokat kaptam, hogy mit titkoljak el, és hogy ne használjam a családnévdoménes emailcímem, az is baj lehet.
Általában hallok olyat, hogy nem tudok kellő "vágyat" mutatni arra, hogy azt akarom csinálni, amire jelentkezem. Ezt még el is hinném, ha itt véget érne a magyarázat.
Az viszont biztos süt rólam, hogy csak anyagiakkal nem lehet motiválni.
Tehát arra kell ötlet, mit is akarhatnék én csinálni? Miről akarjam, miről érdemes megpróbálni elhitetni, ha már ezen kezdenék dolgozni?
Mit is kérjek eddig fel nem használt ismerőseimtől? Ezt mindenképp megfontolnám, mert találkoztam már eleget valakinek a valakijével, és én nem szívesen lennék az."
Nem könnyű a helyzet. Most írhatnám, hogy tudatosabban kellett volna odafigyelni a karrierre, de utólag persze mindenki okos. Most meg, egyrészt nem vagy már 30, másrészt túlképzettnek találnak, vagy saját maguk általt gyártott sablonokba próbálnak besorolni (sokat váltottál, miért hagytad ott, ahogy írod ez mind "gyanús"). Családnévdomaines e-mail cím eltüntetése mint tanács? Tök gáz. Semmi gond nincs a családneves e-mail címmel, hacsak nem papcimapci van a @ előtt.
Arra kell ötlet, hogy mit akarhatsz csinálni? Ezt neked kell tudnod, ill. nagyjából tudod is, csak ehhez kell pozíciót találni a piacon, vagy az ismerősök között. Nem biztos, hogy van ilyen. Az ismerősöktől szerintem infot kérj, ne feltétlenül ajánlást, kivéve, ha a cég direkt támogatja, hogy a dolgozók ajánljanak be ismerőst - van ilyen. (Van ahol bruttó 100e Ft-ot ér!)
A jelenlegi munkahelyedről azt írod, hogy szereted/szeretted. Próbálkozz a konkurensnél, hátha ott nyitottabb a menedzsment az ötleteidre. Hátha ott sikerülhez érdekesebb munkakörbe lépned idővel. Sajnos az idő nem neked dolgozik, ezt nyilván gáz így hallani.
A szellemi területen végzett munkásságodat, az előadásokat hagyd ki, amennyiben olyan munkakört pályázól meg, ahol ez nem szükséges. Egyébként meg legyél őszinte (ésszerű keretek között), a korrupció miatt jöttél el, ha ez valakinek nem jó válasz, az elmehet a picsába. Neki tökmindegy mit válaszolnál, nem emiatt nem kellesz.
Tehát, összegezve a végzettséged már nem ér sokat, mivel nem dolgoztál a szakmában. A nyelvtudásod nem a legerősebb, de meg tudod magad értetni. Sajnos elég sok a váltás az önéletrajzodban, és már nem vagy 30. Jelenleg is alacsonyabb szellemi színvonalú munkát végzel, mint amire hivatott vagy előéleted alapján. Sajnos ez így lefelé ívelő karrier, ami mindig "gyanús". Alulról kell kezdeni az építkezést. Szedd össze a gondolataidat, tisztázd le mit akarsz csinálni, utána járd körbe, hogy van-e arra lehetőség. Lehet-e ilyen/olyan munkáltató, van-e ilyen/olyan pozíció. Hogyan lehet bekerülni? Te be tudsz-e egyátalán kerülni? Hogy ne vetődjél árnyékra. Nem könnyű, tudom.
illegális interjúkérdések?
2008.11.06. 09:15
Összeszedtek pár "illegális" interjú kérdést a következő oldalon: http://www.ugyvezeto.hu/cikk/55196?wa=ehum0844.
Ezek egy része rendben is lenne (más kérdés, hogy bizonyos fel nem tehető kérdésekre a választ okos fejvadász ki tudja deríteni). De pl, az alábbiakban mi a jogsértő?!
- Hogyan tudná jellemezni eddigi életútját? (???)
- Ön magyar állampolgár? (természetesen csak alkalmazási okokból fontos kérdés)
- Hány éves koráig szeretne dolgozni, előrelépni? (karriercélok firtatása, mi ezzel a gond?)
A személyiségteszt kérdései tényleg indiszkrétek, de hát milyenek legyenek. Más kérdés, hogy az általában alkalmazott pszicho tesztek szart sem érnek. Viszont sok helyen még most is követelmény. Én azt mondom, hogy ha nem rejtegetjük feldarabolva az asszonyt a mélyhűtőben, akkor ne ódzkodjunk kitölteni. Ha ezt kérik, legyen meg az örömük. Üdvözlendő viszont, hogy a grafológiát, mint kiválasztási eszközt igyekeznek száműzni a kiválasztási palettáról. Csak egy példa: mióta zömében gépen írok, megváltozott a kézírásom. Viszont, ha leírok egy oldalt, utána megint a régi. Vagy, ha odafigyelek, teljesen más. Vagy ha át akarom kúrni a grafológust, akkor megintmás. Szóval miről is beszélünk? :)
a munkaerő-kölcsönző cégek szemetek-e vagy nem-e?
2008.11.05. 09:30
Rakavili vetett fel egy költői(?) kérdést, miután kapott egy kedves pályázói levelet, hogy a munkaerő-kölcsönző cég igazából ördögtől való, vagy örüljünk, hogy legalább a segítségükkel van munkánk?
"Kedves hhunter!
Magam is hozzád hasonló területen tevékenykedem. Egy érdekes történetet osztanék meg veled a hálás jelöltekről...
Néhány napja érdekes levelet kaptunk a közös e-mail címünkre:
Jó érzés más ember munkájából megszedni magunkat? Könnyű ? Kényelmes?? Inkább áljatok Ti is munkapadok mögé ugyanannyiért amennyit Mi kapunk...
Ingyenélők szégyengyalázat..
Se megszólítás, se semmi. A kedves embernek visszaírtam pár sort:
Kedves xy!
Remélem, megkönnyebbült, hogy kitölthette rajtunk a mérgét. Ha megosztja velünk a problémáját, esetleg segíteni is tudunk.
Üdv:
xxxxxxx
Erre emberünk kicsit megenyhült, és válaszolt is (persze megszólítás, köszönés megint semmi):
Igazából nem az alkalmazottal van bajom aki irta a választ nekem , az az alkalmazott intelligens és nagyon okos! A problémám azzal van hogy nagyon sok hirdetés ami jó állás lehetőséget kínál az 80%ban közvetítő cég, és fogalmuk nincs a munkáról s semmi közük a szakmához s ezen cégek levesznek órabérünkből elég jutányos összeget. Amiért én és a kollégáim dolgoznak meg. A multinak egyszerűbb igy dolgoztatni hisz kevesebb a költség stb..aztán jönnek a gondok nincs pénz nincs fizuz, nincs fizetve a járulék nem kapunk köülcsönt a banktól mert a cég hiteltelen stb stb..Ez nem célirányosan Önnek írtam hanem az Én példámat mondtam el konkrétan. S nem 1 esetről beszélek sajnos. Profi heggesztő vagyok minősítéssel Co és Avi Németországi tapasztalattal és gyakorlattal. + kollégámmal jártuk végig ugyan azt a torturát a közvetítő céggekkel...
Nos indulataim ezért jöttek felszínre. bár tudom Ön személyesen semmiért nem felelős!
Köszönöm levelét. Már ez is könnyített s tudom csak ennyoit várhattam az egésztől hogy kiadhattam magamból azt a sok fájdalmat ami bennem él.
Köszönöm idejét hogy elolvasta levelem!
Tiszetelettel xy
Feltételezem, hogy a munkaerő-kölcsönzés mint folyamat zavarja az úriembert (ami nem is hozzánk tartozik, vajon miért nekünk írt?), ezen persze lehet vitázni, de gondolom a kölcsönző cég nélkül egyáltalán nem lenne munkája...
Nincs slusszpoén. Vélemény?"
Így van, a fenti úriember valószínűleg megégette magát egy illegálisan, vagy "csak" simán etikátlanul működő munkaerő-kölcsönző céggel, és összemosott titeket, közvetítő céget, velük. Nyilván nem lehet mindenki képben, ennek ellenére ugye a stílus, mint már érintettük párszor.....
A munkaerő-kölcsönzés egy jó lehetőség, egy un. atipikus foglalkoztatási forma, amely bizonyos esetekben az egyetlen módja annak, hogy a cég munkát adjon. Ebben a háromszereplős játékban pedig a kölcsönző cégnek kell a törvényi előírásoknak megfelelően működtetni ezt a több oldalú kapcsolatot, de sajnos a nyerészkedés itt is megjelenik, és átkúrják a munkavállalót és az államot, bár tegyük hozzá ez főleg a fizikai munkaköröknél jellemző.
A tanulság az, hogy érdemes utánajárni mindenkinek, aki szembe kerül a kölcsönzéssel, ellenőrizni, hogy van-e engedélye a cégnek, ill. milyen visszajelzések vannak a cégről, pl. az internetes fórumokon, sajtóban. A munkaerő-kölcsönzés nem a munkavállalókkal való kicseszésre született, az etikátlan kölcsönző cégek tehetik azzá - de nem mindegyik az.
Ide kapcsolódó cikkek (akinek még új a munkaerő-kölcsönzés, olvassa el mindenképp):
http://www.exit.hu/oktatas/karrier_ajanlok/karrier_vegoldal/9063
http://www.fn.hu/ado/20080619/munkaero_kolcsonzes_szurken_eri_meg/
Szerző: hhunter
10 komment
Címkék: pályázó munkaerő kölcsönzés kölcsönző cég kölcsönzött munkavállaló
érdemes-e kijárni állásbörzére?
2008.11.04. 09:25
Nem. Na jó, akkor, ha még nem voltál interjún, AC-n, illetve ha szeretnél részt venni pár céges előadáson, vagy meg szeretnéd magad mérettetni a HR-esekkel való kommunikáció terén, vagy nincs már reklámtollad, vagy kis-színes-cukorka-fetisiszta vagy.
Egyébként minden publikus céginfo, illetve állásajánlat (amire tényleg keresnek) fent van a neten.
Sőt! Ugye válság van, gyűrűzik, meg minden, az állásbörzén kint lévő állásajánlatok még nagyobb része kamu. Kint volt a BME állásbörzén számos olyan cég, ahol létszámstopp vagy leépítés van. (kiköhögték a stand árát korábban, ugye)
Adatbázisba beraknak?! Muhaha! Nincs adatbázisuk, max egy Excel-tábla, de ha még lenne, nincs aki bepötyögi az adatokat. Sajna.
Ráadásul általában akit kiraknak a standra, nem szeret ott lenni, és ez némelyiken látszik is. Szóval info szerzésre jó, de álláskeresésre már nem az igazi. Régen (4-5 éve) még volt aki itt talált állást, de a jókat már az iskolapadból kihalásszák.
mindennapi idiótánkat add meg nekünk ma
2008.11.01. 10:00
"Tisztelt levélolvasó!
A következő állás érdekelne: xxxxxxxxxx munkatárs - (xxxxxxx).
Ha felvesznek dolgozni, akkor ajándékként 250g kávét és csokoládét kínálok fel a vezetőnek."
példa a pénzügyi válság begyűrűzésére, avagy egy adott helyzet még mi mindenre lehet hatással
2008.10.31. 17:20
Gyakran hallani manapság, hogy begyűrűzik a pénzügyi válság. Sokan ugyanakkor csak addig jutnak el, hogy ha erősödik a forint, és veszik az OTP-t, akkor nincs is akkora gond. Pedig a helyzet ennél bonyolultabb.
Vegyünk egy egyszerű, hirtelen körbejárt példát:
Ugye halljuk, hogy az áruhitelezés feltételei szigorodnak, költségei emelkednek:
-> emiatt a tartós fogyasztási cikkek vásárlása csökken
-> a megnövekedett raktárkészlet és a csökkenő bevételek miatt csak a nagyobb kereskedői hálózatok maradnak fenn
-> emellett az tartós fogyasztási cikkek gyártása visszaesik
-> ezzel jár az elektronikai, fém-, műanyag és egyéb alkatrészek csökkenő megrendelése, mely a beszállítókat érinti
-> így csökken a nyersanyagigény, mely a nyersanyag termelőket érinti
-> a fent felsoroltak érintik a logisztikai szolgáltatásokat nyújtó cégeket
-> ami hatással van a már amúgy is nehéz helyzetben lévő autóiparra, azon belül a tehergépkocsi gyártásra, vasúti szerelvény gyártásra, stb.
-> a csődbe jutott cégek hiteleinek megtérülése lassabb és bizonytalanabb lesz
-> így a bankok kevés forráshoz jutnak, ill. szigorítják a hitelfelvétel feltételeit (itt el is jutottunk az elejére, de még nincs vége)
-> a hitelek szűkössége miatt, valamint a csökkenő termelésnek, bevételeknek köszönhetően a beruházásokat visszafogják
-> ami negatívan érinti a gyártásban felhasznált eszközök, megoldások, gépek, vezérlés, stb. beszállítóit, a már korábban említett autóipart, az IT beruházásokat, valamint az építőipart, tehát minden nagy értékű eszközberuházást... lehetne még sorolni, és ez csak egy példa, a további hatások elemzése nélkül (csökkenő létszámigény, képzés, tanácsadás szolgáltatás megrendelések csökkenése, stb.)
a válság hatása a fejvadász cégekre
2008.10.31. 09:00
Begyűrűzött a mi piacunkra is a válság, ez nyilván várható volt. Létszámstopp jó pár multinál, van, ahol leépítés is sajnos. Főleg autóipar, ill. nagyvállalatok által igénybe vett szolgáltatást nyújtó cégek, bank szektornak gyártó/szolgáltató cégek, illetve az elektronika is lassuló termelésről számol be. Ezen cégek beszállítói egyrészt az alapanyag és alkatrész gyártó cégek, akiknél szintén nagy a gáz (műanyagipar, acélipar, stb.), de beszállítóik vagyunk mi is, szolgáltatás oldalról. Nem kell nagyon magyarázni, hogy ez miért érinti érzékenyen a munkaerő-közvetítő és kölcsönző cégeket, akiket ugye hazánkban az executive search cégekkel összemosva nemes egyszerűséggel fejvadász cégeknek hívunk.
Kevesebb megbízás, elhúzódó engedélyeztetés, cost cutting. Eredménye lehet a pár fős cégecskék megszűnése, a feketén munkaerőt kölcsönbe adó cégek bedőlése, de a nagy multi fejvadász cégeket is megrázhatja (főleg ahol több ezer főt kölcsönöznek), hiszen a válság, és ezáltal a munkaerő áramlás lelassulása, visszaesése globális probléma. Mit lehet tenni? Nyilván fel kell készülni, és a változásra változással kell reagálni. Hogy mivel, azt nem kötöm a konkurencia orrára :)
A jelöltek száma részben több lesz, hiszen menekülnek a süllyedőben lévő, vagy bizonytalan iparágban működő cégektől, pláne, ha a leépítésbe is bekerülnek. Egyelőre a leépítés főleg a fizikai (direkt) munkaerőt érinti, de van olyan cég, ahol szellemi (indirekt) állomány is állás után nézhet így karácsony előtt. Kiket küldenek el: akik annyira nem jók, akik annyire nem rég óta vannak a cégnél. Munkájukra ott lehet szükség, ahol minőségi cserében gondolkodnak. Ez viszont kényes, mivel nem hirdethet egy olyan cég, ahol nincs felvétel, kissé gyanús lenne. Megbízhatna fejvadászt, de ugyebár cost cutting...
Ugyanakkor a jelöltek száma kevesebb is lesz. Akinek a cégét nem érinti (annyira) a válság, marad a valamennyire biztos, vagy annak tűnő helyén, kivár, nem ugrik egy bizonytalanabba. Hogy miként lábal ki a világ ebből, meddig tart, és mennyire lesz mély a recesszió, még nem látni. Viszont érdemes felkészülni, és nyitott szemmel járni. Ti hogy látjátok?
szakmai cikk - anyukák visszatérése a munkába
2008.10.30. 10:30
Nagyon jó és hasznos összefoglaló a szülés/gyereknevelés utáni visszatérés lehetőségeiről, jogi kereteiről:
http://www.ugyvezeto.hu/cikk/54800?wa=ehum0842
ehhez kapcsolódik még a HVG egyik cikkének alábbi részlete:
"...a magyar állam - legalábbis teherbíró képességéhez mérten - bőkezű a kisgyermekes családokkal szemben: az egy főre jutó hazai össztermék arányában Magyarországon a szülők kétszer annyi pénzt kapnak a gyermekek után, mint Ausztriában, és másfélszer annyit, mint Svédországban. Nem is annyira az arányokkal van baj, hanem azzal, hogy a jelenlegi támogatási rendszer túl sokáig tartja távol a nőket a munkaerőpiactól, ami tovább rontja mind az édesanyák, mind gyermekeik esélyeit. Bár arról vita folyik, hogy hány éves korig előnyösebb, ha az emberpalánták egész nap az anyukájuk mellett vannak, abban kezd kialakulni a szakmai konszenzus, hogy a 3-4 éves gyermekek számára már nagyobb a hozadéka, ha szakszerű intézményi gondozást is kapnak, mint amekkora hátrányt a szülői jelenlét néhány órás nélkülözése okoz. Ehhez képest Magyarországon a harmadik életévükben lévő kisgyermekek esetében az édesanyák mindössze 14 százaléka dolgozik, és ez az arány még a kicsik negyedik életévében is csak 45 százalék - állapítja meg Köllő János, az MTA Közgazdaság-tudományi Intézetének kutatója.
A nők otthonlétét dotáló rendszer különösen hátrányos az alacsony iskolázottságú családok esetében: a gyermekgondozási segély (gyes) és a gyermekgondozási díj (gyed) kifutása után a nők 46 százaléka egyáltalán nem kerül vissza a munka világába. Negyven év felett mindössze annyi a változás az életükben, hogy jövedelmükben a gyermekvállalási támogatásokat - megannyi esetben alig néhány évvel később - a rokkantnyugdíj váltja fel. Míg 20 és 40 év között - kortól függően - a nem foglalkoztatott nők 20-60 százaléka részesül gyesben, gyedben vagy gyermekgondozási támogatásban, addig 50 év körül a nem dolgozó nőknek már 40 százaléka rokkantnyugdíjból él. A kutatások ugyanakkor azt is kimutatták, hogy a munkától való távollét rövidebb, ha a család többgenerációs, vagyis van nagyszülő, aki vigyáz a gyerekekre, vagy ha a településen létezik a kisgyermekek napközi gondozására hivatott intézmény. Ez utóbbiból azonban annyira kevés van, hogy a bölcsődék túltelítettek, kihasználtságuk 120-130 százalékos, és országosan legalább 15 ezren várnak üresedésre."
mindennapi idiótánkat add meg nekünk ma
2008.10.29. 09:45
Tökcsősz, szakmabeli társam volt oly drága, és küldött egy önéletrajznak szánt irományt. Persze az önéletrajz szerzője azért nem teljesen "idióta", csak az önéletrajz írás nem sikerült túl jól. Példája viszont segíthet a hozzá hasonló felkiáltójel-függőknek a sikeres gyógyulásban, illetve a többieknek abban, hogyan ne nézzen ki egy CV. A CV nem egy novella, tehát ne egy történetet meséljünk el, hanem legyen pofás, áttekinthető, lényegre szorítkozó. Egy rakás CV minta elérhető a neten, ha kell link, vagy tanács, írjatok. Zölddel beleírtam némi okoskodást, hátha, pirossal pedig a kerülendő hibákat. Persze az egészet újra kéne írni, teljesen más formában.
Önéletrajz
Nevem, xxxxx. 1988. xxxxxx-én születtem xxxxxen.
Tanulmányaimat 1995-ben xxxxxx településen a xxxxxx Általános Iskolában kezdtem, majd 2003. júniusában sikeresen elvégeztem a nyolc-általánost. -> ez már nem érdekes, ha van felsőbb szintű végzettség
Ezév szeptemberében xxxxxx településen, a xxxxxx Gimnáziumban folytattam tanulmányaimat, informatika tagozaton. Emelt szinten tanultam informatikát!
Angol és olasz nyelvet tanultam, nyelvvizsgám nincs! -> a nyelvtudás szintje lenne érdekes, de ez így nem derül ki
2007. júniusában sikeres érettségi vizsgát tettem! Ebben az évben szeptemberben xxxx településen a xxxx Közgazdasági Szakközép Iskolában tanultam, gazdasági informatikus és pénzügyi-számviteli ügyintéző szakon. Tanulmányi nehézségeim miatt, 2008. január 18-ai hatállyal megszüntettem a tanulói jogviszonyom.
Vidámnak, barátságosnak, toleránsnak tartom magam. Jó a stressztűrő képességem, bármi problémám van, azt nem lehet érezni! -> jó kis elfojtós, majd az elfojtott feszültségtől kiszámíthatatlanul nagyot robbanós személyiség... ne írjunk ilyet CV-be, hagyjuk meg az esélyt a pszicho tesztnek :)
Jelenleg Budapesten lakok albérletben a párommal.
Jó kommunikációs készségekkel rendelkezem, toleránsnak tartom magam! -> már volt
Szeretek emberekkel foglalkozni! -> ez így faszság, mindenki ezt mondja, aztán persze papírvágó kést döfnél a csuklójába, amint valamelyik jajdeszeretemazember megsérti a komfortzónádat (ezzel mind így vagyunk, nyugi :)
Alapfokon jól kezelem a számítógépet, az office programjait és az internetet is rendszeresen használom! -> sokat internetezel, munkaidőben kis letöltés, kis online póket, ....danger....
Szeretnék Önöknél dolgozni! Bármilyen munkaidőt tudok vállalni!
Az önéletrajzomat jobban szerettem volna Word-el megírni, de sajnos nem adott a lehetőség! -> egy eldugott falu teleházában, könyvtárában, müvházában is van már számítógép, hát még Budapesten
Rendszeres internet felhasználó vagyok 5 éve! -> már megint ez az internet... keress a neten egy helyet, ahol van Word
Gyorsan tanulok, fejlödőképesnek tartom magam! A közeljövőben szándékomban áll nyelvvizsgát tenni angol nyelvből! -> alap, közép, felső?
Konkrét terveim nincsenek munkát illetően, hosszú távra keresek munkát! -> ezt máshogy kéne megfogalmazni, mert a "konkrét terveim nincsenek" mondatot sem munkavállalótól, sem élettárstól nem hallja szívesen az ember
Telefonon bármikor elérhető vagyok! Számom: xxxxxxx
Várom hívásukat!
pályázónál elszakadt a cérna, nagyon
2008.10.28. 09:32
sokadik elutasítás, kiborult a bili:
"Köszönöm, hogy válaszolt, mert legalább erre képesek voltak.......általában, aki jelentkezik, semmibe sem veszik. Nos, elég nehéz azonosulnom a ténnyel, hogy egy állásajánlatra sem vagyok Önök szerint alkalmas, nem is ismernek, azt sem tudják ki vagyok, és , hogy milyen munkát végzek. (csak 1, azaz egy pozíciót pályázott meg, a szerk.)
Az a szomorú, hogy íróasztal mögé bújó, puhánytestű embernek álcázott , fatális hűlyék ítélik meg ismeretlenül, hogy ki mire alkalmas. Ön szerintem szintén semmire,... kérdéses, képes-e boldoggá tenni egy másik embert, vagy munka mellett egy élvezhető ételt este az asztalra tenni.
Nos, én még sportolok is, kemény a munkabírásom, de ez senkit sem érdekel, az a lényeg, hogy mindenem megvan , ami kell, csak dolgozni szeretnék, egy öltönyös-inges köcsögökkel teli manager-világban. de a manager hitelre veszi a kocsit, a lakást, a motort, a jeggyűrűt,szóval egy senkiházi a segglyuk utcából. Délutánra savanyú izzadságszaga van, mert a céges kaját zabálja délben, és azt sem tudja, mi az , hogy gyümölcs, de mehet manager-szűrésre, mert ez olyan nagylelkű ajándék......szóval betegnek kötelező lenni, de melózni azt nem lehet......szóval, látatlanul valakiről dönteni, az király........"
Megy az általánosítás ezerrel, küldjük el a picsába a normális fejvadász céget, aki legalább válaszolt, és persze sértegessük őket ismeretlenül, megnehezítve így még jobban saját álláskeresésünket. Érdemes, megéri?
Én megértem, hogy kiakad a sok kudarc után, ha egyátalán kap visszajelzést. Van olyan kijelentés, ami rá is illik néhány droid menedzserre, van olyan, ami abszolut szellemi zsákutca. De a mostmárteleatököm közlésére nem ez a megfelelő stílus, illetve mások megbántása és összeesküvés elméletek gyártása egy ideig okoz csak földöntúli boldogságot. Nem könnyű az álláskeresés (tudjuk, a szemét közvetítő cégek miatt :)), felesleges ezt megnehezíteni mégjobban. Ez a jelölt innentől - bár nyilván hirtelen, mondjuk, hogy jogos, bár erősen célt tévesztett felindulásból követte el a levelet - számunkra kockázatot hordoz. A kockázat a fejvadász számára az, hogy a jelölt felmond a garancia időtartama alatt, mondjuk beolvas hasonló stílusban a főnökének, vagy extrém esetben a kollégákra gyújtja az irodát, mert lenyúlták a piros tűzőgépét. Kinek kell ez?
Szerző: hhunter
12 komment
Címkék: garancia visszajelzés főnök fejvadász kiborulás elutasítás pályázó
mennyivel nőtt a fizetésed?
2008.10.27. 17:36
Nemzetgazdasági szinten a bruttó keresetek nyolc százalékkal nőttek az előző év azonos időszakához képest. A költségvetési szférában dolgozók bruttó átlagkeresete 5,7 százalékkal, a versenyszférában dolgozóké pedig 9,4 százalékkal volt magasabb. Átlagot meghaladó mértékben emelkedtek a keresetek az ingatlanügyletek, gazdasági szolgáltatás (13,8 százalék), pénzügyi tevékenység (13,1 százalék), kereskedelem, javítás (10,1 százalék), valamint a szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás (8,6 százalék) gazdasági ágban.
A rendszeres (prémium, jutalom, egyhavi különjuttatás nélküli) átlagkereset 7,7 százalékkal nőtt az előző év január-augusztushoz képest, a versenyszférában dolgozók alapbére 8,6százalékkal, míg a költségvetési szféra alkalmazottainak alapilletménye átlagosan 5,9százalékkal lett magasabb. Augusztusban a bruttó átlagkeresetek 7,2 százalékkal haladták meg az előző év azonos időszakit.
Január-augusztusban a nemzetgazdasági átlagos nettó kereset 120 400 forint volt, ezen belül a fizikai foglalkozásúaké 89 500 forintnak, a szellemi foglalkozásúaké 154 800 forintnak felelt meg. A nettó kereset így átlagosan 7,1 százalékkal volt magasabb az előző évinél; ezen belül a versenyszférát 8,1 százalékos, a költségvetési szervezeteket pedig 5,5 százalékos növekedés jellemezte. A 206 900 forintos nemzetgazdasági szintű átlagos havi munkajövedelem 8,4 százalékkal volt magasabb az előzőév január-augusztusinál. A munkajövedelmen belül az egyéb munkajövedelem aránya átlagosan 5,5 százalékot tett ki.
Szerző: hhunter
4 komment
Címkék: dolgozó fizetés közszféra versenyszféra alapfizetés nettó kereset bruttó kereset
GoldenJob
2008.10.27. 09:45
"A HVG és a jobline.hu karrierversenyt hirdet hét különböző kategóriában. A hagyományteremtő versenyben azokat az embereket keressük, akik a legsikeresebb szakmai életpályát, karriert futották be. Ha Ön úgy gondolja, hogy kollégája, alkalmazottja vagy éppen főnöke kiemelkedő minőségben végzi munkáját, akkor töltse fel életrajzát honlapunkra! Ha Ön úgy gondolja, hogy ismerőse vagy éppen barátja, családtagja tanult szakmájában átlagon feletti teljesítményt nyújt, akkor nevezze őt a versenybe! Vagy jelentkezzen Ön, és legyen Öné az év legsikeresebb karrierje!"
Ki szeretne jelentkezni? :)
mindennapi idiótánkat add meg nekünk ma
2008.10.25. 10:00
"Kandó Kálmán Műszaki Főiskola Villamosménök karrán végeztem (nyelvizsga hiányzik)"
"Váltás oka: kihívást kerestem és miután találtam, felmondtam"
mindennapi idiótánkat add meg nekünk ma
2008.10.23. 11:00
Egy nyerő végzettség, ami nem hiányozhat egy szakmai önéletrajzból:
„Belgian beer secrets” című nyári egyetem"
Elkaptunk egy képet a vizsgákra való felkészülésről :)
ti káromkodtok a munkahelyen?
2008.10.22. 10:49
Egy szakmai cikk még mára, a munkahelyi káromkodásról. Szerintem az egész kérdés helyzetfüggő, van amikor kifejezetten jólesik elküldeni az ügyfelet a picsába, vagy kifakadni egy döntés, szitu kapcsán, de nyilván mindennek kerítésen belül kell maradnia.
A vezető felelőssége pedig nyilván más, ebben a kérdésben, de szintén lehet, olyan amikor egy erőteljes bazmeg kifejezőbb bármilyen agyoncizellált teljesítményértékelésnél.
http://www.hrportal.hu:80/hr/karomkodas-a-munkahelyen-20081020.html
mér' tökölnek hetekig?
2008.10.22. 09:30
Mármint a HR-es, meg a fejvadász. Jogos kérdés, ha nem tudjuk, mi van a háttérben. Játszunk el a gondolattal, hogy mivel telnek el hetek. Egyrészt a HR-eseknek van más dolguk is, meg mert sokszor a szakmai vezetőre kell várni, akinek szintén van más dolga. Vagy épp külföldön van 1 hétig. Vagy épp szabadságon van 1-2 hétig. Hopp, minnyá összejön a 2-3 hét, főleg, ha a HR-est is belevesszük, mondjuk szabadságostul, vagy bejön gyorsba egy hányós-fosós vírus. Tudjuk gyorsítani tehát a folyamatot, mi, pályázók, kívülről? Neeeem. Sajnos. Nem mondom, biztos vannak olyan cégek, ahol ok nélkül tökölnek, de oda nem is kell annyira az ember, ilyen helyre ugyebár nem is mennénk, csak ha "muszáj".
Nagyon ritka az a cég, aki jó előre felkészül, és időben elkezdi keresni az új kollégát. A többség akkor kap észbe, amikor már csak 1 hónap van hátra, de persze a specialisták, asszisztensek elviszik a hátukon a kieső ember melóját, így rossz esetben HR és/vagy a menedzser nem kapkodja annyira össze magát. Hirdetés felmegy/megbízzák a fejvadászt, 1 hét alatt bejön 100-200 pályázat. Ennek 80%-a nem felel meg az elvárásoknak, amit a sablonosnak ítélt álláshirdetés tartalmazott. Mer' ugye minden hirdetés ugyanolyan, biztos kamu, az angolnyelv-tudást is csak viccből írták bele. Hát nem. A CV-k átnyálazása után indul a telefonos és személyes interjúk sorozata. "Nagy titkot" lebbentek fel: több jelöltet hallgatnak meg egy pozícióra, bár mindegyik jelölt úgy gondolja, hogy a vele történt interjú után már igazán döntést lehetne hozni. Simán elmegy 1-2 hét azzal, hogy a behívott 3-5-7 jelölttel időpontot egyeztetnek, mire eljönnek, a harmada átrakja újabb időpontra, őt is bevárják, stb. Utána a megszűrt jelöltekből választ a szakmai vezető, újabb kör 3-4 jelölttel. Esetleg egy pszicho tesztelés is jöhet, ami újabb 1 hét szervezéssel, teszteléssel, kiértékeléssel együtt.
Ha megvan az ember, akkor jön az ajánlatadás engedélyzetetése, ha megjön az engedély, kimegy az ajánlat, és ha elfogadják mondjuk 2-3 nap gondolkodási idő után, akkor kapja meg a visszajelzést a 2. helyezett jelölt, hogy sajnos nem. Ő persze ilyenkor arra gondol, hogy de miért nem mondták meg ezt korábban? A fentiek miatt, hiszen ha 1. helyezett nem fogadja el az ajánlatot, akkor megkaphatja a 2. helyezett. De a lényeg, hogy a fenti két bekezdés alapján simán elmehet 1-1,5 hónap, ha tökölnek, ha nem.
Aki biztosan nem szarakodik (alapesetben), az a fejvadász. Mert neki is az a fontos, hogy szaladjon a szekér, jussanak előre a jelöltek soron kívül, mint Mari néni a zöldségesnél, vagy az orvosi rendelőben (saját élmény, eh). Fejvadásznál a minőségi kiválasztás mellett a gyorsaság a másik legfontosabb dolog. Ezért ha a fejvadász nem jelentkezik, az nem azért van, mert cseszik rá, hanem mert nem kapott visszajelzést még. Természetesen lehet jelzést adni a fejvadásznak, hogy „várok egy ajánlatot”, vagy „második körre megyek egy másik céghez”, így a fejvadász, ha ügyes, és ha van rá lehetőség, megpróbálja felgyorsítani a folyamatot a cégnél. Persze behazudni egy kamu ajánlatot nem érdemes, mert ha nincs olyan lehetőség, akkor ez rosszul is elsülhet.
mindennapi idiótánkat add meg nekünk ma
2008.10.21. 09:00
CV-ből részlet:
"ANGOL: idegen sofőrökkel való alap komunikácíó"
Most tekintsünk el a helyesírási hibáktól, és képzeljük el a szitut, amikor a pályázó épp használja nyelvtudását (a képek illusztrációk):
vagy így
vagy éppen emígy
olvasói levél - A. majdnem happy end sztorija álláskeresés témában
2008.10.20. 08:25
A. volt olyan kedves, és megosztja velünk az álláskeresése során szerzett tapasztalatokat. Szerencsére őt normális HR-essel, fejvadásszal hozta össze az élet, részletes leveléből megismerhetitek, nagyjából hogyan kell/kéne működnie a pályázó-fejvadász-hirdető(munkaadó) kapcsolatnak.

Annyit tennék csak hozzá, hogy azért a "személyiségi kifogást", amennyiben tényleg ez volt az elutasítás oka, jobban részletezhették volna, főleg, mivel a kiválasztás legvégső szakaszába jutottál el. Itt azért konkrétabb visszajelzést illik adni. Ha viszont nem ez az oka, hanem pl. a korod, akkor azt nyilván nem tudod meg soha...
Szerző: hhunter
20 komment
Címkék: olvasói levél állás álláskeresés állásinterjú fejvadász hr es vezető
mindennapi idiótánkat add meg nekünk ma
2008.10.15. 08:45
Na, ez még nekem is új. Versbe foglalt pályázat :)
Szabadstílusban írtam meg minden idők legpocsékabb Suzuki-álláshirdetését, azért, hogy a személyes figyelmedet elnyerhessem:
Tobor Zoo, a Suzukinál
Nagy HR-es invázió
Hirdeti, hogy ingázni jó
Ugye, ez nagyon bizsergető volt?
Cserébe annyit kérek: találj számomra ennél kedvezőbb állást, hívj be egy interjúra, kínozz meg, majd hagyd, hogy verses-zenés önéletrajzomat előadva elkápráztassalak szerény PR-es és KKV-marketinges képességeimmel.
Remélve, hogy valóban a kényes személyzeti ügyek szakértője vagy, és gyorsabban utolérsz majd, mint a pénzügyi válság,
Üdvözlettel,
XY
he? bizsergető volt? kínozz meg? perverz állat! :))
Olvasói levél - tanulok valamit, de mást szeretnék majd dolgozni
2008.10.14. 08:30
Az első levél a blog-on, ami publikálható, és tanulságos lehet másoknak is. Lentebb olvashatjátok a válaszomat.
Szia!
Nemrég találtam rá a blogodra és azóta is sok mókás és tanulságos pillanatot okoztak a bejegyzések.
Azért fordulok most hozzád, hogy ha van egy kis időd, hátha tudnál segíteni:
jelenleg programtervező matematikusnak tanulok és kb 2 éven belül végzek. Azonban, mint sokan mások is, menet közben leesett, hogy igazándiból nem az az életem célja, hogy napi 8-10-x órában a gép előtt üljek és kódoljak. Mert ehhez se affinitásom, se kellő
elvakultságom nincs, így már rövid távon is csak szenvedés lenne egy ilyen munkakör. Viszont a sulit csak el kell végezni, ha már egyszer beleöltem ennyi időt. Lesz vmi papírom, de innentől kezdve kéne valamit kezdeni magammal a nagy ÉLET frontján.
A tipikus kockás inges, sztk szemüveges kocka elmélettel szemben nagyon beszédes vagyok, könnyen ismerkedem, nagyon szeretek emberek közt lenni. Szeretek szervezni és időszakos melóként is általában olyan nyári munkáim voltak, ahol emberek problémáját kellett orvosolni, vagy épp valamit megszervezni (pl. nagy fesztiválokon információs pult).
Szóval abban szeretném segítséged kérni, hogy egy (leendő) programtervező matematikus diplomával és a fentebb vázolt beállítottsággal szerinted milyen munkakört kellene egyáltalán keresnem? Mert voltak már olyan elgondolásaim, hogy tárgyaló,
szervező, személyzetis, vagy valami hasonló témában kellene gondolkodnom, csak nem tudom, ez mennyire passzol az én papíromhoz, vagy egyáltalán mennyire elvárás egy adott munkakörnél. A "teljesen nulláról új világot alkotni" kreativitás az nem teljesen az én asztalom, inkább ennek a konkrét megvalósítása és hatékonyságának növelése.
Előre is köszönöm, ha tudsz rám egy kis időt szánni,
Szép napot,
Tanulás közben rájönni, hogy nem is ezt akartam, de abbahagyni meg gáz lenne, nem a legjobb érzés. Te viszont szerencsés helyzetben vagy, mert a végzettséged, amit majd megszerzel, egy abszolút piacképes, keresett szakma. Még keresettebb ennél az olyan programozó, aki tud kommunikálni, emberek (ügyfelek) közé lehet engedni, önálló, talpraesett, és a szervezési készsége nem csak az aznapi Counter Strike LAN party összehozásában merül ki.
Persze te nem akarsz programozni, de ez nem is baj, mivel az ügyfelek közé engedett ITsok általában nem is programozók, hanem IT tanácsadók, fejlesztési projektvezetők, stb. Viszont a való életben a többségük nem ért a programozáshoz, így elcsúszhat a kommunikáció a tanácsadó és a programozó között. Aki viszont ért a programozók nyelvén, ismeri a technológiát, a módszertant, és emellett nem csak bitekben gondolkodik, hanem tud kommunikálni, tárgyalni, érvelni, megérti az ügyfél, a felhasználó problémáit, aranyat érhet a munkáltató számára.
További plusz, hogy te dolgoztál már nyaranta (mindegy, hogy mit), tudod mi az, hogy feladat, felelősség, számonkérés, határidő, és hogy milyen érzés megdolgozni a pénzért. Ezt nem győzőm hangsúlyozni, milyen sokat számít.
Visszatérve a levélre, és összefoglalva a fentieket, a számodra így az IT tanácsadásban / fejlesztési projektek vezetésben látok jövőt, egy szoftverfejlesztő cégnél - természetesen az elején koordinátor, asszisztens szintről indulva. Más területen keresgélni a végzés után nem érdemes, mert nem fognak felvenni pl. HR-re. Indulj el egy szoftverfejlesztő cégnél, és utána pár év tapasztalatszerzés után te is jobban fogod látni, hogyan tovább.
Hogy miként tudsz bekerülni egy ilyen céghez? Amikor már majdnem kezedben a papír, kell írni egy nagyon jó motivációs levelet, CVt, majd telefonon felvenni a kapcsolatot a szóba jöhető cégekkel. Előfordulhat persze ilyen hirdetés, pl. junior IT tanácsadó, vagy IT projekt asszisztens, érdemesebb lesz neked megtenni az első lépést, hogy ne programozónak könyveljenek el rögtön. Ha világosan kiderül, hogy mi a célod (CV-ből a betölteni kívánt munkakör megnevezése, a motivációs levélben részletezve, hogy miért nem a programozás, és miért más, telefonon/személyesen mindez elismételve), akkor nem fognak programozási tesztekkel fárasztani, egy-két szakmai kérdéssel kideríthetik, hogy mennyire vagy képben.
Szerző: hhunter
6 komment
Címkék: olvasói levél informatika állásinterjú cég cv motivációs levél programozó matematikus
outsourced Santa :)
2008.10.10. 13:31
lehet, hogy már szakálla van, és még nincs mikulás, de nagyon jó :)
a pénzügyi válság hatása a magyar munkaerőpiacra
2008.10.09. 17:11
Máris megjelent egy cikk az fn.hu-n a témában, és gondolhatnánk, hogy mire ez a hiszti. Hogy hiszti lesz, vagy sem, kiderül hamarosan, mindenesetre a multik elkezdték behúzni a kéziféket: lásd a cikkben a GM, és az SAP (ez utóbbi nincs még a cikkben :). A GM visszafogja a termelést, az SAP globál szinten befagyasztotta az összes keresést - egy negyedévig nem vesznek fel senkit. Ez utóbbi info azért sokatmondó, mert egy olyan cégről van szó, amely termékeit és szolgáltatásait globális szinten, nemzetközi vagy nemzeti nagyvállalatok felé nyújtja. Ha ők visszafogják a megrendeléseiket (lefújnak SAP bevezetési projektet) annak már oka van. Minden mindennel összefügg, és ez most nem jó hír - bár inkább ne legyen igazam.
na és akkor a cikk: http://www.fn.hu/allas/20081008/meginognak_allasok_valsagtol/
Szerző: hhunter
15 komment
Címkék: multi munka válság állás globális vállalat munkaerőpiac pénzügyi válság munkáltató
amikor támad a pályázó
2008.10.09. 12:38
Felmegy a pumpa néha, ha elutasítanak egy állás kapcsán? Íme néhány példa, hogyan tudtok visszavágni, és persze elérni azt, hogy a közvetítő cég a jövőben (értsd: soha a büdös életben) ne vegyen számításba az álláskeresés során. Innen szép nyerni! :)
A sértett menedzser:
"Nem kívánok túl sok időt pazarolni erre, a pótlólagos feltételeknek is messze megfeleltem. Nekem pedig nem ilyen tartalmú értesítés jött. Esetleg, ha drága ideje engedi, olvassa el. Azért hasonló pozíció esetén 40-ből a 10-be még be szoktam kerülni. Jelöltként nem fogok önöknél többet felbukkanni- igaz, megbízóként sem."
A sértett értelmiségi:
"Nagy örömömre szolgálna, ha a kifogásokat is tudatnák velem, nehogy fölöslegesen szerezzek még néhány tucat diplomát."
Én kérek elnézést:
"Kérem ne tárolja az adataimat.- Magyarorszagon 400 ezer netto fizetes alatti ajanlatot nem veszek fontolora sajnos ezt csak nehany ceg tudja kifizetni ez azonban nem lesz az on megbizoja."
Kitünni a sok közül:
"IDIÓTÁK! (ez egy pályázat) Kérem vegyék figyelembe kreativitásom,érdekelne meghírdetett állásuk (kérésükre csatolom szakmai önéletrajzom)"
Na igen, mi már csak ilyen szemetek vagyunk:
"Rögtön gondoltam, hogy ismét nem akarnak alkalmazni.Kérem töröljenek a rendszerükből, mert felesleges a nyilvántartás!MEG VAN A VÉLEMÉNYEM MAGUKRÓL!!"
A vicces fiú:
"MENNYI az a "versenyképes jövedelem" ??? 100ezer? 110? 50? És kivel kell versenyezni? A takarító nénivel vagy a portással??"
Mr. Következetes:
"Ez volt az utolsó anyag amit Önöknek beküldtem, töröljenek a nyilvántartásukból elegem volt, a hitványkodásaikból." - 2 hét múlva persze pályázott megint
Aki már menedzsernek született:
Marketing asszisztens pozíció (amit ő pályázott meg) lemondólevélre reakciója: "Asszisztens nem is lennék. Nem süllyednék odáig."
Végül, aki porig rombol:
"Szóval ez csak egy volt a sok kamu hirdetésből. Ezt nevezik munkaerőpiacnak? Nevetséges."
mindennapi idiótánkat add meg nekünk ma
2008.10.08. 16:09
Khm, igényesen és körültekintően megfogalmazott célkitűzés van máma terítéken:
"IGAZÁBÓL MÁSOD ÁLLÁS,DE NEM ÜGYNÖKI MUNKA ÉRDEKELNE. BÁR HA KAPOK EGY VISSZA NEM UTASÍTHATÓ AJÁNLATÓT EZ NEM ELSŐSORBAN ANYAGI HANEM EGY OLYAN ÁLLÁS AMI ÉRDEKES MÉG SZERETNÉM IS CSINÁLNI NEM MUSZÁJ ENNEK A LAKO HELYEMEN LENNIE ELVÁLLALNÁM EZEK (SZERVEZŐ STB.)
SZÓVL ÚGY ÉRZI ÖN TÚDNÁNK EGYÜT DOLGOZNI JELENTKEZEN.HA ÖNNEK JÓ AZ NEKEM IS JÓ!"
Ráadásként egy jelölt, akinek kihívás lenne munkát találni:
"Muszlim, pánikbeteg (6 éve nem volt Budán, mert nem mer átmenni hídon, és nem mer metróra szállni). Ezen kívül nem dolgozik semmiféle alkoholt gyártó, azt szállító, disznóhússal vagy szerencsejátékkal foglalkozó cégnél."
És egy önéletrajzhoz csatolt fotó:
Várom a megfejtéseket, hogy vajon mi ez a szerkezet?
közvéleménykutat
2008.10.08. 11:50
Nektek melyik munkaerő-közvetítő / fejvadász cég megjelenése, kommunikációja, azaz egyszerűbben fogalmazva marketingje tetszik leginkább?
Nagyon nehéz ugyanis ezen a piacon a marketing, mivel az álláskeresők tömege folyamatosan változik, aki állást talált, kikerül a célcsoportból jó esetben 2-3-5 évre. Nem homogén a fogyasztói csoport, pelyhesseggű végzősöktől a tapasztalt 50es könyvelőkig, a recisektől a vezetőkig mindenki benne van. Eltérő végzettség, tapasztalat, nyelvtudás, érdeklődés. Sok piaci szereplő. Hja, és akkor nem beszéltem a másik célcsoportról, a vállalatokról, a megrendelőkről. Ugyanis egyaránt fogyasztóink az állást keresők, és az állást kínálók. Elég szép feladvány :)
Szóval van-e olyan hirdetés, weboldal, állásbörzés megjelenés stb., amelyik megmaradt a fejetekben - tehát marketing szempontból sikeresnek mondható?
virtuális állásinterjú HR-eseknek
2008.10.07. 16:51
Az fn.hu-n elindult egy sorozat, a LeanCenter készített különböző pozíciókhoz interjú kérdéseket. Három válasz közül lehet választani, ezek helyességét/helytelenségét pedig kifejtik részletesen.
Most a HR szakembereknek készítettek egy ilyet: http://www.fn.hu/allas/20080924/virtualis_allasinterju_hr_eseknek/?hirlevelkatt=2008-10-07
Jelentem, a virtuális interjún megfeleltem :)
DE, a 7-es kérdésnél adandó "legjobb válasszal" nem értek egyet. Tiszta benyalás, túlzott selfsidol. Szerintetek?
mindennapi idiótánkat add meg nekünk ma
2008.10.07. 16:32
Eh, azért az gáz, amikor a jelölt az önéletrajzban nem tudja leírni helyesen, hogy melyik oktatási intézményben végzett. Amikor ennyire nem tudja, az meg nemtom mi:
"Inetrnational Bussines Scholl"
a magyar munkaerőpiac informatikai szemszögből - egy felmérés eredménye
2008.10.07. 12:31
Extra komoly témával jelentkezem, egy közelmúltban publikált felmérés eredményét tekinthetitek meg. Hasznos lehet HR-eseknek, fejvadászoknak, informatikusoknak, illetve pályaválasztás előtt álló reál beállítottságú középiskolásoknak :)
Kicsit hosszú, de reális képet ad kereslet és kínálat témakörben:
headhunter.blog.hu/media/file/magyar_munkaero_informatika.doc
Utolsó kommentek